Elfolyt a pénz

Amerikai támogatással puccsot szervezett, és magas rangú katonai cselszövő társaival azt tervezte, hogy légitámadást indítanak az elnöki palota ellen. Ezt a hivatalos magyarázatot adta a venezuelai kormány, Nicolás Maduro államfővel az élen arra, hogy a múlt héten letartóztatták Antonio Ledezma caracasi polgármestert. A főváros ellenzéki vezetőjét a Ramo Verde katonai börtönbe szállították, ahol már egy éve raboskodik Leopoldo López. Az utóbbi ellenzéki politikust a rezsim azzal vádolja, hogy ő szította a gazdasági nehézségek és társadalmi elégedetlenség miatt a tavalyi év elején kirobbant, 43 halálos áldozattal járó tüntetéshullámot. De 2014 decembere óta őrizetben van a választások megfigyelésére szerveződött Súmate civil szervezet alapítója, María Corina Machado is, aki a vádak alapján „természetesen” szintén a buszsofőrből és szakszervezeti vezetőből lett államfő, Maduro életére tört.

Maduro a nemzethez intézett szólamaiban már legalább tucatnyi puccskísérletről számolt be azóta, hogy elődje és mentora, Hugo Chávez 2013. márciusi halála után hatalomra jutott. Mindegyik, általa felvázolt forgatókönyvben szerepelt a hazája ellen napi szinten harcot folytató, imperialista Egyesült Államok, és az elnök sorra tüntetett el a közéletből ellenzéki politikusokat, s nem elég lojálisnak tartott főtiszteket. A Venezuelát az emberi jogok megsértése és korrupció miatt szankciókkal sújtó Washington tagadja, hogy erőszakos rendszerváltásra törekedne Caracasban. Ledezma bűne is annyi volt, hogy latolgatta, miképpen lehetne politikai átmenetben, nemzeti megegyezéssel leváltani Madurót. Aki a puccsveszély kiáltásának politikai és propagandacélokra használásával a tanítómesterét követi. Chávez ugyanis 1999-től 2013-as haláláig tartó uralma alatt 63 alkalommal élt ezzel az eszközzel – igaz, neki némi oka volt is rá, hiszen 2002-ben, az USA hallgatólagos támogatásával, két napra valóban megfosztották hatalmától az ellene lázadó tábornokok és ellenzéki politikusok, és csak az őt támogató szegény tömegek hullámán került vissza az elnöki székbe.

Általános vélemény, hogy Maduro a kormány elleni állítólagos szervezkedések leleplezésével arról akarja elterelni a figyelmet, hogy a világ legnagyobb, 297 milliárd hordós (1 hordó = 159 liter) olajtartalékával rendelkező latin-amerikai ország az olajárak egy év alatti megfeleződésével a gazdasági összeomlás szélére sodródott. A jegybank némi halogatás után közölte, hogy a gazdaság tavaly 2,8 százalékkal zsugorodott, az infláció pedig 2014 végére 68,5 százalékra gyorsult, ami a világon az egyik legmagasabb. A bajok várhatóan súlyosbodnak, az IMF az idén már 7 százalékos recessziót valószínűsít, közgazdászok pedig három számjegyű pénzromlást is elképzelhetőnek tartanak. Venezuelában az alapvető élelmiszerekből és fogyasztási cikkekből hiány alakult ki, az üzletek előtt sorok kígyóznak, s a többórás várakozás után katonák és rendőrök ellenőrzik, hogy senki se juthasson a neki járónál több étolajhoz, tejhez, kukoricaliszthez, mosóporhoz vagy vécépapírhoz. A kórházakban pedig életmentő műtétek maradnak el orvosi eszközök és gyógyszerek hiánya miatt.

Venezuela exportbevételeinek 95 százalékát az olaj adja, ilyen mértékben egy ország sem függ egyetlen nyersanyagtól. Amíg hordónként száz dollár környékén volt az ár, Chávez, majd Maduro finanszírozni tudta az előbbi által meghirdetett bolívari szocialista forradalom bőkezű szociális programjait, amik a 30 milliós országban garantálják a rezsim számára a szubvenciók előnyeit élvező szegényebb tömegek támogatását. A programok mára szinte elviselhetetlen pénzügyi teherré váltak: hivatalos adatok hiányában független közgazdászok úgy becsülik, hogy tavaly a költségvetés hiánya a GDP 14-15 százalékát is elérhette. Maduro azonban eddig még csak megpendíteni merte az államkasszának állítólag évi 12 milliárd dollárjába kerülő üzemanyag-szubvenció csökkentését – Venezuelában egy liter benzint tízforintnyinál is kevesebbért mérnek –, mert azt a lakosok szinte velük született jognak tekintik. Az államfő is emlékszik ugyanis arra, hogy amikor 1989-ben a szabadpiaci gazdaságpolitikát folytató Carlos Andrés Pérez elnök reformjai nyomán megszüntették az üzemanyagok támogatását, és a tömegközlekedési tarifákat 30 százalékkal emelték, Caracazo néven emlegetett, fosztogatásokkal és véres összecsapásokkal súlyosbított zavargások törtek ki, amelyekben a rendfenntartó erők fellépésének következtében több százan vesztették életüket.

