Áder az ENSZ előtt jelentette be, hogy 6 millió dollárt költünk nemzetközi klímafinanszírozásra

Három vállalása van Magyarországnak: 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását, befejezi a szén energetikai hasznosítását, bővíti atomerőművi termelését.

  • MTI MTI
Áder az ENSZ előtt jelentette be, hogy 6 millió dollárt költünk nemzetközi klímafinanszírozásra

Magyarország Virtuális erőmű programját ajánlotta az ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe hétfői New York-i felszólalásában Áder János. A köztársasági elnök a plénum előtt elmondta, hogy a 10 éve indult program lényege és filozófiája szerint az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk. "A program keretében eddig több energiát takarítottunk meg, mint ami a magyarországi atomerőmű teljesítményének egy negyede" – fogalmazott a köztársasági elnök.

A klímacsúcson a magyar államfő bejelentette, hogy Magyarország a következő három esztendőben közel 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra, aminek egy részével a Zöld Klímaalapot támogatja a globális felmelegedés elleni küzdelemben.

Az egynapos New York-i klímacsúcsot Antonio Guterres ENSZ-főtitkár azzal a felkéréssel hívta össze, hogy ott a tagországok világos vállalásokat tegyenek, és ne üres ígéretekkel érkezzenek. Most először fordult elő, hogy komoly hatalmi súllyal bíró, nagy országok nem kaptak felszólalási lehetőséget az ENSZ klímacsúcsán.

A köztársasági elnök elmondta, hogy Magyarország 2030-ig megtízszerezi naperőművi kapacitását, befejezi a szén energetikai hasznosítását, bővíti atomerőművi termelését.

Áder János a plénum előtt szólt arról, hogy Magyarország 1990 óta 32 százalékkal csökkentette szén-dioxid-kibocsátását úgy, hogy az ország energiafogyasztása is csökkent – ugyanakkor gazdasági teljesítménye jelentősen nőtt. Tavaly 0,6 százalékos kibocsátáscsökkenés mellett 5 százalékkal nőtt a magyar GDP – szögezte le. "Az egy főre eső kibocsátásunk az egyik legalacsonyabb az iparosodott országok között, az USA-é például 3,5 szerese" – tette hozzá.

"Mindannyian, akik ma New Yorkban összegyűltünk, azt szeretnénk, ha lehető legrövidebb időn belül csak annyi szén-dioxidot bocsátanánk ki a világban, amennyit a természetes elnyelők, növényzet, talaj, víz semlegesíteni tudnak" – hangsúlyozta a magyar politikus.

2030-ra minden 25 ezer főnél népesebb városunkban a közösségi közlekedésben már csak "E" autóbuszokat fogunk használni – szögezte le. Kiemelte, hogy Magyarország folytatja erdőtelepítési programját. Megjegyezte, hogy az elmúlt 100 évben a magyarországi erdőterület nagysága a kétszeresére nőtt. 2050-re az erdőterületeket 30 százalékkal növelni szeretnék az országban – hangzott el.

Az államfő Magyarország Virtuális erőmű programjával kapcsolatban elmondta, hogy az az energiahatékonyságot kívánja javítani magánszemélyeknél, cégeknél, állami intézményeknél. Azt is hangsúlyozta, hogy a programnak köszönhetően a magyarországi áramfogyasztás 6 százalékát nem kellett fosszilis forrásból előállítanunk. Közölte, hogy a programot Olaszországban, Nagy Britanniában, Romániában is elkezdték alkalmazni.