Bár az elején még Franciaország új Indokínájáról és Afganisztánjáról, egy hosszan elhúzódó kellemetlen háborúról spekuláltak sokan, úgy tűnik, a franciák elébe mentek a problémának, és a sikeres villámháború után egyből meg is kezdték csapataik kivonását Mali visszahódított területeiről. „Úgy gondolom, márciustól kezdve, ha minden a terveknek megfelelően halad, csökkeni fog a francia csapatok száma” – nyilatkozta a napokban Laurent Fabius francia külügyminiszter egyik interjújában, amit a Le Figaro idéz.

„A terrorizmust visszaszorítottuk, elűztük, de még nem győztük le” - nyilatkozta François Hollande február 2-án Maliban tett látogatásán. A francia és mali csapatok a Szerval hadművelet keretében a légitámadásokat követő szárazföldi előrenyomulás nyomán jórészt felszabadították Mali északi részének stratégiailag fontos városait, és a hegyekbe száműzték a korábban már a fővárost, Bamakót is fenyegető radikális iszlamista csoportokat.

A francia intervenció a mali elnök felkérésére és az ENSZ Biztonsági Tanácsának engedélyével kezdődött alig egy hónapja. Párizs január 14-én kapta meg az ENSZ BT felhatalmazását a beavatkozásra. Az ENSZ-mandátum nem csak a részben afrikai erőkre alapozó katonai műveletekre vonatkozik. Tartalmazza a politikai rendezés elősegítését is az országban, többek között a megegyezést az autonómiát követelő tuareg kisebbséggel, akiknek lázadása kirobbantotta a konfliktust.

Francia konvoj Mali északi része felé tart. Már jönnek is vissza.

AFP / Eric Feferberg

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár üdvözölte a francia beavatkozást, egyben felhívta a figyelmet civil lakosság és az emberi jogok védelmére. Az első lelkes állásfoglalások az afrikai haderő megszervezéséről, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia logisztikai támogatásáról, német orvosi, valamint humanitárius segítségről szóltak. Catherine Ashton, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kifejtette, hogy az Európai Unió nagyon kedvezően áll a Franciaország akcióihoz Maliban, és ebben „aktív szerepet” kíván játszani.

Nemzeti egység és kormánykritika

A francia politikai pártok és a lakosság egységesen támogatta a beavatkozást. A legnagyobb ellenzéki párt, az UMP politikusai szemében - mint azt Arnaud Danjean, az Európai Parlament védelmi albizottságának elnöke megjegyezte - a beavatkozás „szükséges és legitim”. Hasonlóképpen nyilatkozott a volt miniszterelnök, François Fillon is: „abban a pillanatban, amikor Franciaország katonailag elkötelezte magát, a magam részéről szükségesnek vélem, hogy rövid időre félretegyem a politikai csatározásokat”.

Ennek oka az, hogy a nemzeti egység íratlan szabályként működik a francia politikában háborús konfliktus esetén. A beavatkozással szemben eleinte csak elvétve fogalmazódtak meg kritikák és ellenvetések. Egyedül a volt köztársasági elnök, Valéry Giscard d’Estaing részéről hangzottak el ellenérvek, aki a Le Monde-nak adott interjújában kifejtette, Franciaország szerepének szigorúan az afrikai erőket segítő logisztikai támogatásra kell korlátozódnia, ha el akarja kerülni a neokolonialista beavatkozás látszatát, lévén hogy Mali 1960 óta független ország.

Alain Juppé volt külügyminiszter a világos célkitűzések hiányát bírálta. Erre válaszként Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter hármas célkitűzést jelölt meg: a radikális iszlamista csoportok előretörésének megakadályozását, a régió stabilitásának megteremtését és az ott élő körülbelül hétezer francia, valamint európai állampolgár védelmét. Az iszlamisták pedig 2010 óta nyolc francia túszt tartanak fogva. A végső cél a terület feletti teljes ellenőrzés visszaszerzése és a parancsnokság átadása az afrikai ellenőrző csapatoknak. A hadműveletek addig tartanak „ameddig szükséges” - jelentette ki a francia védelmi miniszter.

Francois Hollande látogatása a Maliban harcoló francia csapatoknál.

AFP

Hollande-ot még az algériai túszdráma sem tántorította el a terroristák elleni beavatkozás folytatásától. Sőt, más érintett ország kormányfőinek kritikájával ellentétben békülékeny hangot ütött meg Algériával szemben a túszejtés során alkalmazott véres módszerekkel kapcsolatban.

