szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyugalomra intette a nemzetközi közösséget egy magas rangú kínai katonai vezető szombaton Észak-Korea nukleáris tevékenységével kapcsolatban.

Ma Hsziao-tien (Ma Xiaotian) altábornagy a Szingapúrban rendezett regionális biztonsági értekezleten hangsúlyozta: a Koreai-félszigetnek abba az irányba kell elmozdulnia, hogy atomfegyvermentes övezet legyen. Kifejezte abbéli reményét azonban, hogy az érintett felek megőrzik hidegvérüket, és mértéktartóan kezelik a kérdést.

Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elítélt hétfői kísérleti atomrobbantása óta - dél-koreai közlés szerint - fellőtt hat rövid hatótávolságú rakétát. Phenjan szerdán támadással fenyegette meg Dél-Koreát, mert ez utóbbi csatlakozott a tömegpusztító fegyverek terjedését meggátló kezdeményezéshez.

A térségbeli nagyhatalmak most Észak-Korea következő lépését várják. Dél-Koreában fokozták a készültséget, mert úgy vélik, hogy Phenjan hagyományos fegyvereket bevetve provokatív lépésekre szánhatja el magát a két országot elválasztó demarkációs vonal mentén.

Nem sokkal a kínai tábornok felszólalása előtt Robert Gates amerikai védelmi miniszter a szingapúri értekezleten határozottan figyelmeztette Észak-Koreát, hogy hagyjon fel nukleáris tevékenységével, hangsúlyozva: Washington kész cselekedni, ha Phenjan az Egyesült Államokat vagy ázsiai szövetségeseit fenyegeti.

"Nem fogadjuk el, hogy Észak-Korea atomfegyverrel rendelkezzen", és "nem fogunk ölbe tett kézzel ülni, amikor Észak-Korea olyan képességre tesz szert, hogy bármilyen ázsiai célpontot vagy bennünket képes elpusztítani" - mondta az amerikai miniszter, akinek ez volt a legélesebb hangvételű beszéde a hétfői nukleáris kísérlet óta.

 Phenjan egy interkontinentális ballisztikus rakéta indítóállásba szállítását készíti elő - jelentette szombaton a Dong-a Ilbo című dél-koreai napilap egy meg nem nevezett washingtoni forrásra hivatkozva. A rakétát a fővároshoz közeli Szaneum fegyverzetkutató intézetből szállítják vonaton az ország keleti partján lévő indítóállásba műholdképek tanúsága szerint - közölte a forrás. A dél-koreai védelmi minisztérium egyelőre nem tudta megerősíteni az értesülést.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu/MTI Világ

Észak-Korea keménykedik, az ENSZ még tanácstalan

Észak-Korea hadiállapotot jelentett be. A világtól elszigetelve élő, sztálinista vezetésű rezsim egyre keményebb hangot üt meg, ráadásul újabb rövid hatótávolságú rakétát lőtt fel. Már Moszkva is úgy véli, Phenjan fenyegeti a világ biztonságát. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai még gondolkodnak, mit tegyenek.

Nagyítás

Nagyítás - A diktatúra mindennapjai

Észak-Korea, a világtól elszigetelve élő, sztálinista vezetésű rezsim egyre keményebb hangot üt meg, hadiállapotot vezetett be, ráadásul újabb rövid hatótávolságú rakétát lőtt fel. A központilag irányított tervgazdaság a hadsereg szolgálatában áll, a Kim Dzsong Il által bevezetett szongun értelmében az ország a nehéz hadiiparra öszpontosít. Képösszeállításunk a világ egyik legkeményebb diktatúrájának mindennapjairól.

MTI Világ

Észak-Korea újabb rakétákat készül fellőni

Észak-Korea ellenségesnek nevezte kedden az amerikai kormányzatot és a jelek szerint újabb rakétakísérletre készül, tovább élezve a feszültséget azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte Phenjan kísérleti atomrobbantását.

MTI Világ

Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea

Észak-Korea újabb kísérletet hajtott végre rövid hatótávolságú rakétával a keleti partjai mentén - közölte a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Phenjan a héten már hatodik alkalommal lőtt ki rakétát.

MTI Világ

Moszkva nem büntetné meg Észak-Koreát

Moszkva kész támogatni, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatot hozzon Észak-Koreáról, de ellenzi a szankciókat - közölte csütörtökön az orosz külügyi szóvivő, három nappal az észak-koreai kísérleti atomrobbantást követően.

hvg.hu Világ

"Ha megtámadnák, mindent bevetne"

Nem katonai, hanem politikai célja volt az észak-koreai atomrobbantásnak, amivel Phenjan Dél-Koreának „üzent” – magyarázta a hvg.hu-nak dr. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének adjunktusa. A szakértő szerint az ENSZ-nek már nincs túl sok eszköze a kommunista rezsim ellen, az ország léte kizárólag Kínától függ.