"Nem vagyunk csőcselék, Sarkozy mondjon le, mert addig ennek úgysem lesz vége!" - harsogták egymás szavába vágva a felhevült kamaszok, akiket egy középkorú, hozzájuk hasonlóan észak-afrikai származású férfi arról próbált meggyőzni, hogy törvényes úton is kifejezésre juttathatják elégedetlenségüket. De mindhiába, a srácok a jelek szerint nem tudják megbocsátani az ambiciózus belügyminiszternek, Nicolas Sarkozynak, hogy az idestova két hete tartó zavargások kitörése előtt pár nappal csőcseléknek nevezte az elővárosi fiatalokat. De azt sem felejtették el, hogy a kormányzó UMP (Unió a Népmozgalomért) vezetőjeként 2007-ben elnökjelöltségre pályázó politikus még júniusban azzal fenyegetőzött, nagy nyomású Karcher-mosóval tisztítják meg a lakótelepeket a bűnözőktől.

HVG

A fenti jelenetnek, amely az utóbbi napokban Franciaországban szinte bárhol lejátszódhatott volna, az egyik Párizstól keletre fekvő alvóvárosban, Aulnay-sous-Bois-ban volt szem- és fültanúja a HVG tudósítója nyolc nappal azután, hogy a közeli Clichy-sous-Bois-ban először csaptak össze fiatalok és rendőrök. A 80 ezer lakosú városban szombaton alig 2-3 ezren vonultak fel, hogy az elharapózó erőszak ellen és a párbeszéd mellett tüntessenek, mégis nagy volt a készültség, a menet körül mindenütt rendőrök és civil ruhás nyomozók cikáztak, szinte tapintható volt a feszültség, a nyugtalanság. Pedig nappal nincs mitől tartani, Aulnay - akárcsak a világsajtó címoldalaira került környező települések, Clichy, Montfermeil, Sevran, Le Raincy, Bondy, Le Blanc-Mesnil, Noisy-le-Sec - olyankor a megszokott életét éli. Éjszaka viszont egy csapásra minden megváltozik. Azt, hogy akkor mi folyik ugyanott, a bérházak között éktelenkedő elszenesedett szemeteskonténerek és autók, rosszabb esetben kiégett üzlethelyiségek, épületek jelzik, Aulnay-ban például a Soldis 12 ezer négyzetméteres lakástextilraktárának a HVG tudósítójának ottjártakor még füstölgő romjai.

A felgyújtott autók számából ítélve a hét végén Párizs körzetében mintha valamelyest javult volna a helyzet, ám közben az erőszakhullám lényegében egész Franciaországra átterjedt, és éjszakáról éjszakára összességében egyre nagyobb pusztításról számoltak be a híradások. Az addig csak kövekkel, vasgolyókkal és Molotov-koktélokkal felszerelkezett, jelentős számban kiskorú randalírozók oldalán az egyik vasárnap éjszakai összecsapásban már lőfegyver is eldördült. Hétfőre virradóra több mint 1400 jármű vált a lángok martalékává, iskolákat, középületeket, köztük rendőrőrsöket ért támadás, az összetűzésekben 36 rendőr sebesült meg, és mintegy négyszáz rendbontót vettek őrizetbe. A következő éjjel is 1170 járművet gyújtottak fel, de valamivel kevesebb embert állítottak elő. Keddi lapzártánkig vajmi kevés jele mutatkozott a stabilizálódásnak, ám fordulatot hozhat az eseményekben, hogy hétfőn este Dominique de Villepin francia kormányfő a TF1 tévécsatorna híradóműsorában bejelentette: felhatalmazzák a prefektusokat, hogy a belügyminiszter felügyelete alatt "mindenütt, ahol szükséges" kijárási tilalmat vezessenek be a nyugalom helyreállítása és a lakosság védelme érdekében. A keddi soron kívüli kormányülésen jóvá is hagyták az erről szóló rendeletet - egy 1955-ös, az algériai polgárháború idején született törvény alapján.

