Meztelenül táncolt két izraeli diák az egykori koncentrációs táborban
A tizenévesek iskolai kiránduláson voltak, a biztonsági kamera rögzítette őket.
A tizenévesek iskolai kiránduláson voltak, a biztonsági kamera rögzítette őket.
hvg.hu
A rendőrség terrorcselekményként kezeli a történteket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Csökkenőben van az amerikai dollár globális valuta szerepe, és Oroszország már egy ideje annak a módjait keresi, hogy miként fizethetnének helyi valutákkal az egymással kereskedő államok – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
hvg.hu
A csempészek megpróbálták lerázni a hatóságokat, majd jobb híján partra szálltak ,és bemenekültek a dzsungelbe.
hvg.hu
Magyarok is voltak azon a spanyolországi fesztiválon, amelynek egyik koncertjén baleset történt. Hatan meghaltak, több mint háromszázan megsérültek.
hvg.hu
A testület egyik szóvivője szerint fontos, hogy az újságírók szabadon gyakorolhassák mesterségüket, Románia belügyeit viszont nem kommentálta.
hvg.hu
Legalább száz hídomlást jegyeztek fel világszerte 2000 óta, többségük Ázsiában történt, de Olaszországban sem ritkák a hasonló katasztrófák.
hvg.hu
Következő szakaszába léptette az Európai Bizottság a Legfelsőbb Bíróságról szóló lengyel törvénnyel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárását.
hvg.hu
Az A10-es autópálya viaduktjának törmelékei alatt autósok ragadhattak. Több tucatnyi halálos áldozata lehet a tragédiának.
hvg.hu
Több gyalogos megsérült az incidensben, a sofőr motivációja egyelőre nem ismert.
hvg.hu
88 autóban okoztak kárt. Egyelőre nem tudni sérültekről.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Bónusz-malusz rendszert vezetnek be, az újrahasznosított műanyagból készült flakonok olcsóbbak lesznek.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Klaus Iohannis szerint elfogadhatatlan, hogy a román karhatalmi erők vétlen emberekre, újságírókra, nőkre és gyermekekre támadtak.
MTI
Néhány nappal az után, hogy Sahra Wagenknecht, a Die Linke (Baloldaliak) nevű németországi párt egyik vezetője bejelentette, új baloldali mozgalmat hoz létre, több tízezren jelentették be, támogatják a szervezetet. Az Aufstehen (Felkelés, talpra állás) mozgalom vezetője a neoliberalizmus meghaladását, a gazdasági bevándorlás leállítását ígéri, és biztonsági szövetségre lépne Moszkvával.
hvg.hu
A húsz méter hosszú falmaradványt bozótos takarta, és a főfal külső védelmi rendszerének része volt.
MTI
Egyesek szerint híres akart lenni, mások szerint viszont egyszerűen nem tetszett neki a templom.
hvg.hu
Egy brit nyelvész arra jutott, hogy Nagy-Britanniában nagy különbségek vannak az udvariassági formulák használatában, és azt is megmondta, mik a leginkább használt udvarias kifejezéseik.
MTI
A felvételen a gyerekek még izgatottan várják az indulást, nem is sejtve, mi vár rájuk.
200-300 kilométer lehet a hatótávolsága, hétfőn mutatták be.
MTI
Az ENSZ egyik jelentése szerint egymillió ujgurt tartanak fogva internálótáborokban, de Kína szerint csak "segítséget nyújtanak" a megtévesztetteknek átnevelés és áttelepítés útján.
MTI