Ismét fellángolt a vita London és Madrid között Gibraltár hovatartozásáról, pláne, hogy egy uniós dokumentum brit gyarmatként emlegette a városállamot.
Vass Péter
Irtózatos hangerővel bömbölt a spanyol himnusz a Földközi-tengeren hajózó Infanta Elena (Elena infánsnő) nevű naszád fedélzetéről a minap, mire London diplomáciai jegyzékben tiltakozott Madridnál. Hogy miért zavarja a brit külügyet az ibériai ország himnuszának felhangzása egy spanyol hadihajón, arra egyszerű a magyarázat: az Infanta Elena a Gibraltári-szorosban haladt, és aligha véletlenül éppen a brit katonai bázisnál fordította a megafont a part felé. Mivel London brit fennhatóság alatt álló területnek tartja Gibraltárt, így szerinte a hajó brit vizeken úszott. Madrid viszont semmilyen brit vizekről nem akar tudomást venni a gibraltári szikla körül, azt ugyanis mindmáig spanyol területnek tekinti. A két egykori tengeri és világhatalom között immár 300 éve zajlik Gibraltár hovatartozásáról a vita, amit most a Brexit korbácsolt fel újra.
A szárazföldi határral van gond, mint az íreknél
A félsziget feletti fennhatóságot gyakorló Nagy-Britannia kiválása az unióból ugyanis – hasonlóan Észak-Írország és Írország esetéhez – brit–EU szárazföldi határt hoz létre. Brit tengeren túli területként Gibraltár az 1973-as uniós csatlakozás óta a közösség tagja (ugyanakkor nem része sem a vámuniónak, sem a schengeni övezetnek), ám Madrid a kiválásról tartott 2016-os brit népszavazás óta folyamatosan jelzi igényét a városállamra. Sőt sokáig vétóval fenyegette a Brexit-folyamatot, amire végül nem került sor, és tavaly novemberben közölte, eláll ettől a lépéstől, amennyiben szerződésbe foglalják, hogy Gibraltár jövőjéről csak Spanyolország előzetes beleegyezésével lehet dönteni. Brüsszel aztán a múlt héten lényegében a spanyolok oldalára állt azzal, hogy a Brexit utáni brit vízummentességről szóló megállapodásról készült jegyzőkönyvben Gibraltárt egyszerűen brit gyarmatként említette, mint olyan területet, amely nem része Nagy-Britanniának. Erre persze London nyomban felháborodottan reagált.
Kisebb-nagyobb – elsősorban halászati, illetve a csempészettel összefüggő – vitákat leszámítva az utóbbi évtizedben viszonylag felhőtlen volt Nagy-Britannia és Spanyolország viszonya. A saját parlament és miniszterelnök – ottani szóhasználattal főminiszter vagy első miniszter – által irányított és a had- és külügyet leszámítva széles körű függetlenséget élvező Gibraltár ügyében ugyanis 2006-ban végre megállapodás született a mindennapi életet leginkább érintő kérdések többségében, így például a repülőtérről, a spanyol légtér használatáról, távközlésről, nyugdíjakról, határellenőrzésről, munkavállalásról. Ezt a viszonylagos nyugalmat zavarta most meg a Brexit.
| Kézről kézre |
A már az őskorban és a Homo sapiens által is lakott barlangokat rejtő gibraltári sziklát előszeretettel hódították meg az Ibériai-félszigeten egymást váltó birodalmak. A mindössze 13 kilométer széles Gibraltári-szorosnak a hajózás megindulása óta mindig is stratégiai jelentősége volt. Először valamikor i. e. 900 körül a föníciaiak, majd a karthágóiak, később a rómaiak is használták vallási célokra a barlangokat, de komolyabb településnek nincs nyoma abból az időből. Feltételezések szerint a görög mitológia nyomán Héraklész egyik oszlopának nevezték a tengerből kimagasló sziklát, a másik oszlopnak pedig szemben, az afrikai partoknál, a mai Ceuta városánál lévő, hasonlóan magas sziklát tartották. A Római Birodalom bukása, majd a vizigótok legyőzése után itt kezdték az Ibériai-félsziget meghódítását a mórok, akik hét évszázadon át uralták a sziklát, erődítményük maradványai ma is láthatók. Tárik ibn-Zijád vezetésével 711-ben szálltak partra Gibraltárnál (akkortól eredeztetik a mai nevet, Dzsabal vagy Dzsebel-al-Tarik, azaz Tárik sziklája vagy Tárik hegye), és a kasztíliai seregeknek csak 1462-ben, a reconquista során sikerült kiűzni a mórokat. A spanyol uralom 1704-ig tartott, amikor az örökösödési háború idején az angol–holland flotta elfoglalta a Sziklát, és az 1713-as utrechti békében papírra is vetették a brit fennhatóságot. A meggyengült madridi királyi ház aztán többször is megpróbálta visszafoglalni (1727-ben, majd 1779–1783 között a franciákkal közösen is ostromolta a félszigetet), ám eredménytelenül. A britek a közeli Trafalgarnál vívott csata (1805), majd a krími háború (1853–1856) idején is fontos katonai bázisként használták Gibraltárt, ahol nagyobb számú polgári lakosság csak a XIX. század közepén jelent meg, és a XX. század elején nőtt 20 ezer fősre a népesség, nagyrészt szigetországi britek, illetve spanyol, olasz, portugál, francia, arab, zsidó betelepülők révén. Ma mintegy 33 ezren lakják, és évente 11 millió turista keresi fel a Sziklát. |
