Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Újabb 22, szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétával egészítik ki jövőre az orosz hadászati rakétaerők fegyverzetét – közölte Vlagyimir Putyin elnök szerdán a fekete-tengeri Szocsiban, a rakétaerők parancsnokaival tartott találkozóján.
A hadiipari megrendelésekről indított tanácskozássorozat első rendezvényén Putyin megerősítette, hogy országa prioritásnak tekinti a hadászati nukleáris erők fejlesztését, egyúttal hangsúlyozta, hogy "az orosz rakétaerőket képessé kell tenni arra, hogy leküzdjenek bármilyen jelenlegi vagy leendő rakétavédelmi rendszert".
Elhangzott, hogy Oroszország a következő három évben több mint 46 milliárd rubelt (mintegy 320 milliárd forint) fog költeni a nukleáris fegyverek gyártására és karbantartására, minthogy 2020-ig korszerűbbre akarják cserélni az orosz hadászati atomfegyverek 85 százalékát.
Ennek keretében az idén új, mozgatható rendszerekkel szerelték már fel a hadászati rakétaerők két ezredét – tette hozzá az elnök.
A nukleáris elrettentő erők fejlesztésének Moszkvában tulajdonított jelentőséget jól mutatja, hogy hadgyakorlatukat idén októberben Vlagyimir Putyin személyes felügyelete alatt rendezték meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.