Hajléktalanok a világban

A kubai, a burmai és az észak- koreai kormányhoz hasonlóan bánt az Egyesült Államok korábbi vezetése az ENSZ hajléktalanügyi megbízottjával, Raquel Rolnikkal. George W. Bush mindent elkövetett, hogy Rolnik ne üthesse bele az orrát az újvilági hajléktalanügybe, a szakpolitikus csak a tavalyi elnökválasztás után kapott zöld utat a vizsgálódáshoz. A revizor hat városban – Chicagóban, New Yorkban, Washingtonban, Los Angelesben, a Pennsylvania állambeli Wilkes-Barréban és a dél-dakotai Pine Ridge-ben – vizitelt, és azt találta, hogy az USA-nak volt mit takargatnia. „Megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az elmúlt évezred utolsó évtizedében az USA-ban teljesen szétverték a korábban jól működő hajléktalanellátó rendszert, (...) jóllehet ennek az országnak megvannak az anyagi forrásai arra, hogy senkinek ne kelljen az utcán élnie” – összegezte tapasztalatait Rolnik a The Guardian című brit napilapnak.

Az amerikai vezetés Rolnik szerint jóformán semmit nem tesz a hajléktanok érdekében, pedig a mostani, városatyákkal, szociális munkásokkal, valamint az utcán élőkkel készített mélyinterjúk segítségével végzett felmérés szerint szinte bárki a „híd alatt” találhatja magát. A kaliforniai Doris Tinson háza például a napokban kerülhet kalapács alá, pedig a tulaj kifizette még 1964-ben a 29 ezer dolláros (5,3 millió forintos) vételárat. Csakhogy a néhány éve már 750 ezer dollár értékűre becsült ingatlanfedezetével az idősödő hölgy – fizetéskiegészítés gyanánt – rendszeresen jelzáloghitelt vett fel. Ez évtizedekig jól működött, ám a válság kirobbanása előtt felvett 87 ezer dolláros kölcsön hirtelen többszörösére emelkedett törlesztőrészleteit már nem tudta fizetni. Ráadásul a korábban biztos fedezetnek tűnő ház ára egyik napról a másikra a harmadára csökkent – meséli az új amerikai hajléktalanok egyikének már-már mindennapos történetét Rolnik.

© AP

Az amerikai álom árnyoldalairól a világ többi része nemcsak az ENSZ-biztos korábbi kitiltása miatt nem hallhatott, hanem azért sem, mert nem vezetnek nyilvántartást az országban élő hajléktalanokról. A problémával szélmalomharcot vívó civil szervezetek becslései szerint a tavalyi évet körülbelül 3 millió amerikai húzta ki fedél nélkül. A csövezők leggyorsabban növekvő csoportja a gyerekeké, akik rendre az őket egyedül nevelő szülővel kerülnek utcára. A legtöbb hajléktalant befogadó amerikai városban, Los Angelesben például a csövesek közel ötödét ilyen csonka családok alkotják. A hollywoodi álomgyár tőszomszédságában tavaly több mint 15 ezren találták magukat egyik pillanatról a másikra az utcán, az elhúzódó gazdasági recesszió alatt a teljes Los Angeles-i térségben több mint 60 ezren veszítették el a házaikat.

Az utcára kényszerülő fiatalkorúak száma Európában is nőtt az utóbbi években, de nem tudni, pontosan mennyivel. A számbavételt nehezíti, hogy a statisztikai módszerek országonként változnak, ráadásul a hajléktalanság fogalma sem egységes – derül ki a Hajléktalanellátó Szervezetek Európai Szövetsége (FEANTSA) idei beszámolójából. E bizonytalanság megszüntetése érdekében a FEANTSA új tipológiát dolgozott ki, amelyben a rászorulókat négy nagy csoportba sorolja. E szerint a közterületen, éjjeli menedékhelyen alvókat fedél nélkülieknek, a nappali tartózkodást is lehetővé tevő hajléktalanszállókon, munkásszállókon, szociális otthonokban vagy büntetés-végrehajtási, illetve egészségügyi intézményekben élőket lakástalanoknak kell tekinteni. Az új tipológia szerint hajléktalannak számítanak a rokonoknál, barátoknál és illegális albérletben élők, vagyis a bizonytalan lakáshelyzetűek, valamint a lakókocsikban, túlzsúfolt tákolmányokban nyomorgó, elégtelen lakáskörülmények között élők is.

Sok európai országban még a legkritikusabb csoportba tartozó fedél nélküliek sem feltétlenül kényszerülnek a szabad ég alatt aludni. Németországban például törvény kötelezi az államot, hogy az önkormányzatoknál jelentkező lakástalanoknak (átmeneti) szállást biztosítson. Olykor még az is megesik, hogy panziókat bérelnek, és azokat alakítják szociális intézménnyé. A sűrűn szőtt szociális hálónak köszönhető, hogy Berlinben a nyilván nem tartott, segélyt nem kérő valódi csövesek számát mindössze néhány ezerre becsülik.

Hasonló okokból vélik úgy, hogy az utcán alvók száma Londonban sem túl magas. Igaz, a brit kormány tíz évvel ezelőtt kitűzött nagyra törő célját, miszerint a szigetországban harmadára csökkentik a hajléktalanok számát, a fővárosban nem sikerült elérni. Boris Johnson londoni polgármester idén tavasszal szakértői válságstáb felállítását kezdeményezte, hogy az e célra elkülönített 200 millió fontból (több mint 60 milliárd forintból) 2012-re nullára csökkentsék a szigetországi csövesek számát. Kérdés persze, kit számolnak bele a hajléktalansági statisztikákba. Edinboroughban például a helyi segítők büszkén állítják, hogy 300-ról 40-re csökkentették a szabad ég alatt lakók számát, ám a nem regisztrált hajléktalanokat ebbe nem számolják bele. Ez utóbbiak között például meglehetősen magas az EU-hoz öt éve csatlakozott államokból a jobb élet reményében Nagy-Britanniába érkezett külföldiek aránya. Becslések szerint a londoni csövesek ötöde a kelet-európai országokból a szigetországba vándoroltak soraiból kerül ki.

BALÁZS ZSUZSANNA