Két ilyen alak, mint Trump és Erdogan csak ront a török helyzeten

Az ideológiai szövetségesének számító Katar 15 milliárd dolláros segítségével próbál Törökország menekülni abból a válságból, amit a makacs és autokratikus Tayyip Erdogan elnök elhibázott gazdaságpolitikája, illetve az Egyesült Államokkal megromlott viszony okozott.




Genovai hídomlás: még 20 eltűnt lehet

Az eddig megtalált áldozatokon kívül még további tíz-húsz ember tűnhetett el az észak-olaszországi A10-es autópálya genovai hídjának keddi összeomlásakor.




Kilőttek egy veszélyes medvét Tusnádfürdőn

A Szent Anna vadásztársulat illetékesei szerda este Tusnádfürdő határában kilőtték a városba bejáró egyik veszélyes medvét – közölte az MTI-vel Rafain Zoltán, a vadásztársulat elnöke.






Trump elvette egyik nagy kritikusa biztonsági hozzáférését

Az elnök azzal indokolta John Brennan volt CIA-igazgató biztonsági igazolásának visszavonását, hogy bizalmas információkat használt fel arra, hogy a kormányzat ellen fellépve megosztottságot és káoszt teremtsen. Brennan Obama idejében volt CIA-vezér, de a volt igazgatók biztonsági igazolását leváltásuk után több okból is meg szokták tartani.






Tündérmesének nevezte az olasz kormánypárt a genovai híd problémáit

A beomlott olasz híd üzemeltetőjét vádolták, valamint az Európai Unió költségvetési megszorításait említették a keddi genovai tragédia felelőseit kereső olasz politikusok. Pedig a kormányzó Öt Csillag Mozgalomnak is lehet felelőssége a tragédiában. A genovai főügyész szerint egyértelmű, hogy nem "véletlen baleset" történt.