A mai napig élénken él az olaszok emlékezetében az ötven évvel ezelőtti milánói merénylet: 1969. december 12-én a dóm közelében lévő Piazza Fontanán lévő bankfiókban végrehajtott robbanásban 17 ember vesztette életét, és több mint nyolcvanan sebesültek meg. A milánóival egyidőben Rómában is történt három robbanás, ezekben mintegy húszan sebesültek meg. A merénylet jelentőségét az adja, hogy miközben ezzel az akcióval indult be az olaszországi terror időszaka, a mai napig nem lehet pontosan tudni, kik álltak a vérontás mögött.

„Megcsonkított emberi testek hevertek szanaszét a bank épületében, a pokolgép majdnem egyméteres krátert vájt a márványpadlóba, a detonáció következtében az összes ablak betört. Ahogy a robbantás okozta sokk káoszba fordult, s a sebesültek egyre hangosabban jajgattak, a banki alkalmazottak – akiket pultjaik megvédtek a robbanástól – elkezdték oltani a tüzeket, s ellátták a sérülteket. A bankot és a teret üvegszilánkok és vértócsák borították” – így számoltak be a médiumok a milánói robbantásról.

Az egyik túlélő, Fortunato Zinni így emlékezett a robbanásra: „A légnyomás azonnal a földre dobott. Hallottam, hogy több telefon is csörgött. Felvettem, a rendőrök azt kérdezték, hogy a kazán robbant-e fel. Azt válaszoltam, nem, mert az egészen máshol van. Azt kérdezték, mit látok. Egy leszakadt kezet, válaszoltam.”  

A terror kezdete

Bár már az azt megelőző hónapokban is voltak Olaszországban kisebb merényletek, s erősödőben voltak a szélsőjobbos és szélsőbalos mozgalmak, valamennyi történész egyetért abban, hogy a milánói dóm közelében végrehajtott merénylet megváltoztatta az országot, s elindította a terror több hullámát. Az első, 1969–1974 közötti szakaszt a szélsőjobboldali, újfasiszta merényletek jellemezték, a cél az volt, hogy a terrorista akciókkal, illetve államcsínykísérletekkel letérítsék Olaszországot a demokrácia útjáról, s autoriter kormányzást erőltessenek a polgárokra. A helyzetet bonyolította, hogy a merénylők szándékait az államgépezetben is sokan helyeselték.

Részben ez az oka annak, hogy a mai napig nem lehet pontosan tudni, kik hajtották végre a merényletet, s kik voltak a felbujtók. Eleinte a baloldali anarchistákat vádolták a robbantással, s őrizetbe is vettek mintegy nyolcvan embert. Egyikük, Giuseppe Pinelli úgy halt meg, hogy állítólag kiugrott, vagy kiesett a helyi rendőrkapitányság negyedik emeletéről. Pinelli halála pedig bosszúba torkollott: 1972-ben egy baloldali csoport, a Lotta Continua egyik tagja megölte a milánói rendőrség egyik vezetőjét, Luigi Calabresit, mert a támadó szerint ő volt felelős az anarchista aktivista haláláért.

Újfasiszta robbantók

A nyomozás későbbi szakaszában pedig az Ordine Nuovo (Új Rend) nevű újfasiszta szervezet került a figyelem központjába, ám sokáig semmiféle bírósági ítélet nem született az ügyben. 1987-ben ugyan elítélték az Ordine Nouvo néhány vezetőjét, ám a 16 éves börtönt nem a bankfiókban végrehajtott robbantásért kapták, hanem néhány más, kisebb merénylet elkövetéséért. Mivel a bíróság 1987-ben egyszer már felmentette Franco Fredát és Giovanni Venturát – két Ordine Nuovo-tagot – a robbantás vádja alól, hiába kerültek elő később újabb, őket terhelő bizonyítékok, már nem állíthatták őket még egyszer bíróság elé.

Az 1969-ben kezdődött terrorhullámok az 1980-as évek elejéig követték egymást. Olaszországban ebben, az anni di piombónak (óloméveknek) is nevezett időszakban 197 politikai gyilkosság és 135 pokolgépes merénylet történt, és 38 fegyveres összecsapás robbant ki. Ezekben 370 ember vesztette életét, s több mint ezerre tehető a sebesültek száma. Az áldozatok között elsősorban politikusok, üzletemberek, bírák, szakszervezeti vezetők, rendőrök és újságírók voltak. A legvéresebb akció az 1980-as bolognai merénylet volt: a vasútállomáson működésbe hozott pokolgép 85 emberéletet oltott ki, s több mint kétszáz embert sebesített meg.  

Elmaradt igazságszolgáltatás

A milánói robbantás annyira megmaradt az olaszok tudatában, hogy az ötvenedik évfordulón valamennyi vezető olasz politikus megszólalt. „Nem szabad elfeledkeznünk az ötven áldozatról, elmúlt ugyan fél évszázad, ám még mindig fáj, ha ránézünk az akkor készült képekre” – mondta Giuseppe Conte miniszterelnök.

Elisabetta Casellati, a szenátus elnöke, a demokrácia elleni támadásnak nevezte a terrorakciót, s hangsúlyozta: „nincsenek felbujtók, és a félrevezetésben érdekelt emberek miatt még mindig nem szolgáltattunk igazságot az áldozatoknak és családtagjaiknak. Emlékeznünk kell arra, hogy továbbra is kötelességünk az igazság kiderítése”.  

A Piazza Fontana-robbantásról 2013-ban film is készült, a Marco Tullio Giordana által rendezett mozi üzenete az volt, hogy az 1960 évek végét jellemző „kommunista-fóbia” időszakában a rendőrség, a titkosszolgálatok, az állam képviselői összefogtak a szélsőjobbal, hogy lejárassák az olaszországi baloldali csoportokat.