Maduro népszerűségi mutatója 22 százalékra süllyedt ugyan, és a venezuelaiak többsége szerint is rosszul mennek a dolgok, ám még mindig sokan hiszik el, hogy a bajokért külső erők és belső szabotőrök a felelősek. A rendőrök a venezuelai állami tévé kameráit is meginvitálva ütnek rajta boltokon, amelyeket árurejtegetéssel vádolnak. Februárban egy drogéria- és egy szupermarketlánc vezetőit vették őrizetbe, utóbbi céget katonai ellenőrzés alá is vonták, miközben a hiány valóban kitermelte a szocialista országokban jól ismert kapcsolati tőkét kamatoztató feketekereskedelmet. Venezuelában romlik a közbiztonság is, tavaly 25 ezer embert gyilkoltak meg – ezen belül rekordszámú, 268 rendőr vesztette életét, velük gyakran a fegyverükért, más vagyontárgyukért vagy bosszúból végeztek –, ez egy főre vetítve a világon a második legrosszabb mutató a drogkartellek kereszttüzébe került Hondurasé után.

Az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek árát a kormány a hivatalos valutaárfolyamokkal tartja kordában. Ezeknek a termékeknek a bevitelére 6,3 bolívarért lehet dollárt igényelni, más, kevésbé létfontosságú importcikkekére pedig 12 bolívarért, miközben a feketepiacon egy dollárért 190 bolívart is adnak (a minimálbér havi 5600 bolívar). A múlt héten eltörölték a korábbi harmadik, 50 bolívaros „szabályozott piaci” árfolyamot, és megengedték a cégeknél és magánszemélyeknél hivatalosan megmaradt dollár beváltását, ami az új részpiacon azonnal 170 bolívar fölé röpítette az amerikai valuta árfolyamát. A rendelet azt is lehetővé tette, hogy a bankoknál és pénzváltó helyeken – 2003 óta első alkalommal – a venezuelaiak napi legfeljebb 300, de havonta maximum 2 ezer dollárt vásároljanak. Minderre azonban csupán 5-7 százaléknyi valuta jut, mert a többit csak a központilag szabályozott kurzusokon válthatják át az importőrök. Ez kényes helyzetbe hozza a Venezuelában működő, főleg amerikai vállalatokat, amelyek a becslések szerint 16 milliárd dollárnyi nyereséget és osztalékot nem tudnak kivinni az országból, mert képtelenek a bolívarjukat átváltani. Ezért számos cég több százmilliós veszteségleírást hajtott végre a könyvelésében.

Venezuela szorult helyzete kényesen érintheti azt a 13 dél- és közép-amerikai, illetve karibi országot, amelyek – élen Kubával, ahol a rákbeteg Chávezt gyógykezelték – a piacinál jóval olcsóbban kapnak olajat, és cserébe nemzetközi fórumokon támogatják jótevőjüket. A 2005-ben indított, napi mintegy 100 ezer hordó olaj olcsó kivitelét garantáló Petrocaribe program eddig a számítások szerint 22 milliárd dollárjába került Caracasnak, és létfontosságú bevételt von el a tőkehiánnyal küzdő PDVSA állami olajtársaságtól. Maduro egyelőre a szállítások folytatását ígéri, és – miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezeténél (OPEC) nem tudta elérni az árfelhajtó hatású termelés-visszafogást – a Latin-Amerikában a baloldali rezsimek támogatásával az utóbbi évtizedben pozíciókat építő Kínában kopogtatott segítségért. Januári pekingi látogatásán 20 milliárd dollárnyi új befektetésre kapott ígéretet Kínától, amely 2005 óta több mint százmilliárd dollár hitelt folyósított a latin-amerikai országoknak, s ebből 47 milliárdot Venezuelának, amely a hála mellett olajjal fizet.

NAGY GÁBOR