Újult erővel látott neki a héten a hivatalban lévő demokrata elnök, Barack Obama közvélemény-kutatásokban mutatkozó 5-7 százalékos előnye lefaragásának a republikánus kihívó, Mitt Romney. A lendületet attól várja, hogy a kampányában sokat kárhoztatott óvatosságát sutba dobva alelnökjelöltjének nem a centrum felé húzó politikust választott – mint a spanyol ajkúak megnyerésére is alkalmas Marco Rubio floridai szenátort vagy Chris Christie New Jersey-i kormányzót –, hanem a konzervatív „teadélutánosok” egyik nagy kedvencét, Paul Ryan wisconsini képviselőt (róla lásd A szarvasvadász című cikkünket). Romney ezzel lelkesíti és mozgósítja a republikánusokat, és konfliktusmentessé teszi a párt augusztus végi tampai jelöltállító konvencióját, de új támadási felületet ad a demokratáknak, és kockáztatja a minden elnökválasztást eldöntő, középen álló függetlenek támogatását.
Mitt Romney és Paul Ryan Wisconsinban kampányol
AP
Máris a 65 éves Romney „hatodik fiaként” emlegetik a nála 23 évvel fiatalabb Ryant, aki valóban egy évben született az elnökjelölt legidősebb gyerekével, Taggarttal. A republikánusok bíznak is abban, hogy az alelnökjelöltek október 11-ére ütemezett vitáján éles különbség lesz a képviselőház költségvetési bizottságának elnökeként rendre a felkészültségével tüntető – Obamával többször is látványosan szembeszálló –, politikusként ifjú Ryan, valamint az USA jelenlegi második embere, a bakira mindig képes 69 éves Joe Biden között. Ryan felkérése annyiban történelmi, hogy az USA-ban először nem indul egyik nagy párt színeiben sem protestáns: a wisconsini politikus és Biden római katolikus, Romney mormon, Obama pedig úgy határozza meg vallását, hogy keresztény. 1932 óta először történik meg, hogy egyik elnök-, illetve alelnökjelöltnek sincs katonai múltja, s legutóbb 1984-ben fordult elő, hogy a képviselőház egyik tagja – a republikánus Ronald Reagan által tönkrevert demokrata Walter Mondale társa, a tavaly elhunyt Geraldine Ferraro – próbálkozott bejutni a Fehér Házba.
Ryan megnevezése megerősíti: húsz év és a demokrata Bill Clinton első kampánya után először fordul elő, hogy minden mást messze megelőzve a gazdaság, azon belül is a költségvetés, a jóléti juttatások és az adók rendszere kerül az elnökválasztási hadjárat középpontjába. A külpolitika – ami a július végén kínos hibáktól hemzsegő nagy-britanniai, izraeli és lengyelországi látogatást tett Romney gyönge pontja –, illetve a lassan lecsengő iraki és afganisztáni szerepvállalás másodlagos, amikor a munkanélküliség 8,3 százalék, a büdzsé pedig Obama eddigi hivatali éveiben rendre ezermilliárd dollár fölötti hiánnyal zárt. Ennek ellenére a demokraták egyáltalán nem bánják a fiskális kérdések középpontba emelését, hiszen Ryan felvállalása markáns választást kínál. A Legfelső Bíróság által sokakat meglepve jóváhagyott (HVG, 2012. július 7.) egészségügyi reformot elfogadtató, s a gazdagok terheit növelni akaró Obamával szemben a wisconsini képviselő a költségvetés kiadási és bevételi oldalának radikális átalakítását szorgalmazza.
Bár álláspontja az utóbbi években finomodott, s már csak elvétve beszél a szövetségi nyugdíjbiztosítás részleges privatizációjáról, az egyén öngondoskodását favorizáló Ryan alaposan visszanyesné a nyolc évtizeden át épített, ám az európainál még mindig szerényebb jóléti ellátásokat. Az indok persze érthető, hiszen a három nagy rendszer – a nyugdíjbiztosítás, az idősek (Medicare) és a szegények (Medicaid) egészségügyi ellátása – a költségvetési kiadásoknak már a 40 százalékát nyeli el, és ez az arány csak nő a jövőben. Ezt Obama és a demokraták is látják, ám ők máshová helyezik a hangsúlyokat, s nagyobb szerepet szánnak a bevételek növelésének.
A Ryan által összeállított, és a republikánus többségű képviselőházban az idén tavasszal elfogadott – de a demokraták uralta szenátusból visszadobott – tervezet szerint megszüntetnék azt a jelenlegi gyakorlatot, hogy a költségvetés a Medicare rendszerében automatikusan kifizeti az ellátóknak a költségeket, ehelyett a 65 év fölötti nyugdíjasok meghatározott értékű kupont kapnának, hogy abból szerződjenek egy magánbiztosítóval. Mivel ez a korosztály fontos szavazóbázis – és a felmérések szerint kis többséggel a republikánusokra voksolna – Ryan az eredeti elképzeléseit annyiban módosította, hogy az átalakítás nem érintené a jelenlegi nyugdíjasokat, illetve a tíz éven belül nyugalomba vonulókat. Abból viszont nem enged, hogy a Medicaidre fordított összeget a harmadával csökkentené, a pénzt fejkvóta szerint a szövetségi államoknak adná, amelyeknek ebből kellene megoldaniuk a szegények ellátását. A demokraták által rögtön a republikánusok főideológusának minősített Ryan lefaragna egyéb juttatásokból – például az élelmiszer-utalványok keretéből –, s közben 25 százalékra csökkentené a személyi jövedelemadó legfelső, jelenleg 35 százalékos kulcsát, és mérsékelné a társasági adót is, de érintetlenül hagyná a katonai kiadásokat.
A demokraták éledő osztályharcos felhorgadását látva, s tudva, hogy az egyik fontos, novemberben még bármelyik oldal által megnyerhető nagy államban, Floridában szép számmal élnek nyugdíjasok, Romney sietett közölni, hogy nem mindenben ért egyet választottja elképzeléseivel, s hangsúlyozza, a döntéseket elnökként természetesen ő hozza majd. A konzervatív republikánusok közül sem mindenki örül Ryan fiskális ortodoxiájának, aminek falán időnként azért rést üt a pragmatizmus. A most örömtüzeket gyújtó „teadélutánosok” – akik zászlóvivőjük alelnökjelöltségével bekerültek a republikánus párt fősodrába – például annak idején megütközéssel fogadták, hogy a politikus nemcsak a 700 milliárd dolláros bankmentő csomagot szavazta meg a válság tetőfokán, hanem az amerikai autóiparnak nyújtott bőkezű állami segítséget is.
NAGY GÁBOR
