Lecsengőben

Még szerencse, hogy augusztusban az olaszok szabadságra mennek, beleértve a politikusokat is. Lesz idő ugyanis lehiggadni és mérlegelni a lehetőségeket, miután a legfelső bírói fórum, a Semmítőszék jogerősen is bűnösnek találta adócsalásban Silvio Berlusconi volt miniszterelnököt. Az olasz politika utóbbi két évtizedének főszereplője ellen legalább két tucat pert indítottak, de ez az első, amelyben a vád megállt. Az alsóbb fokú bíróság után a Semmítőszék is bizonyítottnak látta, hogy Berlusconi a médiabirodalmában lévő tévécsatornák számára vásárolt amerikai filmeket olcsóbban vette, mint amiről számlát kiállított, és a pénzt offshore érdekeltségeken keresztül tüntette el az adóhatóság szeme elől.

A verdikt kétségtelenül véget vetett Berlusconi nimbuszának, hogy minden botrányt meg tud úszni. A 76 éves veterán politikus megszégyenülését mi sem mutatta jobban, mint az ítélet utáni kilencperces kirohanása médiabirodalmának egyik televíziós csatornáján a szerinte alaptalan vádak és a büntetés ellen. Nemcsak a szerencséje hagyta el, de a humorérzéke is, amikor falfehéren, olykor remegő hangon ecsetelte a szerinte civilizált világban nem való, ellene folyó jogi hadjáratot. Egy nappal később, szombaton már kilátásba helyezte, hogy pártja, a Szabadság Népe (PdL) kivonul a baloldali Demokrata Párttal (PD) alkotott nagykoalícióból, ha nem reformálják meg a „felelőtlen és ellenőrizhetetlen” igazságszolgáltatást. Miniszterei és képviselői csoportos lemondással fenyegetőztek, egyik legvehemensebb támogatója, Daniela Santanche pedig úgy vélte, az igazságtalan ítéletre csak forradalom lehet a megfelelő válasz.

Vasárnapra viszont Berlusconi lehiggadt, a római palotája előtt szimpátiatüntetést szervező híveinek – bár nem maradt el a baloldali boszorkányüldözés felemlegetése és ártatlanságának hangoztatása – azt mondta, az olaszok és Olaszország érdekében pártja bent marad a koalícióban, amelynek végre kell hajtania a szükséges reformokat, hogy az eurózóna harmadik legnagyobb gazdasága kikeveredjen a válságból és a két éve tartó recesszióból. Az időnként a könnyeivel is küszködő, meg-megcsukló hangú politikus azt is hangsúlyozta, nem adja fel. Az olasz törvények szerint október 15-éig döntheti el, házi őrizetben vagy közmunkával tölti le a rá mért egy évet.

A Semmítőszék a négyéves szabadságvesztést a börtönök zsúfoltságára hivatkozó 2006-os amnesztiatörvénynek megfelelően – a jogszabályt kivételesen nem Berlusconi hozatta a parlamenttel önmaga védelmében – egy évre mérsékelte, és a politikusnak nem kell a palotájából cellába költöznie, mert elmúlt 70 éves. A PdL megpróbálta elérni Giorgio Napolitano államfőnél, hogy részesítse kegyelemben Berlusconit, amit sajtóértesülések szerint az államfő ingerülten elutasított, mondván, az exkormányfőnek még egy másik ítélete is fellebbezés alatt van: június végén egy milánói bíróság első fokon hét év börtönt szabott ki rá kiskorúnak szexuális szolgáltatásért való fizetség és hivatali visszaélés vádjával.

Az csak a nyári szabadságok után, szeptemberben derül ki, pontosan milyen feltételekkel és hangulatban tartja fönt a februári választás után kötött kényszerházasságát a jobbközép PdL és a baloldali PD. Enrico Letta, demokrata párti miniszterelnök meg is jegyezte, a higgadtabb Berlusconi vasárnapi együttműködési ajánlata szép, de valóságtartalmát az adja majd, hogyan szavaz a parlament elé kerülő gazdasági ügyekben. Meg kell például egyezni a privatizációs lépésekről, és a PdL eltörölné az ingatlanadót, amire Berlusconi még a választási kampányban ígéretet tett, a bevételkiesés azonban lyukat ütne az amúgy is toldozott-foldozott költségvetésen.

