Észak keresztje, Dél ereje

Számtalan konkvisztádor és felfedező indult útnak egykor Amerika felé az Atlanti-óceán partján lévő Cádizból, hogy kincsekkel gazdagítsa a spanyol birodalmat. Ugyanebben a városban tartották a legutóbbi iberoamerikai csúcstalálkozót a távoli kontinens és Spanyolország mai gazdasági és politikai kapcsolatainak elmélyítéséről. A helyszínválasztás nemcsak a történelem miatt érdekes, hanem azért is, mert az egykor virágzó város jól jelképezi a mai Spanyolország bajait és kilátásainak kontrasztját egykori gyarmataiéval. Cádizban még az országos 25 százalékosnál is magasabb az állástalanok aránya, a helyi ipar és kereskedelem pedig éppolyan mély válságban van, mint maga a spanyol gazdaság. A latin-amerikai kontinens viszont az IMF előrejelzése szerint a tavalyi 3,2 után az idén 3,9 százalékos növekedéssel számolhat.

A viszony Latin-Amerika és egykori fő gyarmattartója között alaposan megváltozott az utóbbi évtizedekben. A Franco utáni Spanyolország gazdasága az akkor Európai Közösségnek hívott európai integrációhoz való 1986-os csatlakozással pörgött fel. Ekkortól épültek újjá gazdasági hídfőállásai Latin-Amerikában, amely az „elveszett évtizednek” tartott időszak, a polgárháborúk és a hitelválságok után épp a kilábalással volt elfoglalva, szüksége volt a külföldi tőkére. A spanyol vállalatok partraszállását a kilencvenes években a latin-amerikai privatizációs hullám segítette, és az ösztönözte, hogy az egységes piac kialakulásával a nyugat-európai versenytársaik szabadon jelenhettek meg Spanyolországban, ezért szükséges volt az új terep felfedezése és az ottani lehetőségek kiaknázása. Ezt megkönnyítette a közös történelem, nyelv és üzleti kultúra. Latin-Amerikában nyílt meg például a globális céggé válás útja a Santander és a BBVA bankok, az Iberdrola, Endesa és Fenosa közműcégek, a Repsol olajvállalat, valamint a Telefónica távközlési cég számára.

Nem volt mindig könnyű dolguk a spanyoloknak. A bankokkal szembeni bizalmatlanság miatt Latin-Amerikában sokan otthon tartották a pénzüket. Így a pénzintézetek hirdetési kampányba kezdtek, hogy „megbízható, modern, nemzetközi bankok, semmi közük azokhoz, akik csődbe mentek a korábbi években” – magyarázta a HVG-nek Pablo Toral, az USA Wisconsin államában található Beloit College oktatója, a téma elismert szakértője. Néhány esetben ezeket az akciókat a helyi kormányok is ösztönözték, hogy szilárd bankrendszer jöhessen létre. A helyi viszonyok furcsaságát jól mutatja a Fenosa esete – idézte fel a professzor. A Dominikai Köztársaságban a lakosság körében megszokott volt az áramlopás, ami fölött a hatóságok szemet hunytak. A Fenosa ezért kivonult, részesedését eladta a kormánynak úgy, hogy a spanyol közműcég csak a rendszer irányítását végezte, az áramdíjkiesés immáron az államkasszát terhelte.

Míg Spanyolországban általános sztrájkok, diáktüntetések, többmilliós megmozdulások, előrehozott választások borzolják manapság a kedélyeket, addig Latin-Amerika – a sajátos utat választó, az egy évtizeddel ezelőtti államcsődből még mindig lábadozó Argentínát leszámítva – viszonylagos megrázkódtatás nélkül vészelte át a 2008-ban kitört pénzügyi válságot. A gazdaságot mindenütt a szélesedő középosztály igényei fűtik, alacsony a költségvetési deficit, valutaleértékelések révén pedig az országok ösztönözhetik exportjukat, amely egyre nagyobb mértékben a csillapíthatatlan nyersanyagéhségű Kínába irányul. Igaz, Latin-Amerika kivitelének még mindig 13 százaléka megy az EU-ba, amely összesen 200 milliárd dolláros kereskedelmi volumenével a kontinens második legnagyobb partnere az USA után. A spanyol részesedés a forgalomból 35 milliárd euró, Madrid fő partnerei Brazília, Chile és Kolumbia.

A földrész egyfajta szelepként is szolgál a válságos időkben: eddig egymillió spanyol hagyta el hazáját és vándorolt ki, számuk folyamatosan nő Brazíliában, Ecuadorban és Peruban. „A spanyol vállalatok latin-amerikai terjeszkedése az első lépés volt ahhoz, hogy globálissá váljanak. Most viszont ez lett a túlélésük záloga” – nyilatkozta a londoni Financial Times gazdasági napilapnak José Antonio Campo, a New York-i Columbia Egyetem professzora, korábbi kolumbiai pénzügyminiszter. Egyre jellemzőbb, hogy a spanyol cégek a hazai piacuk alacsonyabb bevételét Latin-Amerikából ellensúlyozzák. A Banco Santander például már profitjának a felét a térségből, jelentős mértékben Brazíliából szerzi.

A mostani válságból akár mindkét fél hasznot húzhat. Pablo Toral szerint a latin-amerikai gazdasági növekedés megmarad, ez erősíti az ottani cégeket, amelyek új befektetési lehetőségek után néznek majd, és ugyanazért részesíthetik előnyben Spanyolországot, amiért korábban az őket: a kulturális, nyelvi és üzleti hasonlóság miatt. A cádizi csúcson mindenesetre megígérték, hogy elősegítik a kapcsolati hálók szövését. Egyszerűsítik a kis- és középvállalkozásokra nehezedő bürokratikus előírásokat, és létrehoznak egy, a felmerülő vitákat rendezni hivatott fórumot is.

A kapcsolat nem mentes a súrlódásoktól, és a viszony nem is kizárólagos. A madridi kormány például az elmúlt öt évben nem sok sikerrel próbálta ösztönözni a térségbe irányuló exportot, és a spanyol befektetések nagysága csak Argentínában és Uruguayban haladja meg az USA jelenlétét. Mariano Rajoy spanyol kormányfő a cádizi csúcson azt is fölemlegette, hogy az ibériai cégeknek biztosabb jogszabályi környezetre van szükségük a működéshez, amivel többek között a Repsol argentínai érdekeltségének államosítására (HVG, 2012. május 5.) utalt.

A találkozó fontos vendége volt Dilma Rousseff brazil államfő, akinek országa ugyan tavaly nem kért a felajánlott spanyol államkötvényekből, de középosztályának folyamatosan növekvő igényeit kiszolgálhatják a spanyol cégek. Spanyolországban – ahol a legnagyobbat az építőipar zuhant – abban is reménykednek, hogy beszállhatnak a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra, illetve a 2016-os riói nyári olimpiára készülő kikötők, autópályák és repülőterek beruházásaiba.

GÁL KRISZTIÁN