Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Elhunyt Taszosz Papadopulosz. A volt ciprusi elnök tüdőrákban szenvedett. Egy nicosiai kórházban halt meg, 74 éves korában.
Taszosz Papadopulosz 2003 márciusától 2008 márciusáig töltötte be az elnöki tisztséget. Elnöksége alatt jutott be a megosztott sziget görögök lakta része az Európai Unióba, és vette át a közös EU-valutát, az eurót. Eredeti képzettsége szerint jogász volt, az egykori gyarmattartó országban, Nagy-Britanniában szerezte diplomáját.
Politikai pályafutása átfogta a független Ciprus eddigi, viharos történelmének egészét. Nagyon fiatalon, húszas éveinek elején ő volt a gyarmati függés ellen harcoló, EOKA nevű ciprusi görög gerillaszervezet politikai szárnyának vezetője. Tagja lett az 1960-ban függetlenné vált sziget első kormányának, huszonhat évével ő volt a legfiatalabb miniszter.
Egy ideig Papadopulosz volt a ciprusi görögök főtárgyalója a szakadár ciprusi törökökkel folytatott rendezési tárgyalásokon 1974 után, amikor is Törökország megszállta a sziget északi részét, válaszul a ciprusi görögök egy puccskísérletére, amelyben egyesíteni akarták a szigetet Görögországgal. Tőle származott az az ötlet, hogy szövetségi államberendezkedést kellene létrehozni Cipruson. Ez az 1977-es javaslata vált minden későbbi rendezési elképzelés alapjává.
2000-ben választották meg pártja, a jobbközép Demokrata Párt vezetőjévé. Három évvel később ért fel karrierjének csúcsára, amikor megválasztották a ciprusi görög közösség elnökévé. Megválasztásában nagy szerepe volt annak, hogy saját pártján kívül támogatta őt államfői ambícióiban a sziget legnagyobb pártja, a kommunista gyökerű AKEL (Dolgozók Haladó Pártja) is.
Sokak számára emlékezetes az a 2004-es, nagy hatású tévébeszéde, amelyben felszólította a ciprusi görögöket, hogy utasítsák el népszavazáson az akkori ENSZ-főtitkár Kofi Annan újraegyesítési tervét, mert - érvelése szerint - "a terv egyértelműen a török közösségnek kedvez, megnövelné és tartósítaná Törökország ciprusi befolyását". Beszéde után a ciprusi görögök háromnegyede az ENSZ-főtitkár újraegyesítési tervének elfogadása ellen szavazott 2004 áprilisában.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.