Kettős kötés

Akarata és tudta nélkül héjából igazi galamb lett a nyolc évig tartó kómás állapot után múlt szombaton meghalt Ariel Saron egykori izraeli kormányfő. Egykori szövetségese, majd ellenfele, Benjamin Netanjahu jelenlegi miniszterelnök ugyanis éppen arra utalva nem hajlandó komoly engedményt tenni a palesztinoknak, hogy amióta Izrael – Saron döntése alapján – 2005-ben kivonult az 1967-ben megszállt Gázai övezetből, a szélsőséges palesztin szervezet, a Hamász ellenőrzése alá került területen folyamatos káosz uralkodik, és az ott tevékenykedő fegyveres csoportok állandóan fenyegetik Izrael békéjét.

Míg az izraeli jobboldal – és az a nyolcezer ember, akit Saron döntése nyomán telepítettek ki a megszállt területeken létrehozott településekről – túl engedékenynek tartotta és tartja a politikust, aki a hazáját 2001 márciusától 2006 januárjáig kormányozta, bírálói azt vetik a szemére, hogy védelmi miniszterként, majd kormányfőként jelentősen hozzájárult a zsidók és palesztinok közti viszony tartós megromlásához. 2000-ben provokatívnak tartott látogatást tett a jeruzsálemi Templom-hegyen – a muszlimok számára is az egyik legszentebb helyen –, és ezzel döntő mértékben hozzájárult a második palesztin intifáda kirobbanásához. Máig tartó hatása van annak is, hogy miniszterelnöksége idején 380 ezerről 460 ezerre nőtt a megszállt területeken élő zsidó telepesek száma.

A térségben élők megbékélését az is akadályozza, hogy Saron 2002-ben jóváhagyta elválasztó kerítés, illetve fal építését a Jordán folyó nyugati partján a zsidó és palesztin települések között. Több olyan palesztin falu is akad, amelyet gyakorlatilag teljesen körbevesznek a kerítések, így 2003 óta a hatóságok folyamatosan korlátozzák az ott élők mozgásszabadságát. Egy izraeli jogvédő szervezet szerint Saron idején 1430 palesztin civilt öltek meg a zsidó állam fegyveres erői, míg a palesztinok 640 izraeli polgári személy életét oltották ki.

A volt kormányfő megítélését a palesztinok és az arabok között tovább rontja, hogy felelősségre vonás nélkül halt meg, pedig őt okolják azért, hogy az izraeli hadsereg támogatását élvező libanoni falangista milicisták a szabrai és satilai palesztin menekülttáborban 1982-ben vérengzéseket követtek el. Egy izraeli bizottság megállapította ugyan Saron közvetett felelősségét – a testület szerint nem vette számításba a tömeggyilkosság lehetőségét –, ám amikor a túlélők egy belgiumi bíróság elé vitték az ügyet, izraeli nyomásra a belga hatóságok végül ugyancsak elutasították az eset kivizsgálását. „Szégyen, hogy Saron, aki akkor védelmi miniszter volt, nem került az igazságszolgáltatás elé. Büntetlensége is hozzájárult ahhoz, hogy az évek során semmivel sem került közelebb az izraeliek és a palesztinok közötti béke. Az ártatlan áldozatok szenvedését megsokszorozza az igazságszolgáltatás elmaradása” – mondta újságíróknak Sarah Leah Whitson, a Human Right Watch nevű nemzetközi jogvédő szervezet közel-keleti ügyekben illetékes igazgatója.

Bár Saron nem beszélt a nyilvánosság előtt a terhére rótt jogsértésekről, nem sokkal a kómához vezető agyvérzések előtti nyilatkozataiban már elismerte, hogy nem lehet csak erővel megoldani a közel-keleti válságot. „Miután végigharcoltam valamennyi háborút, személyes tapasztalat alapján mondhatom, ebben a térségben, ahol nem mutatnak könyörületet a gyengébb iránt, nem maradhatunk életben, ha nem vagyunk elég erősek. Viszont azt is megtanultam, hogy nem lehet csak karddal megoldani a vitákat” – mondta 2005-ben. Ezért vélik sokan úgy, hogy éppen ő lehetett volna az, aki a mindkét irányba mutatott határozottsággal mára akár a békét is megteremthette volna Izrael és a palesztinok között, ha a sors nem állja útját.

A tizenegyedik izraeli miniszterelnök halála után tett nyilatkozatok is azt bizonyítják, hogy az egykori politikus megítélése – a nyolc évig tartó kóma ellenére – élesen megosztja a közel-keleti konfliktus szereplőit. John Kerry amerikai külügyminiszter – aki most próbál közvetíteni Izrael és a palesztinok között – becenevén emlékezett meg Saronról, és közölte, hogy csodálja Arikot, aki mindent megtett hazája biztonságának szavatolásáért. A temetésen részt vevő Joe Biden amerikai alelnök pedig olyasvalakiről emlékezett meg, aki sohasem látszott kételkedni, „összetett ember” volt, és egész életében Izrael és a zsidók – éljenek bárhol – túlélését tekintette vezérlő csillagának.

Gázában és a megszállt területek palesztin településein viszont örömünnepet ültek, és édességet osztogattak a gyerekeknek. „Saron olyan véreskezű mészáros volt, akinek bűnei mérhetetlen rasszizmusról és vérszomjasságról tettek tanúbizonyságot” – írta az Al-Masry Al-Youm című egyiptomi napilap. A Hamász szerint a „zsarnok” halálával a palesztinok még inkább biztosak lehetnek végső győzelmükben. A szélsőséges csoportnál alig volt visszafogottabb Vaszel Abu Juszef, a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) központi bizottságának tagja, aki szerint olyan politikus halt meg, aki az általa megvívott összes csatában, s különösen az 1982-es libanoniban, arra törekedett, hogy a lehető legtöbb palesztint űzze el szülőföldjéről. A PFSZ-politikus egyébként ugyancsak részt vesz a Kerry közvetítésével kezdett, nyögvenyelősen folyó tárgyalásokon, s ő volt az, aki tavaly közölte: a PFSZ csak akkor hajlandó tárgyalni, ha Izrael elismeri az 1967-es háború előtti határok érvényességét.