A közvélemény formálásában és meggyőzésében a jó politikai kommunikáció is segített: a francia köztársasági elnök George Bush al-Kaida-ellenes retorikáját alkalmazta beszédében, amikor a terrorizmus elleni harc szükségességével igazolta és tette elfogadhatóvá a beavatkozást. Hollande ügyelt arra is, hogy megszerezze az országában élő mali közösség képviselőinek támogatását, akiket január 13-án fogadott az Elysée-palotában. A közvélemény-kutatások szerint nemcsak az elnök népszerűsége nőtt a gyors és sikeres intervenció következtében, hanem a mali háború támogatottsága is 65 százalékos a lakosság körében, ami magasabb, mint a líbiai beavatkozásé volt Sarkozy elnöksége idején.

Magára maradt Franciaország?

A beavatkozás a kezdeti egység ellenére sem nélkülözte utóbb a belpolitikai vitákat, amelyek több fontos témakört érintenek. Elvileg széles konszenzus övezi Franciaországban és külföldön egyaránt, a francia jelenlétet a nyugat-afrikai régió országai is támogatják, az uniós országok többsége mégis távol marad a hadműveletektől. Az Egyesült Államok nem kíván beavatkozni és csapatokkal részt venni a hadműveletekben. Az afrikai haderő szerveződése lassan halad, jelenleg kétezer fő áll készen a hatezerből. Az ellenzék Hollande szemére veti az ország elszigetelődését a konfliktusban. Franciaország sem az Európai Uniótól, sem az Egyesült Államoktól nem kapta meg azt a támogatást, amit Nicolas Sarkozynek a líbiai válság kirobbanásakor sikerült megszereznie – véli a legnagyobb ellenzék párt, az UMP.

Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az Egyesült Államok nem kötelezte el magát katonailag a mali háborúban. Mint Christian Makarian a L’Expressben január 23-án megjelent elemzésében megjegyzi, négy hónappal a líbiai amerikai nagykövet életét kioltó bengázi merénylet után Obama óvatosan fogalmazott. Csak logisztikai segítséget nyújt, amelynek politikai üzenete tulajdonképpen az, hogy a második ciklusát megkezdő amerikai elnök külpolitikai prioritása között nem szerepel a mali háború. Ez pedig azért is meglepő, mert az Egyesült Államok korábbi elnöke számára a terrorizmus elleni harc a kiemelt jelentőségű volt. Az amerikai álláspont azonban algériai túszdráma után sem változott. Az Egyesült Államok Irak és Afganisztán után szemmel láthatóan nem akar újabb háborúba bocsátkozni.

Hollande egyedül maradt a mali problémával?

AFP / Fred Dufour

A kritikák baloldalról is megfogalmazódtak: Jean-Luc Mélenchon, a Baloldali Párt vezetője két okból bírálja a katonai intervenciót. Egyrészt, azért mert a francia érdekek nincsenek közvetlenül veszélyben, másrészt azért, mert Franciaország olyan kormánynak nyújt segítséget, amely nem rendelkezik demokratikus legitimitással. Valóban, Franciaország a demokratikusan megválasztott Amadou Toumani Touré elnök hatalmát megdöntő puccs nyomán 2012 áprilisában ideiglenes államfővé választott Dioncounda Traoré kérésére indította meg támadását. A Le Monde szerint e „törékeny legitimitás” fejtörést okoz Franciaország partnereinek és valószínűleg befolyásolta az Egyesült Államok és az uniós országok hozzáállását is a Maliban zajló eseményekhez. A demokratikus rend helyreállításának igényét látszik megerősíteni Joe Biden amerikai alelnök párizsi villámlátogatása kapcsán a Le Figarónak adott interjúja is, amelyben kifejtette, Obama elnök az afrikai haderő mielőbbi felállításnak és a gyors politikai rendezésnek - szabad választások kiírásának és a demokratikus kormány megalakításának - a híve Maliban.

További problémákat vet fel az is, hogy vajon a francia antiterrorista erők mennyire vannak felkészülve a váratlan egyéni akciók végrehajtására kiképzett , szélsőséges iszlamisták elleni harcra. Merthogy az al-Kaida afrikai szárnya franciák elleni merényleteket helyezett kilátásba. A tavalyi, több áldozatot követelő toulouse-i merénylet megrázta a francia közvéleményt, kritikák érték a francia felderítés munkáját és hatékonyságát.

A neokolonialista politika vádját elkerülendő, François Hollande mindvégig a terrorizmus elleni harcra, az ideiglenes részvételre, a stabilitás megteremtésére és a feladatoknak az afrikai parancsnokság részére történő átadására helyezte a hangsúlyt. Bamakóban tartott beszédében pedig a beavatkozással annak az adósságnak a törlesztésére utalt, amellyel Franciaország Malinak és az afrikai országoknak tartozik a második világháborúban nyújtott segítségükért.

A hangsúly a katonai hadműveletekről fokozatosan a politikai rendezésre tevődik át. Az afrikai vezetőkkel a napokban Brüsszelben megindult tanácskozások már a háború utáni időkről szólnak.