Bejáró kijárók

Lobbyland – így becézik Brüsszelben az EU központi épületeit körülvevő városrészt, a világ Washington utáni második legnagyobb lobbicentrumát. Legalább 30 ezer jól képzett és bőkezűen fizetett kijáróember igyekszik érvényesíteni különböző ágazatok, érdekcsoportok szándékait. Ez a tevékenység legális, csak nem túl demokratikus, hiszen az erősek és gazdagok óriási szervezeti és anyagi erőt képesek felvonultatni. A Philip Morris dohánymulti például nemrég 161 fős csapattal és hatalmas pénzekkel felfegyverkezve vetette bele magát az európai parlamenti (EP-) képviselők megdolgozásába, és a dohányzásellenes törvénytervezetet négy jelentős ponton sikerült is enyhíteniük.

A lobbitevékenységet az EU-ban sokkal kevésbé bástyázták körül jogi előírásokkal, mint az USA-ban, ahol nemcsak a lobbista iratkozik fel kötelezően egy listára, hanem a kormánytisztviselőnek is jelentenie kell, ha szóba állt egy kijáróval. A tevékenység uniós szabályozására hosszas viták és egyeztetések után, 2012-ben megszületett az Európai Átláthatósági Regiszter, amelyre a lobbitevékenységet folytató szervezetek önkéntes alapon feliratkozhatnak, és ennek fejében állandó belépőt kapnak az EP-be és az Európai Bizottság épületébe.

Abejegyzett lobbistáknak be kell írniuk, hogy milyen törvényhozási folyamat érdekli őket, mekkora anyagi erőfeszítést akarnak tenni, hányan végzik a munkát, milyen klienseik vannak, és – ez a legbizarrabb – milyen EU-alapokból részesülnek. Mindezt nehéz ellenőrizni, arra pedig senki sem kérdez rá, hogy ki milyen konkrét ügyben kinél lobbizott. Eredetileg kötelező lett volna a feliratkozás a listára, de az uniós vezetők úgy találták, hogy ehhez nincs megfelelő felügyeleti és ellenőrző szervük – szankcionálni se nagyon tudnak. Eddig mintegy hatezer szervezet regisztrálta magát. Maros Sefcovic, az Európai Bizottság (EB) intézményközi kapcsolatokért és igazgatásért felelős szlovák alelnöke – akinek feladata a lobbitevékenység átláthatóbbá tétele is – nemrég elismerte, hogy a professzionális kijárók negyede, főként számos ügyvédi iroda, nem szerepel a listán.

Az amerikai minta követésére váltott Brüsszel az utóbbi időben azzal, hogy az EU-ban kiszolgált politikusok, magas rangú hivatalnokok hirtelen nagyvállalatok vagy lobbicsoportok vezető munkatársai lesznek. Ez a legmagasabb szintet is elérte: amikor legutóbb, 2010-ben tisztújítás volt, a 13 távozó uniós biztos közül hatan léptek át a magánszférába. A német Günter Verheugen a látszatra sem ügyelt, rögtön lobbivállalkozást gründolt, és a kollégáinak egy szavuk sem volt ehhez. Az EB eddig csak egyszer parancsolt megálljt egy volt tagjának, amikor három éve megtiltotta a korábban a pénzügyi szabályozásért felelős ír Charlie McCreevynek, hogy vezető posztot vállaljon az NBNK Investmentsben, amely bankok felvásárlásával foglalkozott volna. McCreevy kivárta a kötelező egy évet, majd az amerikai Bank of New York Mellon dublini leánybankjának felügyelőbizottsági elnöke lett. Antonio Gravili, az ügyben illetékes bizottsági szóvivő az eset kapcsán lapunk kérdésére kijelentette, senkit sem lehet örökre eltiltani a munkától. Mindenesetre azóta két évre emelték a biztosoknak az új, potenciális összeférhetetlenséggel járó állás előtti várakozási idejét, és ez szigorúbb, mint amit a legtöbb tagország alkalmaz.

