Hátrányos helyzetű gyerekeknek adja jutalmát a horvát válogatott
28 millió dollárt kerestek, azt szeretnék, ha minden gyerek eljutna a horvát tengerpartra.
28 millió dollárt kerestek, azt szeretnék, ha minden gyerek eljutna a horvát tengerpartra.
MTI
A vegetariánus étrend, vagy a biogazdálkodás támogatását hagyományosan a baloldali mozgalmakkal szokták összefüggésbe hozni, ám Németországban egyre inkább megjelennek a szélsőjobboldali zöldek, akik a „német hazát” akarják megmenteni a „szűk látókörű és barbár hentes technológiát alkalmazó húsevő iszlamista szélsőségesektől”.
hvg.hu
A kórházból távozásuk alkalmából sajtótájékoztatót is tartanak.
hvg.hu
A ragadozó rókákat, alpakákat és egy emut is elpusztított, de látogatók nem voltak az állatkertben, amikor kiszabadult. Nyugtatólövedéket kapott, de nem altatták el, mert "normális ragadozó módjára viselkedett".
MTI
Gyökeresen szakított eddigi gyakorlatával Kim Dzsong Un észak-koreai vezető: míg korábban szép szavakkal dicsérte a meglátogatott üzemek, illetve egyéb vállalatok munkáját, most mindenkit jól letolt, s azt mondta, szóhoz sem jut a dühtől. A váltásnak alighanem fontos politikai oka van.
hvg.hu
A fővárosban, Tokióban már reggel 33, 34 fok volt.
MTI
Az amerikai elnök Helsinkiben még inkább az orosz elnöknek hitt, mint az amerikai titkosszolgálatoknak, de hazatérve azt mondta, rosszul fejezte ki magát.
MTI
Fehér kezeslábast és maszkot viselt az elkövető, egy nejlonszatyorba pakoltatta a pénzt.
hvg.hu
Nehéz helyzetben vannak az orosz médiumok, amikor értékelniük kell Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump amerikai elnök hétfői helsinki csúcstalálkozójának eredményeit. Úgy kell ugyanis kihozniuk győztesnek Putyint, hogy közben nem ismétlik meg a Trumpot – és általában Putyint is – bíráló liberális nyugati lapok érveit. Azért Ukrajna most is megkapta a magáét.
hvg.hu
Az ellenfelei által mindenhatónak leírt Soros György szerint politikai öröksége minden korábbinál nagyobb veszélyben van - írja a magyar származású amerikai üzletembert bemutató cikkében a New York Times.
hvg.hu
Lemondott posztjáról Petr Krcál cseh munkaügyi és népjóléti miniszter, miután azzal gyanúsították meg, hogy plagizált egyetemi diplomamunkájában.
MTI
Oroszország többszörösen megsértette az emberi jogokat a Pussy Riot orosz feminista punk-rock együttes három tagjával szemben, és nem kielégítően vizsgálta ki Anna Politkovszkaja újságírónő meggyilkolásának körülményeit sem – állapította meg kedden nyilvánosságra hozott ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
MTI
Az osztrák kancellár azzal indokolta az elutasítást, hogy Ausztria 2015 óta lakosságarányosan több menedékkérelmet fogadott be, mint "számos más" uniós tagállam.
MTI
A Donald Trump amerikai elnökkel tartott közös sajtóértekezleten Vlagyimir Putyin orosz államfő Soros György nevének említésével igyekezett elhárítani az oroszok állítólagos felelősségét a 2016-os amerikai elnökválasztás megzavarásában. Az amerikai összeesküvéselmélet-hívők tombolnak örömükben.
hvg.hu
Össztüzet zúdított az amerikai média Trumpra a Putyin-csúcs után, a legtöbben azért bírálták, mert megvédte az orosz elnököt az amerikai elnökválasztásba való beavatkozással kapcsolatos vádakkal szemben. Mások szerint egyszerűen az amerikai elnök azt üzente Moszkvának: az Egyesült Államok gyenge.
hvg.hu
A vád szerint diákvízummal érkezett Washingtonba, miközben bábként mozgatta az orosz kormány egyik magas rangú tisztviselője.
MTI
A szankciókat maga Orbán is megszavazta, alig tíz nappal a Putyinnal való találkozó előtt. Az orosz elnök melletti szónoklást ráadásul nem verte nagy dobra sem a közmédia, sem a magyar kormányfő. Erről csak az orosz sajtóból lehetett tudomást szerezni.
hvg.hu
Pedig a hatóságok figyelmeztettek, hogy ne közelítsék meg a tomboló vulkánt.
MTI
MTI
hvg.hu
Véget ért Donald Trump és Vlagyimir Putyin első hivatalos csúcstalálkozója, ám a világ jó ideg nem tudhatja meg, mi volt az a nagyon fontos dolog, amiről az amerikai elnök csak négyszemközt volt hajlandó beszélni az orosz államfővel. A várakozásoknak megfelelően Trump – Kim Dzsong Un észak-koreai és Hszi Csin-ping kínai vezető után – Helsinkiben megint szerzett egy új barátot, most éppen az orosz államfő a személyében.
hvg.hu
A brazil városokban elszaporodtak a skorpiók, amelyek alkalmazkodtak a városi élethez. A szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a skorpiócsípés okozta halálozások megduplázódtak az utóbbi négy évben.
MTI