szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Paul Wolfowitz lemondása a Világbank elnöki tisztségéről nem csupán egy vezetési válságot old meg a fejlesztéssel foglalkozó legfontosabb multinacionális bank élén: egyben a "washingtoni konszenzus" kétségbevonásának jelképes csúcspontját is jelképezi.

Ezt a kételyt az 1990-es évek végétől hangoztatták Észak és Dél kormányai, közgazdászai, nemkormányzati szervezetei, vitatva az amerikai fővárosban működő Nemzetközi Valutaalap és a Világbank által hirdetett fejlesztési stratégiákat - hangsúlyozza a párizsi Le Monde. Wolfowitz távozása valamivel tágabb teret hagy azoknak a javaslatoknak számára, amelyek mélyrehatóan módosítanák a nemzetközi pénzügyi rendszert.

Paul Wolfowitz
© AP
A jövendő forgatókönyvek mind abból a tapasztalatból indulnak ki, hogy a II. világháború utáni időszakban született intézmények mind kevésbé felelnek meg a globalizációból eredő új helyzetnek, annak, hogy a korábban alárendelt helyzetben lévő országok, mint Kína, India, Brazília, Dél-Afrika, gazdasági hatalmakká váltak. 1944-ben az volt a tét, hogy megkíméljék a vezető amerikai és európai gazdaságokat az előző makrogazdasági válságoktól, amelyek részben okai voltak a háborúnak, és ezzel párhuzamosan újjáépítsék azokat, amelyek a háború áldozataivá váltak. Ezt a rendszert a dekolonizáció és a hidegháború alakulásától függően terjesztették ki a világ más térségeire: ekkor jelentek meg a regionális vagy alrégiókra specializálódó fejlesztési bankok.

Ázsia és Latin-Amerika 1997 és 2001 közötti pénzügyi válságai, az alulfejlettség és a szegénység fennmaradása a világban egyszerre mutatta meg a meglévő multilaterális eszközök hatástalanságát és annak szükségességét, hogy új mechanizmusokat hozzanak létre, amelyek helyet biztosítanak a feltörekvő gazdaságok szükségleteinek. Ezek a gazdaságok gigantikus pénzügyi eszközöket halmoztak fel (1200 milliárd dolláros devizatartalék a Kínai Központi Bank trezorjában, 1200 milliárd a többi ázsiai országnál, Japánt nem számítva, 700 milliárd a kőolajban dúskáló országoknál - Perzsa-öböl, Oroszország - és Brazíliánál), ami legalábbis papíron megfelelő eszközöket biztosít számukra a válságok megelőzésére és kezelésére, a saját fejlődésük, valamint szegényebb szomszédaikénak a finanszírozására.

A fő kérdés az, hogyan fogják felhasználni ezt a hatalmas pénzmennyiséget? Vajon megóvja-e az a feltörekvő gazdaságokat az újabb pénzügyi megrázkódtatásaitól, s tovább menve, felbátorítja-e őket olyan nemzeti politikákba való visszahúzódásra, amelyek a saját előnyök maximalizálására irányulnak, védtelenül hagyva a sebezhetőbb gazdaságokat? Ezt az első feltevést látszik alátámasztani a Kína és az afrikai- és latin-amerikai közötti kétoldalú szerződések számának megsokszorozódása - kölcsönök energia és alapanyagok fejében.

Nincs hiány ellenpéldákban sem. Így Kína és India részt vesz a 2000-ben az Ázsiai Fejlesztési Bank támogatásával létrehozott Chiangmai mechanizmusban, amely lehetővé teszi az ázsiai központi bankoknak, hogy 80 milliárd dolláros keret fölött rendelkezzenek. Ezt egyik pillanatról a másikra eljuttathatják egy olyan országnak, amelyet pénzügyi válság fenyeget. Ez a "kis IMF" modell más regionális bankokat is követésre ösztönözhet, például a jövendő Déli Bankot Latin-Amerikában.

A cikk folytatása (Oldaltörés)

A regionális intézmények, amelyek közelebb vannak a terephez, és autonómabbak a washingtoni intézményekkel szemben, a feltörekvő országokból eredő finanszírozás vektoraivá válhatnak - ez lenne a második hipotézis. Erre utal, hogy az alrégiókban működő intézmények szerepvállalásai továbbra is bővülnek, miközben a Világbankéi erőteljesen csökkennek. Példának okáért Kína és India, növelve az Ázsiai Fejlesztési Banknak szóló kölcsöneiket, az intézmény fő "pénztárosaivá" válnak, noha az alaptőkének mindegyikük csak 6 százalékával rendelkezik, szemben az Egyesült Államok, Japán és az európai országok 17-17 százalékával. Ha az ütem ilyen marad, 5-6 éven belül tőkeemelést kell végrehajtani, és a feltörekvő országok sokkal jelentősebb részesedést követelhetnek maguknak.

A harmadik lehetőség: a feltörekvő országok arra használják ki a nemzetközi intézményeket megrengető pénzügyi válságot, hogy pénzügyileg a segítségükre siessenek, cserébe pedig nagyobb szerepet kapnak a döntéshozó szervekben annál, mint amit ma óvatosan felajánlanak számukra. A világméretű pénzügyi eszközökre ugyanis újra szükség lehet: az amerikai költségvetési hiány, illetve a gazdasági tömbök közötti növekedési különbség nagysága olyan egyensúlyhiányokat eredményezhet, amelyek elvezethetnek egy régi vágású, hagyományos pénzügyi válsághoz; a déli országokra nehezedő új bajok - környezet, járványok - ugyancsak globális választ követelnek. A washingtoni intézményekben felhalmozott tapasztalatok ugyanolyan döntőnek bizonyulhatnak, mint a feljövő országok milliárdjai - fejtette ki a Le Monde hasábjain Antoine Reverchon.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Már a Fehér Ház is elfordult Wolfowitztól

A Fehér Ház feladta a küzdelmet azért, hogy Paul Wolfowitz maradjon a Világbank elnöke, most már távozásának feltételeiről folynak a tárgyalások - adta hírül a CNN hírtelevízió csütörtökön.