A többi vezető pozícióban lévő eurokratának 2014-től legalább egy évet kell várnia az EB elhagyása után, mielőtt új munkát vállalhat, de ha megígéri, hogy nem fog lobbizni, akkor felmentést kaphat ez alól. Ha nem vezető posztot viselő személyről van szó, a szabályok még lazábbak. Bevett gyakorlat, hogy egy egyszerű bizottsági alkalmazott egy-két évre fizetés nélküli szabadságra megy. Eközben hasznos tapasztalatokat szerezhet ugyan a magánszférában, de az is előfordul, hogy ideiglenesen valamelyik lobbigyanús cégnél, szervezetnél vállal munkát – majd visszatérve nyilván nem felejti el ott szerzett kapcsolatait. A leglátványosabb pálfordulás a francia Michel Petite-é. Az EB jogi részlegének vezetője 2007-ben lépett ki, azóta a Philip Morris ügyeit viszi egy ügyvédi irodában, de kapcsolata korábbi munkahelyével megmaradt: külsősként meghívott tagja az uniós etikai bizottságnak, amely többek között az obsitos biztosok szakmai irányváltását hivatott elbírálni.

Profi lobbisták tudják, hogy a befolyásolás legkedvezőbb pillanata a döntés-előkészítés fázisa. Ebben kulcsszerepet játszanak a szakértői munkacsoportok, amelyekből vagy ezer működik az EU-ban, és szinte minden vizsgált esetben kiderült, hogy a nagy konszernek uralják őket. A legkirívóbb a bankokkal foglalkozó csoportok „fertőzöttsége”, ahol a CEO brüsszeli lobbifigyelő szervezet adatai szerint a tagok 90 százaléka a bankszférából jött, onnan, amit majd az ő javaslataik alapján szabályoznak. Vám- és adóügyi kérdésekben olyan munkacsoport ad tanácsokat a bizottságnak, amelyben az ipar lobbistái 79 százalékban képviseltetik magukat – a független tudományos szakértők aránya 3 százalék. A lobbik megregulázására alakult szervezetek nyomására az EP két éve befagyasztotta a szakértői csoportok pénzét, amíg nem változtatnak a tarthatatlan helyzeten. Az eredmény siralmas. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság például számos botrány után 85 korábbi szakértőt kirúgott, ám a CEO felmérése az immár megrostált állománynak még mindig a háromötödénél mutatott ki megengedhetetlen kapcsolatokat az ágazattal.

Míg a bizottságban mégiscsak fegyelmezhető hivatalnokok dolgoznak, a sokszínű EP gyakorlatilag szabályozhatatlan és áttekinthetetlen, így a kijárók valóságos eldorádója. Ezt látványosan bebizonyították a londoni The Sunday Times vasárnapi lap újságírói, amikor 2011-ben magukat lobbistáknak álcázva fejenként 100 ezer euróért rávettek három EP-képviselőt, hogy terjesszenek be egy kamu törvényjavaslatot. Sok esetben az ilyesmihez még korrumpálásra sincs szükség. Ahogy egy profi kijáró megfogalmazta: „Hála istennek sok a buta és lusta képviselő, aki kifejezetten örül, ha a szakértői, sőt törvényfogalmazó munka egy részét leveszi a válláról az adott területet tökéletesen ismerő lobbista.”

Amikor például az EU szabályozni kívánta a pénzügyi spekulációt, a képviselők 1600 módosító javaslatot nyújtottak be, aminek több mint a felét a velük kapcsolatban álló lobbisták írták. Ennek kiderítéséhez különösebb szövegelemzésre sem volt szükség, a törvényhozók többnyire meg se próbálták átfogalmazni a korábbi ágazati véleményekben is olvasható szövegeket. Volt ennél rosszabb arány is: Carl Schlyter svéd zöldpárti képviselő számításai szerint a fluortartalmú gázok alkalmazásának szabályozásánál a módosító javaslatok 95 százaléka származott az érintett ágazat lobbistáitól.

NEMES GÁBOR / BRÜSSZEL