Nyitásfogadás

Külpolitikai visszaemlékezések megjelentetésével ünnepelte hatalomra jutásának kettős évfordulóját Mihail Gorbacsov. A peresztrojka atyja 25 éve került a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) élére, és húsz esztendeje lett a szövetségi állam első, egyben utolsó elnöke. Pártvezérként már első jelentősebb, 1985. májusi leningrádi beszédében hevesen ostorozta az orosz gazdaság stagnálását, és bár még nem használta a peresztrojka (átalakítás), vagy a később emlegetett glasznoszty (nyilvánosság) szót, széles körű reformokat hirdetett.

Noha 1991 végén a szovjet birodalom eltűnésével Gorbacsov is levonult a nagypolitika színpadáról, időről időre hallat magáról, az évforduló kapcsán pedig mintha a moszkvai sajtó is kicsit jobban figyelne a véleményére. A minap bemutatott új kötetében először lát napvilágot számos dokumentum, több nemzetközi tárgyalásról készült feljegyzés, alátámasztva azokat a véleményeket, hogy a gorbacsovi átalakítás, az 1985–1987-ben beindított peresztrojka egyik legértékesebb hagyatéka a nemzetközi elszigeteltség feloldása, ami az egykori Szovjetuniót rettegett ellenségből partnerré tette.„

Gorbacsov nyitottságra törekedett, nagy jelentőséget tulajdonított az általános emberi értékeknek, konstruktív kapcsolatokat akart a fejlett világgal. Már csak azért is, mert a Szovjetunió addigra eladósodott, nagyban függött a Nyugattól, vezetőjének pedig be kellett bizonyítania, hogy nemcsak tárgyalni, hanem megállapodni is lehet vele” – mondta a HVG-nek Marija Lipman, a moszkvai Carnegie-központ szakértője. Ez az örökség máig megmaradt – tette hozzá –, a nemzetközi helyzetében nagyban megerősödött Oroszország továbbra is nyitott a világ felé, bár ma már inkább azt igyekszik demonstrálni, mennyire nem hajlandó engedményeket tenni.

A Gorbacsov által kezdeményezett reformok egyes moszkvai elemzők szerint eleve megvalósíthatatlanok voltak. A kommunista állam ugyanis csődöt mondott, a rendszert, a Szovjetuniót, a pártot nem lehetett megmenteni, noha, úgy tűnik, maga a volt elnök-főtitkár máig ennek az ellenkezőjében hisz. Erre utal a Rosszijszkaja Gazeta moszkvai napilapban oroszul, az amerikai The New York Timesban pedig angolul nemrég megjelent cikke. Elkéstek a párt megreformálásával, a Szovjetunió megújításával, pedig az 1991. márciusi népszavazás résztvevőinek több mint 70 százaléka az államszövetség fennmaradására voksolt, és decentralizált formában meg is lehetett volna őrizni azt – írja a politikus, aki azt is a hibák közé sorolja, hogy elhanyagolták a gazdaságot, ami súlyos áruhiányhoz vezetett. Bár saját felelősségét is elismeri, úgy véli, másként alakulhattak volna az események, ha az 1991-es puccs nem gyengíti meg a helyzetét. Ő ugyanis a lassú átmenet híve volt, a kudarcért pedig szerinte egyformán felelősek a változásokat türelmetlenül sürgető liberálisok és az azokat visszafogni igyekvő konzervatívok.

Az utolsó szovjet vezető valójában alkalmatlan volt a történelmi jelentőségű változások levezénylésére – véli Sztanyiszlav Belkovszkij ellenzéki politológus. Bár az orosz értelmiség egy része a totalitárius rendszer lebontását Gorbacsov érdemének tekinti, az elemző szerint ez voltaképpen a gyengeségének az eredménye. Nem volt képes megállítani a Szovjetunió és a kommunizmus szétesésének történelmi folyamatát, de az élére sem tudott állni – mondta Belkovszkij a HVG-nek, hozzátéve, hogy más szavakkal: nem tudta sem végigvinni a reformokat, sem szembeszállni velük. Ez pedig antihőssé tette a közvélemény szemében.

A friss adatok arról tanúskodnak, hogy fokozatosan változik Oroszországban Gorbacsov tetteinek és személyének megítélése. A VCIOM közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az utóbbi egy-másfél évtizedben csökkent azok aránya, akik visszasírják a peresztrojka előtti állapotokat, és megkétszereződött azoké, akik úgy vélik, nyertek a demokratikus és piaci reformokon. Igaz, még mindig csaknem kétszer ennyien érzik vesztesnek magukat. Leginkább a bizonytalanok száma emelkedett, a szociológusok szerint elsősorban azért, mert felnőtt egy nemzedék, amelynek már nincs összehasonlítási alapja a korábbi időkkel. Alighanem ezzel magyarázható a Levada-központ felmérése is, amely szerint egyre többen viszonyulnak közömbösen Gorbacsov személyéhez, csökken az iránta ellenszenvet érzők aránya, nagyjából változatlan viszont a vele szimpatizálók tábora.

Az lenne a meglepő, ha a külföldön sokáig bálványozott Gorbacsov otthon is meg tudta volna őrizni kezdeti népszerűségét, hiszen sokan végül „az ország elveszejtését” írják a számlájára – mondta a HVG-nek Lipman, aki a Carnegie-központ internetes honlapján nemrég közölt elemzést a Gorbacsov-korszak örökségéről. Szerinte a peresztrojka és a glasznoszty vívmányaiból megmaradt a személyi és – bizonyos fenntartásokkal – a gazdasági szabadság, a formálódó demokráciát azonban paternalizmus váltotta fel. Élesebben fogalmaz a mai oroszországi politikai rendszert szinte minden nyilatkozatában kíméletlenül bíráló Belkovszkij. „A jelenlegi vezető elit számára a fő gorbacsovi örökség az a meggyőződés, hogy Oroszországot nem szabad felülről demokratizálni, mert minden ilyen folyamat a kezdeményezőjének a bukásához vezet” – fejtegette a politológus a HVG-nek, a volt szovjet elnök és pártfőtitkár szemére vetve, hogy eleinte támogatta a vele egykor orosz elnökként szembeszállt Borisz Jelcin által kijelölt utódot, az akkor még államfő Vlagyimir Putyint.

Maga Gorbacsov ezt azzal magyarázza, hogy bár féltette a demokráciát, megértette: amikor Oroszország léte a tét, nem lehet mindig a tankönyvek szerint cselekedni, indokoltak lehetnek bizonyos tekintélyelvű intézkedések. Ma viszont már a Dmitrij Medvegyev államfő nevéhez kötődő gazdasági és politikai modernizációs programról ír nem titkolt rokonszenvvel. Igaz, közben hangsúlyozza, hogy demokrácia és jogállam nélkül lehetetlen korszerűsíteni az országot. Márpedig a kormányzó Egységes Oroszország pártról nemrég úgy nyilatkozott, hogy monopolizálja a hatalmat, és még az SZKP-nál is rosszabb, cikkében pedig a demokrácia szűküléséről értekezett. Szerinte a mai Oroszországban a parlament háttérbe szorult a kormánnyal szemben, kérdéses a bíróságok függetlensége, a győztes többség nem veszi figyelembe a kisebbség véleményét, és úgy tűnik, mintha a hatalom félne a civil társadalomtól.

POÓR CSABA / MOSZKVA