Nem a kompromisszumok robotosai

Rémálmaikban sem gondolták volna a demokraták, hogy elnökségének ötödik évét úgy zárja Barack Obama, hogy népszerűtlenebb, mint hivatali idejének ezen a pontján a republikánus elődje, George W. Bush volt. Márpedig az ABC tévétársaság és a The Washington Post napilap felmérése szerint Obama elfogadottsága 2013 végén 43, az elutasítottsága pedig 55 százalékon állapodott meg, míg nyolc éve Bush mutatója 47, illetve 52 százalék volt. Még lehangolóbb a demokraták számára, hogy az elnöki népszerűségnek a második világháború vége óta folyó mérésében Obamánál rosszabb bizonyítvánnyal csak a végül a lemondásáig fajuló Watergate-botrány által meglegyintett republikánus Richard Nixon kezdte második négy évét. (Már akinek jutott ebből a lehetőségből, hiszen a demokrata Lyndon B. Johnson és Jimmy Carter, valamint a republikánus idősebb George Bush csak egyszer tudott választást nyerni, John F. Kennedyvel pedig merénylő végzett.)

Tavaly ilyenkor, a második beiktatási ünnepségén a további kampányolás terhétől megszabadult Obama – az amerikai alkotmány tilalma miatt harmadszor már nem indulhat elnökválasztáson – még a szokásosnál is nagyobb ívű beszédet tartott, lényegében arról, mivel szeretne bekerülni a történelemkönyvekbe. A newtowni iskolai mészárlás – amikor a 20 éves Adam Lanza az anyjával, húsz gyerekkel, hat felnőttel, majd magával végzett – sokkja után a fegyvertartás szigorítását ígérte, és az állampolgársághoz vezető utat helyezte kilátásba az USA-ban élő 11 millió illegális bevándorló számára. Sürgette a szélesedő jövedelmi különbségek szűkítését, a klímaváltozás elleni fellépést, nagyszabású megállapodást akart a költségvetési hiány csökkentéséről és az államadósság növekedésének megállításáról, és az emberi jogokról szólva kiemelte a melegek emancipációját.

Barack Obama a téli szabadságán Hawaiin. Hullámok hercege.

AFP

 Kizárólag az utóbbi területen történt áttörés, és az sem neki köszönhető. Inkább a jobbára a konzervatívokkal tartó Anthony Kennedy főbírónak, aki tavaly júniusban a liberálisokkal szavazott, és ezzel az amerikai legfelső bíróság 5:4 arányban alkotmányellenesnek ítélte, hogy a házasság védelméről szóló 1996-os törvény a frigy lehetőségét csak a heteroszexuális párok számára garantálta. A heves vitákat kiváltó döntés hozzájárult ahhoz, hogy a melegházasságot engedélyező szövetségi államok száma 2013 során héttel, tizenhatra nőtt. A fegyvertartás szigorítását a Fegyverbarátok Országos Szövetségének (NRA)lobbihadjárata torpedózta meg, a szenátusban kétpárti kompromisszummal elfogadott bevándorlási reform pedig megbukott a republikánus többségű képviselőház ellenállásán. A klímaváltozás körüli vitát elnyomta a palaolaj- és palagázkincs miatti lelkesedés, és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Edward Snowden által kirobbantott globális lehallgatási botránya miatt Obama nem győzött a szövetségesei és a hazai közvélemény előtt magyarázkodni. A költségvetésről pedig csak azt követően született decemberben átmeneti megállapodás, hogy a republikánusok és a demokraták szembenállása októberben 16 napra megbénította a kormányzatot.

A pénzügyekben végsőkig feszített küzdelem nagy vesztese a washingtoni kongresszus volt, amelynek népszerűsége a közvélemény-kutatásokban 16 százalékra, a használtautó-kereskedőké alá süllyedt. A képviselőházban többségben lévő republikánusokat elriasztotta a kompromisszumok keresésétől a párt számára példátlan, 63 mandátumos nyereséget – és vele az alsóház ellenőrzését – hozó 2010-es kongresszusi választás sikerében fontos szerepet játszó, a minél kisebb kormányzati szerep kivívását zászlajára tűző, úgynevezett teadélutános konzervatív mozgalom nyomásgyakorlása. Mivel Obama és a demokraták sem feltétlenül keresték a megegyezést, a jelenlegi kongresszus történelmet írt: az első éve alatt mindössze 65 törvényt fogadott el, és ebből 57 lépett életbe az elnök aláírását követően, ami negatív rekord.

