szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szervezett alvilággal való kapcsolatai miatt lemond a japán igazságügy-miniszter.

Lemond posztjáról a japán igazságügy-miniszter, miután beismerte, hogy harminc évvel ezelőtt kapcsolatban állt a japán szervezett alvilággal, a jakuzával - jelentette pénteken a japán média.

A híradások szerint Tanaka Keisu a közeljövőben nyújtja be lemondását - ő lesz az első kormánytag, aki távozik az október 1-jén átalakított kabinetből. Kormányilletékesek szerint Tanaka péntek reggel egészségügyi okokra hivatkozva távozott a kormány üléséről, egyes hírek szerint egy tokiói kórházban ápolják.

A 74 éves politikus egy hete ismerte be, hogy harminc évvel ezelőtt egy befolyásos jokohamai alvilági csoport egyik vezetőjének volt a közvetítője, és részt vett a bűnszövetkezet által szervezett partin. Tanaka a múlt héten még kizárta, hogy három évtizeddel ezelőtti viselt ügyei miatt lemondjon.

Az igazságügy-miniszternek azonban már a beismerés előtt forró lett a talaj a lába alatt, kiderült ugyanis, hogy feltehetően törvénysértően fogadott el politikai adományokat. Tanaka irodája közölte, hogy a Japán Demokrata Párt (DPJ) általa vezetett szervezete 420 ezer jen adományt kapott 2006 és 2009 között egy kínai állampolgár cégétől, de visszafizette az összeget. Japánban tilos adományokat elfogadni külföldi természetes vagy jogi személyektől, nehogy befolyást gyakoroljanak a japán belpolitikára.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!