Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az Egyesült Államok és az Európai Unió után Japán is szigorított pénteken Irán elleni szankcióin, így reagálva a Nyugat erősödő gyanújára, hogy Teherán atomfegyver előállítására törekszik.
Tokió mintegy száz iráni céget és egy személyt adott hozzá ahhoz a feketelistához, amelyen a követeléseik befagyasztásával sújtandók szerepelnek, és amely így már 300-nál több nevet tartalmaz. Tizenhétről húszra növelte továbbá azoknak a bankoknak a számát, amelyekkel Japán felfüggeszti a kapcsolatokat.
A japán lépés nem terjed ki az iráni energiaszektort sújtó korlátozások fokozására, még azután sem, hogy az Európai Uniónak tervei vannak esetleges olajembargóra, az Egyesült Államok pedig a múlt hónapban bővítette szankcióit, olyan vállalatokat véve célba, amelyek segítik Irán olajiparát és olajvegyiparát.
A Tokió által tavaly szeptemberben bejelentett intézkedések között szerepelt, hogy leállítják az energiatermeléssel kapcsolatos összes új beruházást Iránban, és óvatosságra intik a cégeket a létező szerződések vonatkozásában. Japán az iráni nyersolaj harmadik legnagyobb vásárlója Kína és India után.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.