A kongresszus megbénulásához hozzájárultak az eljárási szabályok. A képviselőházban Dennis Hastert 1999–2007 közti házelnök alkotta meg azt a később róla elnevezett gyakorlatot, hogy az éppen többségben lévő republikánusok csak akkor terjesztenek be egy törvényjavaslatot, ha azt a frakciójuk többsége is támogatja. Így a teadélutánosok előretörésével szinte teljesen megszűnt a kompromisszumok esélye, mert nem alakulhatott ki a mérsékelt republikánusok és demokraták Ronald Reagan vagy Bill Clinton idején még előforduló – az előbbinél adóreformot, az utóbbinál a jóléti kiadások megnyirbálását eredményező – alkalmi megállapodása. A száztagú szenátusban 1975 előtt kétharmados, azóta 60 fős minősített többségre volt szükség az obstrukció jellegű vita lezárásához, a házszabályt a republikánusok ellenállásába belefáradó demokraták tavaly novemberben átírták. Így a végrehajtó hatalom 1183 posztjára, valamint szövetségi bírónak jelöltekről szóló vita berekesztéséhez elég az abszolút többség, de 41 kitartó ellenzéki szenátor továbbra is megakaszthatja egy törvényjavaslat elfogadását.

A nukleáris opciónak nevezett lépés megtételekor a republikánusok azzal fenyegetőztek, hogy a demokraták ellen fordítják a fegyvert, ha ők kerülnek többségbe a szenátusban is. Ez akár meg is történhet a novemberi félidős kongresszusi választáson, ahol a 435 fős képviselőház egészéről és 35 szenátori helyről szavaznak. A képviselőházban a republikánusok többségét nem fenyegeti veszély, hiszen az egyes államok által megrajzolt választókörzetek leosztása nekik kedvez. A szenátusban a jelenleg 45 helyet birtokló republikánusoknak legalább 6 új mandátumot kell szerezniük, mert szavazategyenlőség esetén a testület elnöki szerepét az alkotmány szerint betöltő Joe Biden demokrata alelnök voksa dönt.

Ez nem elképzelhetetlen. 1938 óta az újraválasztott elnökök hivatali idejének hatodik évében átlagosan 7 mandátumot nyert a szenátusban az ellenzék, és a szabályt erősítő kivételnek számít, hogy 1998-ban, Clinton idején nem változtak az erőviszonyok, igaz, a többség a republikánusok kezén maradt. A demokraták számára rossz ómen, hogy pártjuknak 21 helyen kell megvédenie a mandátumot, s ebből 7 olyan államban, ahol a 2012-es elnökválasztáson győztes Obamát magabiztosan verte a Fehér Házért folytatott harcban egyébként elbukó republikánus Mitt Romney (Alaszka, Arkansas, Dél-Dakota, Észak-Karolina, Louisiana, Montana és Nyugat-Virginia). Hat államban – Colorado, Iowa, Michigan, Minnesota, New Hampshire és Virginia – a republikánusok gyakran nyernek, míg nekik csak Maine-ben kell olyan szenátori helyet megtartaniuk, ahol a szavazói trend a demokratáknak kedvez.

Az egész idei évet így a novemberre készülődés határozza meg, ami befelé fordítja Amerikát. A 2014-es az utolsó esztendő Obama számára, amikor történelemkönyvekbe való eredményt érhet el. Ezt maga is jelezte, amikor a 17 napos hawaii szabadságát megelőző évzáró sajtótájékoztatóját tartotta, törődötten, de elszántan. Az elnök hatodik hivatali éve után a figyelem már az utódlásáért folyó kampányra irányul, ha pedig a republikánusok a kongresszus mindkét házában többséget élveznek, akkor utolsó két évében megbéníthatják Obamát. Mindkét tábor megtalálta, mire építi politikai hadjáratát. A demokraták a szövetségi minimálbér emelésével és a jövedelmi különbségek mérséklésének ígéretével, valamint a beindult gazdasági növekedés meglovagolásával próbálkoznak. A republikánusok pedig az Obama-adminisztráció alkalmatlanságát az amerikaiak többsége által elutasított egészségbiztosítási reform kudarcos kezelésével igyekeznek bizonyítani, ez ugyanis az elnök politikai mélyrepülésének legfőbb oka.

NAGY GÁBOR