Már kétszer megmondták, mit akarnak
És hogy mit gondolnak a helyzetükről a gibraltáriak? Népszavazáson kétszer is nagy többséggel kinyilvánították, hogy Nagy-Britanniához akarnak tartozni; először 1967-ben, majd 2002-ben is, amikor még azt is elutasították, hogy a két ország közösen gyakoroljon felügyeletet a terület szuverenitása fölött. Csakhogy a 2016-os Brexit-népszavazáson Gibraltár lakosságának 96 százaléka az EU-tagság mellett voksolt. Madrid erre rögtön felajánlotta, hogy közös spanyol–brit fennhatóság esetén a többi spanyol tartományhoz hasonlóan Gibraltár is széles körű autonómiát kaphat – kimondatlanul is arra utalva, hogy Spanyolország részeként. Ezt persze a szociáldemokrata–munkáspárti Fabian Picardo, aki 2011 óta a gibraltári kormány feje, nyomban elutasította.
Gibraltár élete ma már elképzelhetetlen a naponta ingázó közel 10 ezer spanyolországi – főleg andalúziai – vendégmunkás nélkül, akiknek a bejutását igencsak megnehezítené bármiféle határátlépési szigorítás. A helyiek és a vendégmunkások többsége is a gibraltári gazdaság fő bevételi forrásának számító idegenforgalomban dolgozik. A hatóságok egyre szigorúbb fellépése ellenére még ma is jelentős a kábítószer-kereskedelem, illetve a cigarettacsempészet. A vámmentességnek, valamint a rendkívül alacsony adóknak köszönhetően erős a kereskedelem és a pénzügyi szolgáltató szektor is.
Egyre inkább angolok
Gibraltár amolyan kis Anglia, piros postaládákkal és telefonfülkékkel, angol stílusú pubokkal, fish and chips büfékkel, továbbá „Britek vagyunk, britek is maradunk” graffitikkel, pólókkal. Mondják is magukról, hogy lényegében Angliában élnek, csak éppen Albion ködös éghajlata helyett a mediterrán napsütést és konyhát élvezik. De spanyolok azért nem akarnak lenni. Már csak azért sem, mert a mai gibraltári fiatalok sokkal inkább angolok, mint az egy-két generációval ezelőttiek. Az 1930-as, 1940-es években a gibraltári lakosság többsége főleg spanyolul beszélt, és amikor a második világháború idején a britek kimenekítették őket Londonba és Jamaicába, a gibraltáriak azért is fájdalmasan élték meg az ideiglenes száműzetést, mert alig tudtak angolul. A gibraltári kormány ezért a háború után gőzerővel hozzálátott a brit iskolarendszer helyi kiépítéséhez, a hazafias érzelmek felélesztéséhez, a brit birodalmi tudat elmélyítéséhez.
A Spanyolországtól távolodást csak erősítette, hogy az 1967-es népszavazás után a vérig sértett madridi diktátor, Francisco Franco tábornok hermetikusan lezáratta a határokat – ráadásul a gibraltáriak nem akartak közösséget vállalni a Franco-rendszerrel. Mire 1982-ben részlegesen, majd 1985-ben teljesen megnyílt a határ, már legalább két generáció nőtt fel brit tudattal és nyelvhasználattal. A maiak többsége csak töri a kasztíliai nyelvet, vagy egyáltalán nem is használja, ami annak is a következménye, hogy a gibraltári kormány ösztöndíjjal segíti a fiatalok angliai tanulmányait, egyetemi éveit. Ezzel párhuzamosan pedig mindinkább erősödik a gibraltári „nemzeti” tudat.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast legújabb adásában, ahol arról is beszélget Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással, hogy milyen gondolatok futnak át az agyán egy esés után, mekkora nyomást jelentett számára a 2021-es berobbanása, és milyen hatással vannak rá a kommentek.
Novák Előd szerint a Fidesz hülyét csinál magából.
Hosszú hallgatás után jelentkezett a kormányközeli közvélemény-kutató.
A műsorvezető kiáll a szombati felvonulók mellett és drukkol, hogy békés legyen a rendezvény.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