A rendkívüli intézkedéseket a Jacques Chirac államfő által vasárnap összehívott belbiztonsági tanács ülésén egyeztették. A francia elővárosokban karhatalmi feladatokat ellátó rendőrök és csendőrök számát csaknem 20 százalékkal, 9500 főre emelik, ám a hadsereg egységeinek a bevetése - amit szélsőjobboldali körökben szorgalmaznak - Villepin szavai szerint még "korai" lenne. Ugyanakkor a kormányfő hangsúlyozta: "elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan" az erőszak, s az állam válasza "kemény és igazságos" lesz. Villepin egyidejűleg kilátásba helyezte azt is, hogy az eddiginél több figyelmet és több pénzt fordítanak a lázongásokat kiváltó súlyos oktatási, foglalkoztatási és lakásproblémák kezelésére, s fellépnek a diszkriminácó minden formája ellen.

A francia kormány határozott fellépését hosszas bizonytalankodás előzte meg. Miután október 27-én Clichy-sous-Bois-ban az első összetűzések kirobbantak, a nagyközönség előtt néhány napig csak Sarkozy belügyminiszter szerepelt, aki kardcsörtető nyilatkozataival olajat öntött a tűzre. Közben Azouz Begag esélyegyenlőségi miniszter nyilvánosan bírálni kezdte az október 30-án az egyik tévéhíradóban nem éppen békülékenyen "nulla toleranciáról" beszélő Sarkozyt. A múlt hét második felétől azután már a miniszterelnök vitte a prímet a kormányzati kommunikációban, míg Sarkozy, amennyire lehet, kerülte a médiát, és sokkal visszafogottabb hangot ütött meg. Egy múlt heti rövid, nyugalomra intő üzenetet leszámítva hallgatásba burkolódzott viszont Chirac elnök, de amikor vasárnap este - Villepin társaságában - először állt a tévékamerák elé, akkor sem tudta leplezni, mennyire lesújtották a történtek. Nem is csoda: Franciaország az 1968. májusi diákfelkelés óta nem látott a mostanihoz fogható zavargásokat. És mindez annak a Chiracnak az elnöksége alatt, akit 1995-ben a szociális megosztottság enyhítésének, 2002-ben pedig a polgárok nagyobb biztonságérzetének ígéretével választottak meg.

A fékeveszett erőszak láncreakcióját egy látszólag helyi jelentőségű incidens indította el. Október 27-én Clichy-sous-Bois-ban két kiskorú, egy mauritániai fekete és egy tunéziai arab fiú - állítólag az őket igazoltatni akaró rendőrök elől menedéket keresve - bemászott egy trafóházba, és halálos áramütést szenvedett. Válaszul a lakótelepi galerikbe szerveződött fiatalok meg aznap este nekimentek a rendőröknek, amit persze a tévécsatornák azonnal világgá kürtöltek. Ez volt az a szikra, amely pár nap alatt lángra lobbantotta a külföldi bevándorlók által sűrűn benépesített Seine-Saint-Denis és Val d'Oise megye lakótelepeit, majd az egész párizsi agglomerációt, onnan kiterjedve pedig szinte minden francia nagyvárost. Tetézte a bajt, hogy október 30-án máig nem teljesen tisztázott körülmények között könnygázgránátot dobtak a clichy-i muszlim imaterembe, ami után egy csapásra elszabadult a pokol. Villepin hétfőn utalt arra, hogy "szervezett bűnözői hálózatok" kihasználják az elemi erővel felszínre tört elégedetlenséget, de arra, hogy a gyújtogatóakciókat nemhogy országosan, hanem akár regionális szinten is koordinálnák, egyelőre nincs bizonyíték.

