Csikorgó fogaskerekek

Bár már majdnem egy év letelt az EU 2014–2020-as költségvetéséből, a működési sajátosságok és a késedelmek miatt még el sem indult a strukturális és kohéziós alapok keretében a programok finanszírozása. Az idő arra ment el, hogy a tagországok aláírták az Európai Bizottsággal (EB) az úgynevezett együttműködési megállapodásukat, és csak elkezdték benyújtani Brüsszelnek az operatív programokat; Magyarország a múlt hónapban adott be nyolcat, a hátralévő kettőt később juttatja el. Az új hétéves büdzsé beruházásai talán azért is indulnak ilyen nehezen, mert sosem volt igazabb a mondás, mint most: a kohéziós politika az Európai Bizottság és a tagok közti konfliktusok története. Az előbbi a meghatározott célokra figyel, az utóbbiak viszont a lehető legnagyobb rugalmasságra, azaz a pénzek szabadabb elköltésére törekednek.

Az infrastruktúra területe a feszültség egyik fő forrása lehetett, mivel az EB véget akart vetni a bármit bármikor építünk, avagy „gazdag régióban új utat finanszírozunk” hozzáállásnak. A hét évre 351 milliárd eurós kohéziós büdzsé – amely a teljes EU-s költségvetés harmada – egyik legnagyobb tételét, közel 60 milliárd eurót így is a közlekedési és az energetikai beruházások viszik el. A részarány azonban csökken, hiszen ez az összeg az alapok 18 százaléka, míg az előző, 2007–2013-as költségvetési ciklusban 21 százalék volt az arány. Az EB által vártnál kisebb csökkenés főként a kelet-európai országok hatalmas infrastrukturális étvágyának tulajdonítható.

Az EB azoknak a bírálatoknak is elébe akart menni, hogy túl sok apró vagy haszontalan – gyakorta pusztán politikai népszerűséget hajszoló – programot finanszíroz. Ezért most első ízben minden tagországnak átfogó nemzeti és regionális stratégiát kellett felvázolnia a partnerségi megállapodásban, külön hangsúllyal a kutatás-fejlesztésre, az innovációra, az energiahatékonyságra, a megújuló energiaforrások bővítésére, a kis- és közepes vállalkozások támogatására. A reálgazdaság fejlesztése, azaz a fenntartható és hatékony termelés- és teljesítménynövelés, növekedés és munkahelyteremtés – ezek voltak a kulcsszavak, melyeket Johannes Hahn, az előző bizottság regionális politikáért felelős biztosa többször is hangoztatott a Régiók Bizottságának idei Nyílt Napok rendezvényein. A kutatásra, az információtechnológiára, a kis- és közepes vállalkozásokra, az alacsony szénfelhasználású gazdaságra így az új hétéves periódusban 125 milliárd eurót terveznek, ami az ötödével több, mint az előző hét évben. Az új kohéziós politika reformjai között szerepel a tagországok kormányzási hatékonyságának növelése, az erre szánt 4 milliárd euró majdnem kétharmaddal több a korábbinál.

Az EU az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is példát akar mutatni. Az valószínű, hogy a 2020-as vállalásai – az 1990-es szinthez képest az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 20 százalékos csökkentése, a megújulók részesedésének 20 százalékra növelése, az energiahatékonyság 20 százalékos javítása – teljesülni fognak. Ám ennél merészebb az EU idén októberi csúcstalálkozóján 2030-ra elfogadott cél: az emisszió 40 százalékos mérséklése és a megújulók arányának feltornászása 27 százalékra. Ebben segíthet, hogy a tagországok a strukturális alapokból 38 milliárd eurót költenének az alacsony szénfelhasználású gazdaság kialakítását szolgáló beruházásokra, szemben a bizottság által elvárt 23 milliárddal, és több mint a dupláját az előző hét évinek.

A 2014–2020-as periódusnak az is a célja, hogy újra elindítsa az európai régiók közötti fejlettségi különbségek szűkítését. Az utóbbi években megállt ugyanis a felzárkózási folyamat, és az aránytalanságok számos esetben nőttek az EU-tagállamok között és egyes országokon belül is. Az egyik legmeglepőbb példa Nagy-Britannia, ahol London és környékének fejlettsége nem hat eléggé messzire. Három brit régió – Cornwall, West Wales és South Wales Valleys – a legszegényebbek közé tartozik, vagyis a GDP-jük az EU-átlag 75 százalékát sem éri el. (Magyarország minden régiója is ide tartozik, kivéve a budapesti központi régiót, amely viszont – a számos tagországra jellemző, úgynevezett fővárosi hatásnak köszönhetően – a legfejlettebbek között van az EU-átlag 90 százalékánál nagyobb GDP-jével.)

Brit szakértők szerint egyébként a három régió elmaradása nem annyira az uniós kohéziós politika kudarca, mint a hazai fejlesztések hiánya. Az EU elaprózott támogatásai nem elegendőek, hiszen a teljes brüsszeli költségvetés az EU GDP-jének alig több mint egy százaléka. A 2014–2020-as ciklusban a válság által megtépázott gazdasági teljesítmények miatt a kohéziós alapok összege abszolút mértékben 30 milliárd euróval még csökken is a 2007–2013-as időszakhoz képest.

Az is tény viszont, hogy a válság és a költségvetési kiigazítások miatt az állami beruházásokban a felzárkózási alapok jelentősége erősödött. A krízis 2008-as kezdetétől 2013-ig EU-átlagban húsz százalékkal mérséklődtek az állami fejlesztések, Görögországban, Spanyolországban és Írországban több mint 60 százalékkal zuhantak. A kohéziós alapokból legnagyobb mértékben részesülő 12 tagország – köztük Magyarország – állami beruházásainak átlagos csökkenése 32 százalék. Az évtized elejére a közberuházások több mint ötödét már az EU finanszírozta, az arány a felzárkózási alapok nettó haszonélvezőinél 57 százalék, Szlovákia, Magyarország, Bulgária és Litvánia esetében pedig több mint 75 százalék.

A felzárkózás üteme attól is függ, hogy a 2007–2013-as periódus alatti fejlesztésekre elnyert pénzek kifizetése hogyan valósul meg. Mivel hét éve is lassan indultak be a programok, a beruházásokat általában az időszak második felében fejezték be. Az EB pedig csak a befejezés után legkésőbb két évvel benyújtott számlákat fizeti ki, amire tehát 2015 végéig kerülhet sor. Így a HVG-t tájékoztató brüsszeli források szerint korai lenne azt mondani, hogy egy ország máris elvesztett volna EU-pénzt, bár az elmaradások nagysága néhányuknál már valószínűsíti ezt. Románia, Szlovákia, Bulgária és Olaszország áll jelenleg kockázatosan, Magyarország a közel 70 százalékos kifizetési aránnyal még akár maradéktalanul is teljesítheti a pénzek százszázalékos lehívását. Uniós szinten mindazonáltal figyelemre méltó, hogy a 2015-ös határidő előtt alig több mint egy évvel még közel százmilliárd euró vár kifizetésre, ami nem sokkal kevesebb, mint a strukturális alapok harmada.

KERESZTES IMRE / BRÜSSZEL