Szombaton öngyilkosságot követett el Orlander Mena, aki az első vezetője volt – a Pinochet diktatúra alatt – a hírhedt chilei hírszerző „Nemzeti Információs Központnak”. A férfi hat éves börtönbüntetését töltötte, ám az ítélet szerint időnként hazamehetett pár napra a rendőrség felügyeletével. A BBC értesülése szerint a Mena-t örző rendőrök éppen a ház kapuja előtt tartózkodtak, amikor a férfi a lépcsőházban főbe lőtte magát. Az öngyilkosságot pár nappal azelőtt követte el, hogy a „luxusbörtönből” átszállították volna a kevésbé „kényelmes” létesítménybe.
Jorge Balmaceda, Mena ügyvédje azzal magyarázza a történteket, hogy védence tartott attól, hogy rossz körülményeket fogadják majd az új fogdában. Ugyanis eddigi a büntetését egy katonai támaszponton található, Cordillera nevű börtönbe töltötte, amely inkább hasonlít egy luxusszállodára, mint fegyintézetre: a rabok kisebb lakásokban élnek, privát fürdőszobákkal, szabadidejüket pedig teniszezéssel, grillpartikkal és úszással tölthették. Emellett ezen a helyen az elítéltek bármikor igénybe vehetik a táplálkozási szakértők, a kineziológusok pszichológusok, szociális munkások és az orvosok segítségét is. „Teljesen kikészítette a költözés híre, nagyon félt attól, hogy nem kapja meg azt az orvosi ellátást, amire szüksége volt” – mondta az ügyvédje egy chilei tévécsatornának, a „Canal 24 Horas TV”-nek.
Orlander Menát 2009-ben ítélték el hat év letöltendő börtönbüntetésre a Pinochet diktatúra (1977-1990) alatt elkövetett bűncselekményei miatt. Többek között ő az egyik végrehajtója az 1973-as „Caravan of Death" névű vérengzésnek, amikor Pinochet mintegy 100 politikai ellenfelét végeztette ki a katonai-puccs alatt.
Nincs többé luxus
Nem Orlander Mena az egyetlen, akinek a luxusbörtönből való elszállításról döntött a kormány az elmúlt hetekben. Sebastian Pinera a chilei elnök ugyanis csütörtökön bejelentette, hogy bezártja a Cordillera-t, mondván, „a törvény előtti egyenlőséggel nem fér össze” a diktatúra kiszolgálóival szembeni különleges bánásmód. A kormánynak csak a napokban sikerült elérnie, hogy a közel 3000 ember haláláért, valamint 40 000 ember bebörtönzéséért vagy megkínzásáért felelős rendszer még élő vezetői már ne luxuslakásokban töltsék „börtönbüntetésüket”. A jelek szerint Mena öngyilkosságának ellenére folytatódik a foglyok átszállítása, ugyanis a kormány szombaton jelentette be, hogy a következő hetekben kilenc elítéltet fognak áthelyezni a rosszabb körülmények között lévő Punta Peuco nevű fogdába.
Azonban sokakat még a mai napig nem vontak felelősségre, ugyanis még mindig érvényben van Chilében egy törvény, amely a katonai diktatúra bűnöseit amnesztiában részesíti. Az 1978-ban – még a diktatúra alatt – meghozott rendelkezések szerint azok, akik a puccs alatt különböző bűncselekményeket, akár gyilkosságokat követtek el, mentesülhetnek a büntetés alól. Az amnesztiatörvényt azóta az egymást követő kormányok többször is megpróbálták eltörölni, de a javaslatot jobboldali pártok rendre nem szavazták meg.
Az Amnesty International a puccs negyvenedik évfordulójának alkalmából, idén egy kampányt indított el, hogy könnyítsék meg a tettesek fellelőségre vonását. A hivatalos adatok szerint a 17 éves Pinocet diktatúra alatt mintegy 3000 ember tűnt el, és nagyjából 40 ezer azoknak a civileknek a száma, akik politikai okok miatt börtönöztek be és/vagy megkínoztak ebben az időszakban.