Ezek a külvárosi fiatalok nehezen kontrollálhatók ahhoz, hogy bármiféle szervezettséget feltételezhetnénk az erőszakhullám mögött - fejtette ki a HVG kérdéseire válaszolva Maryse Esterle-Hedibel, a francia igazságügyi tárca égisze alatt működő jogszociológiai intézet, a Cesdip kutatója. Emlékeztetett arra, hogy az elővárosi lakótelepekkel foglalkozó szociológusok évtizedek óta kongatják a vészharangot, és időzített szociális bombáról cikkeznek. Esterle-Hedibel azonban elismerte, hogy még a szakmabelieket is meglepte az erőszak hevessége és mérete. A hétvégi aulnay-i felvonuláson részt vevő Philippe Dallier, a szomszédos Les Pavillons-sous-Bois polgármestere ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy már többről van szó, mint spontán tiltakozásról, szerinte a támadások aláássák a köztársaság intézményeinek a stabilitását.

"Ez már évek óta tart, a fiatalok többségének élete folyamatos kudarc, előbb a tanulásban, azután a munkában" - fejtegette a HVG-nek Aulnay-ban Marcial, egy másodgenerációs fekete-afrikai bevándorló. Az éjjelenként kilencedmagával őrjáratozó, a rendőrök és a bandák között közvetíteni igyekvő "mediátor", Said szintén úgy vélte, hogy a Sarkozy óvatlan kijelentéseire vagy a clichyi imaterem megszentségtelenítésére való hivatkozással csak utólag akarják legitimálni a zavargásokat, a valódi okok mélyebben fekszenek. "Ezek a gyerekek 15, 16 évesek lettek, és se iskola, se munka, se semmi, nem tudnak mit kezdeni magukkal" - summázta véleményét a harminc éve Aulnay-ban élő Mohammed. Akárcsak a legtöbb bevándorló, ő is elítéli az erőszakot, de megértő az elkövetőkkel, és ezt nem is rejtette véka alá.

A vandál pusztítás kárvallottjai persze maguk a helyiek, akik egyébként sincsenek irigylésre méltó helyzetben: a statisztikák szerint az elővárosokban a munkanélküliség háromszorosa a majdnem 10 százalékos országos átlagnak, a 25 évesnél fiatalabb korosztályoknál azonban a foglalkoztatottság sok helyütt az 50 százalékot sem éri el. Egy Bilal nevű, 30 év körüli férfi Aulnay-ban dühös értetlenséggel mesélte, hogy alkalmi fuvarozásból élő barátja két nappal korábban késő este csak egy kávéra tért be az egyik bérházba ismerőséhez, s arra kellett leszaladnia, hogy lángol a furgonja. Percek alatt elveszítette a kenyerét. Ugyanígy jártak azok a helybeliek is, akik a Soldis raktárában vagy az egy nappal korábban szintén felégetett Renault-kereskedésben dolgoztak, ők kereshetnek maguknak új munkahelyet. Ami egyáltalán nem könnyű, panaszkodott kivétel nélkül az összes, általunk megkérdezett Párizs környéki bevándorló. "Ha arab neved van, tök mindegy, hogy egyébként megfelel-e a szakmád vagy a végzettséged, sehová sem vesznek fel" - festette le a helyzetet egyikük.

A valódi életperspektívát nyújtó munkahelyek a semmiből persze máról holnapra nem teremnek, de Esterle-Hedibel szerint már az is komoly előrelépés volna, ha a kormányzat végre felismerné, hogy a külvárosi erőszak néven összefoglalható szociális tünetegyüttes elsősorban a strukturális munkanélküliségben gyökeredzik. A szociológusnő szerint azonban a politika mind ez idáig nem volt hajlandó szembenézni ezzel a ténnyel, az utóbbi években pedig - a nemzetközi terrorveszély miatt is - már kifejezetten közbiztonsági kérdésként kezelték a Franciaország-szerte mintegy 5 millió embernek otthont adó, 750 úgynevezett "érzékeny városi övezetet". A hangsúlyok áthelyeződése különösen felgyorsult Chirac 2002-es újraválasztását követően - előbb a jelenlegi kormányfő Villpein, majd Sarkozy belügyminisztersége alatt. E két politikus a mostani válság nyomán végképp meggyengült Chirac legesélyesebbnek tekintett utódjelöltje. A közöttük folyó egyre nyíltabb versengésben teljesen új szakaszt nyithatnak a legutóbbi fejlemények.

VIDA LÁSZLÓ / AULNAY-SOUS-BOIS