1973. szeptember 11-én az ismert baloldali zenész, a nueva canción egyik alapító művésze, Victor Jara egy fasizmusról szóló előadáson vett részt a Santiagói Műszaki Egyetemen. Felesége otthon várta, amikor a Salvador Allende által lakott elnöki palotát támadás érte. Nem sokkal később Joan Jara arról értesült, férje eltűnt. Többet nem látták viszont egymást.

Salvador Allende 1970-ben nyerte meg az elnökválasztást Chilében, miután programjában az elesettek, a szegények védelmét tűzte ki fő célul. A gazdaság azonban hamar romlani kezdett, ráadásul az Egyesült Államok sem nézte tétlenül, hogy egy „újabb Kuba” jöhet létre a kontinens latin felén. A CIA végül Augusto Pinochet tábornokot, Allende vezérkari főnökét támogatta, amikor a hadsereg támadást intézett az elnök ellen. (A washingtoni beavatkozás ténye ismert volt korábban is, mértéke azonban csak a Clinton-éra alatt válhatott közkinccsé, amikor sok iratot feloldottak a titkosítás alól.)

A ma elfogadott nézet szerint Allende a szétbombázott elnöki palota romjai között, önkezével vetett véget életének. Azonban most nem erre emlékezünk, nem Allende kísérletét siratjuk, ami, ki tudja, talán siratni való, talán nem. Az igazán szörnyű fejezet csak ekkor kezdődött el az amúgy barátságos dél-amerikai ország történelmében. A pusztítás pontos adatai máig nem ismertek, és nem tudni, valaha megismerjük-e, mi lett azzal a csaknem 800 emberrel, akit még ma is az „eltűnt” eufemizmussal illetünk, bár azért mind tudjuk, mi lett a sorsuk.

A legmegbízhatóbb adatok szerint 2000-nél is többen haltak meg politikai okokból Pinochet tizenöt éves rémuralma alatt, sokan közülük olyanok voltak, mint Jara. Nem vettek részt közvetlenül a hatalmi játszmákban, nem fogtak fegyvert senki ellen, csak gondoltak a világról valamit, amit épp akkor gondolni nem volt szabad. A zenészt sokadmagával az Estadio Chile stadionba terelték, ahonnan nem jutott ki élve. Többekkel együtt megkínozták, majd megölték. Rájuk emlékezünk most, a diktatúra ártatlan áldozataira, kiket oly mélyre temettek jelöletlen sírjaikban, hogy máig nem tudunk róluk eleget.

Az Amnesty International augusztus elejétől szeptember 11-ig, a puccs évfordulójáig közöl írásokat folyamatosan az eseményekről, megszólaltat túlélőket. Azokról is szól ez a hónap, akik nem tartoznak a 3225 eddig ismert halott közé, de a 37 000 megkínzott, kárvallott áldozattal osztoztak a kínokban.

(A szerző az Amnesty International aktivistája)