Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az exit pollok eredménye szerint az eddig kormányzó Koszovói Demokrata Párt (PDK) a harmadik helyen végzett a koszovói előrehozott választáson. A két ellenzéki erő, a Koszovói Demokrata Liga és a Vetevendosje 30-30 százalék körüli végeredményre számíthat. A PDK jelenleg 22 százalékon áll.
Azért kellett előrehozni a választást, mert a kormányfőt, Ramush Haradinajt ismét ki akarják hallgatni a helyi szerb lakosság ellen az 1998-1999-es háborúban elkövetett állítólagos bűncselekmények ügyében. Amint megérkezett az idézés, Haradinaj júliusban lemondott a kormányfői tisztségről.
A részvétel alacsony volt, s elemzők szerint a választás után hetekig, vagy akár hónapokig is eltarthat, amíg megalakul az egykori dél-szerbiai tartomány stabil koalíciós kormánya.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.