Tibeti önégetés a kommunista elnyomás ellen
Ez már idén a második eset. Az önégetéssel a tibetiek az 1951 óta tartó kínai megszállás ellen tiltakoznak.
Ez már idén a második eset. Az önégetéssel a tibetiek az 1951 óta tartó kínai megszállás ellen tiltakoznak.
MTI
Az orosz vezető hivatalnok szerint a fúzió jelentős fenyegetést jelentene a nemzetközi biztonságra.
MTI
Németországban, különösen az ország keleti felében, terjed az idegengyűlölet, s egyre többen vevők a demokráciával összeegyeztethetetlen elvekre is – áll a DW hírportál által ismertetett átfogó felmérésben.
hvg.hu
Dana Rohrabacher ugyanakkor Putyin "legjobb washingtoni emberének" is számított.
hvg.hu
Nemcsak rendkívül költséges, a média minden felületén megjelenő reklámkampányokkal, hanem filléres tételt jelentő, ám vicces, szellemes vagy épp elgondolkodtató gerillamarketing eszközökkel is tömegeket lehet megszólítani. Ezeket az eszközöket ma már, a kisebb vállalkozások mellett, a nagy márkák is előszeretettel alkalmazzák, nem véletlenül.
SPAR
Egy másik szélsőjobbos politilus viszont kilencedszer nyert Iowában.
hvg.hu
A republikánusok és a demokraták is sikeresnek minősíthetik majd magukat a félidős kongresszusi választás után, amelyen mindketten szenvedtek fájó vereségeket és arattak biztató győzelmeket. Így együttműködésre vannak ítélve, ami Donald Trump elnöknek nehezére eshet.
Nagy Gábor
A déli államban még Oprah Winfrey is kampányolt, hiába.
MTI
Nem számít, hogy az FBI szerint csaltak és hazudtak a képviselők, a választóik így is megbíznak bennük.
hvg.hu
A szakértő szerint a republikánus elnök "óvatosabb araszolásra kényszerül" a törvényhozással szemben.
MTI
Eddig 3230 menedékkérelmet nyújtottak be a főként Hondurasból, Guatemalából és El Salvadorból érkező emberek.
MTI
Nancy Pelosi szerint "új nap köszönt Amerikára".
MTI
Az elnök felhívta a kongresszus leendő vezetőjét, hogy gratuláljon.
hvg.hu
Az amerikai félidős választásokon egy sor olyan kezdeményezés működött, amely azt célozta, hogy minél többen elmenjenek szavazni.
Nagy Gábor
Bejött a papírforma az amerikai félidős választáson: a demokraták megszerezték a többséget az alsóházban, a szenátus irányítását viszont megtartották a republikánusok.
hvg.hu
A jövő májusi választás Európa lelkéért zajlik majd, a populista és nacionalista erők ellen – jelentette ki kedden Frans Timmermans, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) úgynevezett csúcsjelöltje.
MTI
A szervezet szerint január óta csaknem 9 ezer gyermekkatona szabadult ki a dél-szudáni katonai táborokból, de a segélyszervezeteknek nincs elég forrásuk, hogy segítsenek nekik visszailleszkedni a társadalomba.
MTI
MTI
hvg.hu
A hatóságok tovább kutatnak, az egyik szomszédos házat omlásveszély miatt le kellett bontani.
hvg.hu
Bár a bíróság felmentette az istenkáromlás vádja alól, a pakisztáni tömegek halálbüntetést követelnek a keresztény asszonynak, Aszija Bibinek, sőt már a többmilliós keresztény kisebbségnek fenyegetettségben kell élnie. Az olasz kormány azt mondta, már dolgoznak Aszija Bibi kimentésén.
hvg.hu
A november 4-i választást a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) listája, a Magyar Összefogás nyerte óriási fölénnyel, a 35 tagú Magyar Nemzeti Tanácsban (MNT) 30 mandátumot szerezve. De kié lett a maradék öt hely, és miért aggódhat a győztes?
Szekeres W. István