"Nagy kocsikkal jönnek, egészségügyi maszkot viselnek, és a legmodernebb kamerákkal készítenek felvételeket a szökőár következményeiről, a gyökerestül kicsavart fákról, a bokrokra tekeredett halászhálókról, még a hozzátartozóikat sirató falubeliekről is" - írta le egy indiai nőszervezet tisztségviselője, Nirmala Ramanathan azokat a turistákat, akiket a cunami híre vonzott a katasztrófa sújtotta térségbe. Hogy hányan jöttek, azt nem tudni pontosan, mindenesetre éppen elegen ahhoz, hogy a helybéliek egyre nagyobb ellenszenvvel fogadják őket. A thaiföldi Patong Beachen például százával barangoltak a romok között a szerencsétlenség utáni napokban.

Van képük hozzá © AP

"Nagyon rosszul érzem magam miattuk. Segítségre lenne szükségünk, ehelyett ők bámulnak és fotóznak bennünket" - idézte egy, a mentésben részt vevő thai katonatiszt véleményét a The Globe and Mail című torontói napilap, amelynek tudósítója több katasztrófaturistával is beszélt. Egyikük, a floridai Terry Blanton éppen Bangkokban volt, amikor hírét vette a szökőárnak, és nem sajnált 300 dollárt arra, hogy néhány órát barangolhasson és persze videózhasson a pusztulás helyszínén. Meg akarja mutatni rokonainak, barátainak, mire képes a feldühödött természet - magyarázta. Másként ideologizálta meg ottlétét egy Walesből érkezett fiatal turista, aki szingapúri utazását szakította meg egy kis szökőár utáni terepszemle kedvéért. Ő azok közé tartozott, akik - nem kis megütközést keltve - rögtön a szerencsétlenség után képesek voltak a tengerparton sütkérezni. Tagadhatatlanul bizarr dolog romokkal körülvéve heverni a strandon, de azzal sem járnának jobban a helybeliek, ha a turisták máshol költenék el a pénzüket - fejtegette, egy dán társa pedig az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva arra hivatkozott, hogy egy motorbaleset után is le kell győzni a félelmet, és újra nyeregbe kell szállni.

Bár egyeseket nemcsak a kíváncsiság hajtott, hanem a segítőkészség is, ők sem tudták, mire vállalkoznak. A The Times of India című angol nyelvű indiai lap például "a cunami második hullámának" nevezte a külföldi önkénteseket, mondván, bár tömegével jöttek, nem sok haszon származott belőlük. "A legtöbben még attól is félnek, hogy sáros lesz a cipőjük" - jellemezte őket az egyik segélyszervezet, az AID-India aktivistája, Ravi Shankar, aki szerint az idegenek többségének fogalma sem volt, mivel tudna igazán segíteni. Hasonló értékelések Srí Lankán is megjelentek a "segélyturistákról", akik - mint arról legutóbb az amerikai The Wall Street Journal is beszámolt - vittek már a trópusi éghajlatú országba sídzsekit és téli sapkát vagy éppen Viagrát is.

Bámészkodók a WTC-nél

Ugyanaz a szörnyülködési vágy, ugyanaz a kíváncsiság hajtja a katasztrófák helyszínére az ilyen utazókat, amely egy közlekedési szerencsétlenség, egy tűzeset vagy egy rendőrségi akció esetén készteti megállásra, bámészkodásra a járókelőket. A jelenség nem új keletű: már a 12. században feljegyezték, hogy miután Canterbury érsekét, Thomas Becketet a székesegyház oltáránál megölték, a jámbor angolok tömegesen csődültek a gyilkosság helyszínére, és a középkori nyilvános kivégzéseknek is nagy és hálás közönségük volt. A morbid kíváncsiság olykor erősebb is lehet a "normális" látni és tudni vágyásnál. A New York-i Világkereskedelmi Központ két ikertornya például 2001. szeptember 11-ei lerombolása óta kurrensebb látványosság, mint annak előtte: az ép torony tetején lévő kilátót korábban évente átlagosan 1,8 millióan keresték fel, 2002-ben viszont már 3,6 millió turista akarta látni a romokat, ahol szervezett körsétákon idegenvezetők mutatják meg a legnevezetesebb helyszíneket - például azt, ahol a tűzoltók kitűzték az amerikai zászlót az összedőlt épületre -, és megjelentek a "katasztrófaszuveníreket" árusító üzletek is. Az amerikai közvéleményben élénk vita bontakozott ki a jelenségről: akadnak, akik beteges dolognak, mások viszont a nemzeti gyász megnyilvánulásának, egyfajta terápiának tekintik a látogatóáradatot.