A piacok egyelőre kivárnak, a bizalmi mutatóként kezelt felár a tízéves olasz államkötvény és az irányadó hasonló német értékpapír között a 270 bázispontos szint környékén maradt. Fanyar vélemények szerint a Berlusconi-ítélet már csak azért sem keltett nagyobb vihart, mert a befektetők hozzászoktak, hogy a koalíció nyögvenyelősen dönt mindenről. A kormány eddigi három hónapja alatt nem történtek jelentős reformok a 12 – fiatalok körében 39 – százalékos munkanélküliség orvoslására, és az államadósság a GDP 130 százaléka felé közelít.

Találgatják, mi lesz az ítélet után Berlusconi médiabirodalmával, amit a családi tulajdonú Fininvest holdingon keresztül ellenőriz, hiszen a politikus és az üzletember személyisége összefonódott, és egyik énje mindig helyzetbe hozta a másikat. Az egykori bárénekes által felépített vállalatcsoportban ugyanakkor már megindult a generációváltás, ami segíthet a viharok átvészelésében. A legnagyobb olasz könyv- és lapkiadót, a Mondadori-csoportot legidősebb lánya, a 46 éves Marina irányítja, aki a Fininvest elnöki posztját is betölti. A tévés érdekeltségeket tömörítő Mediaset – amely az olasz tévépiaci reklámköltés több mint 60 százalékát söpri be, és az üzleti sikerek hullámán a részvényárfolyama tavaly 130 százalékkal emelkedett – élén pedig fia, a 44 éves Pier Silvio áll.

Berlusconi tehát megtehetné, hogy az üzlet után a politikából is megkezdi a kivonulást, de ezzel önmagát tagadná meg. A legnagyobb lélektani csapás számára nem is az, hogy évtizedes próbálkozás után egy gazdasági ügyben jogerősen elítélték. Inkább az, hogy az esetleges házi őrizetet hiába töltheti le fényűző palotái egyikében, el kell viselnie, hogy ha kimozdul, ahhoz engedélyt kell kérnie az általa megvetett, az ellene szőtt baloldali összeesküvés részének tekintett bíráktól. Bár bejelentette, hogy újraéleszti Forza Italia (Hajrá Olaszország) nevű formációját, amelynek gúnyáját a PdL fölveheti, az ítélet miatt legalább átmenetileg lelépésre kényszeríthetik a politika színpadáról. A Semmítőszék visszautalta ugyan az alsóbb fokú bíróság hatáskörébe a közhivataltól ötéves eltiltás fenntartását mellékbüntetésként, de a szenátus dönthet úgy, hogy megfosztja mandátumától.

Az olasz politika irányát is befolyásolja, mi történik Berlusconival, hiszen 1994-es első miniszterelnöksége óta mindenki hozzá képest határozza meg magát Itáliában. Hívei képesek tűzön-vízen át követni a kampányában karizmatikus, populista politikust, akit ellenfelei lesajnálnak, gúnyt űznek belőle, de mégis minden cselekedetüket kénytelen-kelletlen az ő manőverezéseihez igazítják. Ezért tartják úgy, hogy ha Berlusconi végképp kiszáll, az megváltoztatja az olasz politikai kaleidoszkópot. Kétlik, hogy a PdL élén is lehetséges utódjaként emlegetett lánya, Marina egyben tudná tartani a jobbközép erőt. Ahogy – a Romano Prodi által 1996-ban összekovácsolt olajfa-koalícióhoz hasonlóan – a Demokrata Párt is darabjaira eshet a közös ellenségkép eltűnésével, és Olaszország ugyanott találhatja magát, mint 1994-ben, Berlusconi megjelenésekor, amikor a második világháború utáni időszakot meghatározó Kereszténydemokrata Párt összeomlott.