Nemzetek közönye

Igazi legenda Sheik Tidiane Faye. A fővárosban, Banjulban született magasugró az 1970-es edinburghi Nemzetközösségi Játékokon elért 2,10 méteres eredményével felállhatott a dobogó harmadik fokára, megszerezve a négyévente tartott sporteseményen akkor debütáló Gambia történetének első és eddigi egyetlen érmét. A nyugat-afrikai ország a jövőre esedékes glasgow-i játékokon azonban nem fogja gyarapítani medáljainak számát, miután a banjuli kormány október elején bejelentette, kilép a Nemzetközösségből, így sportolói a 2014-es viadaltól is távol maradnak.

A kabinet szűkszavúan mindössze annyit közölt, hogy nem lesz tagja „újgyarmatosító intézménynek”, és nem hajlandó tárgyalni a visszatérésről. Az ukázt Yahya Jammeh gambiai elnök adta ki, aki az időzítéssel állítólag saját kormányát is meglepte. Az 1965 óta független, 1,8 millió lakosú, a Gambia folyó mentén Szenegálba ékelődő, 11,3 ezer négyzetkilométer területű államot – amelynek a legszélesebb pontja alig 50 kilométer – 1994 óta vaskézzel irányító Jammeh eddig jól megvolt a tagsággal. Ám újabban egyre élesebb Nyugat-ellenes retorikát használt, így az elemzőket nem érte váratlanul a kilépés.

A Nemzetközösség csalódottan vette tudomásul a döntést, de mást nem nagyon tehet. Az 1926-ban Brit Nemzetközösség néven létrehozott, a brit birodalomból kialakult független, egymással egyenrangú államok alkotta, 53 tagú – köztük Indiát, Ausztráliát és Dél-Afrikát soraiban tudó – nemzetközi szervezethez a csatlakozás ugyanis önkéntes. A tagság az afrikai államok körében felettébb népszerű, de egyesek szerint egyre kevesebb gyakorlati előnnyel jár. Egy hét országot átfogó felmérés szerint a megkérdezettek harmada egyáltalán nem tudta megmondani, mivel foglalkozik a szervezet, amelyet sokan bírálnak a politikailag érzékeny témák szőnyeg alá söprése miatt.

Ebben az évtizedben Gambia volt az első, s összességében a harmadik afrikai ország – az apartheid rendszere miatt egykor össztűz alá vett Dél-Afrika és a szankciókkal sújtott Zimbabwe után –, amely a távozás mellett döntött. Az 1961-ben kilépett Dél-Afrika 1994-ben visszakerült. A 2003-ban a szervezettel szakító Robert Mugabe zimbabwei diktátor mögött akkor összezártak az afrikai vezetők, de elemzők szerint a kilépéssel veszélyes vizekre evező Jammeh nem igazán számíthat ilyesfajta védelemre. A 29 évesen vértelen puccsal hatalomra került, 1996-ban elnökké választott, majd háromszor – legutóbb 2011-ben – újrázó volt katonatiszt kiszámíthatatlan figura, aki szereti sokkolni a hallgatóságát. 2007-ben például azt bizonygatta, hogy az általa kotyvasztott gyógyfüvekkel képes gyógyítani az AIDS-et és a meddőséget, máskor pedig azzal fenyegetőzött, hogy lefejezteti a melegeket. Jammeh minden bokorban összeesküvést szimatol, s olykor boszorkányokkal konzultál, mielőtt letartóztatási parancsot adna ki.

Jelzésértékű, hogy a Nemzetközösség új, az emberi jogokkal, a korrupció elleni harccal és a sajtószabadsággal foglalkozó bizottságának székhelyét Banjulban tervezte felállítani. Tavaly a brit külügyminisztérium az Emberi Jogok és Demokrácia című, éves jelentésében először sorolta Gambiát az emberi jogokat megsértő országok közé, miután 2012-ben – felrúgva a halálbüntetés 27 éves moratóriumát – kilenc fogvatartottat végeztek ki. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint csak azért nem többet, mert az eset világszerte hatalmas médiavisszhangot és tiltakozást váltott ki.

A Nemzetközösség az utóbbi időben próbálta győzködni Jammeh-t, hogy javítson Gambia emberjogi mérlegén. A sértett ember benyomását keltő elnök azonban semmiféle kritikát nem tűr: az ellenzéki újságírókat megfélemlítik és bebörtönzik, az újságokat és a rádiókat már-már rutinszerűen elhallgattatják, míg a lakosságot a hírhedt titkosszolgálat tartja rettegésben. A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi újságíró-szervezet sajtószabadság-indexe a 179 vizsgált ország közül a 152. helyre rangsorolta Gambiát. Bár egyes kirívó eseteket nem hagyhatott szó nélkül, a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) politikai okokból vonakodik a szankcióktól, részben mert a tagállamok attól félnek, hogy előbb-utóbb ők is ugyanerre a sorsra juthatnak. Gambia ráadásul geostratégiailag jelentéktelen, így a nemzetközi közösség kevés érdeklődést tanúsít iránta.

Pedig lenne mit tenni. Gambia a nemzetközi drogcsempészet tranzitországa, ahol rengeteg a szexrabszolgaságra kényszerített nő és gyermek. Az ország politikailag régóta stabil, de ez nem jár prosperálással: a muszlim többségű lakosság 48 százaléka a szegénységi küszöb alatt él, az egy főre jutó GDP pedig kirívóan alacsony, mindössze évi 1900 dollár. Az utóbbi három évtizedben 30 százalékkal csökkent a csapadék mennyisége, így gyakoriak a szárazságok, az elsivatagosodás egyre nagyobb méreteket ölt. Hiába szeli át az országot a Gambia folyó, agrártermelés csak a gyenge minőségű földek alig egyhatodán folyik. A kedvelt turistaparadicsomnak számító ország lényegében a földimogyoró exportjától, valamint a külföldön élő gambiaiak által hazautalt pénzektől és a nemzetközi segélyektől függ. Az utóbbi lehetőség azonban bizonytalan, miután az EU – éppen az emberi jogok megsértése miatt – 2010-ben 22 millió eurót visszatartott, és tavaly is kilátásba helyezte a Banjulnak nyújtott források megvonását.

FEKETE ISTVÁN