Nincs egyetértés még a katasztrófaturizmus pontos meghatározásában sem. Vannak, akik idesorolják az olyan történelmi emlékhelyek megtekintését is, mint például az atombombacélpont Hirosima vagy Kennedy elnök merénylőjének feltételezett rejtekhelye, a dallasi tankönyvraktár. Mások szerint viszont csak az olyan helyekre vezető utak tartoznak ebbe a kategóriába, ahol még "meleg" a szerencsétlenség nyoma, vagy ahová mindmáig veszélyes az utazás. Átfogó statisztika sem készült a turizmus e különös ágáról, legalábbis a Magyar Utazásszervezők és -közvetítők Szövetségének alelnöke, Békefi Veronika nem tud ilyen kimutatásról. Mint a HVG-nek mondta: a katasztrófakeresők elenyésző arányt képviselnek a világ turistaforgalmában, és feltételezése szerint inkább az egyéni akciók, semmint a szervezettség jellemzi őket.

Akadnak persze kivételek is. A thaiföldi állami idegenforgalmi hivatal például arra készül, hogy ettől a hónaptól kezdve - magáncégek, fapados légitársaságok és olcsó szállodák közreműködésével - szervezett túrákat indít a cunami nyomában. Az - első lépésként csak hazai érdeklődőknek ajánlott - programban lerombolt térség, menekülttábor és árvaház megtekintése is szerepelne.

Szervezett formában utazhatnak el az egzotikus borzongásra vágyók a csernobili erőmű-katasztrófa sújtotta területre is. Két ukrajnai utazási iroda is kínál ilyen túrákat: a kijevi Szputnyik immár tíz éve foglalkozik csernobili kirándulások szervezésével, a Szam pedig a 2001-es londoni turisztikai vásáron is szerepeltette ajánlatát, amelynek tízórás - a csoport létszámától függően 57-105, egyéni utasoknak pedig 193 dollárba kerülő - programjában az erőmű-becserkészés mellett szerepel egy kísértetváros-nézés az 1986-ban, a katasztrófa után kiürített Pripjatyban és a sugárzás miatt zár alá vett több ezer teherautó, helikopter és páncélos megtekintése is. Az érdeklődés azonban mérsékelt, a Deutsche Welle német rádióadó beszámolója szerint a Szputnyik Csernobil-programjára például - hét esztendővel az után, hogy beindították - mindössze évi ötven kuncsaft kíváncsi.

Egy bosnyák idegenforgalmi vállalkozó, Zijad Juszufovics "Mission Impossible" jelszóval szervez kirándulásokat a volt háborús vidékekre, a szarajevói piactérre vagy a srebrenicai mészárlás helyszínére: titkos alagutakat, volt mesterlövészleseket mutat meg vendégeinek, de akár a volt boszniai szerb vezér, Radovan Karadzsics paléi házához is elviszi őket.

Nem kímélték a katasztrófaturisták a 2002-es német- és csehországi árvíz helyszíneit sem, s az érdeklődést látva az egyik legtöbb kárt elszenvedett dél-csehországi városka, Cesky Krumlov vezetése saját kezébe vette az árvíziturista-utak szervezését, hogy e látogatások pluszbevételekhez juttassák a helyi szolgáltatókat.

POÓR CSABA