Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hatóságok már 11 halálesetről tudnak.
Tizenegyre emelkedett szerdára a Dzsebi névre keresztelt japán tájfun halálos áldozatainak száma. A pusztító vihar miatt eddig több mint 340-en megsebesültek, és hatalmas károk keletkeztek az ország infrastruktúrájában is.
A legnagyobb pusztítást Oszaka prefektúra területén tapasztalták: az Oszakai-öbölben egy tanker egy hídnak ütközött, Kiotóban a vasúti pályaudvar tetejének egy részét leszakította a szél.
A víz elöntötte a Kanszai Nemzetközi Repülőtér egyik kifutópályáját, és egyik terminálépületének alagsorát is, a legfrissebb hírek szerint mintegy ötezer ember rekedt bent. Szerdán már csaknem kétszáz járatot töröltek, ami harmincezer embert érint. Kanszai és Kobe városok repülőtere között három gyorsnaszád szállította az ott rekedteket, körülbelül negyedóránként egyszerre százhúsz utast. Az AFP szerint a vasúti forgalom már helyreállt az érintett területeken.
A Dzsebi a helyiek szerint az elmúlt 25 év legsúlyosabb tájfunja. Japánban már eddig is ítéletidő pusztított: a heves esőzések következtében kialakult áradások miatt szombaton mintegy 27 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát az ország középső és északkeleti részén. Júliusban a természeti katasztrófák több mint 200 ember halálát okozták.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.