Sokáig úgy tűnt, igaz az a mondás, hogy a Közép-Ázsia országait kormányzó diktátorok nem mondanak le, legfeljebb kihalnak, vagy elzavarják őket. A független Üzbegisztán és Türkmenisztán első államfője – Iszlam Karimov, illetve Saparmyrat Nyyazow – meghalt, Kirgizisztánban forradalommal távolították el az államfőt, s úgy tűnt, a haláláig szándékozik kitartani az államfői székben Nurszultan Nazarbajev kazah, illetve Emomali Rahmon tádzsik elnök is, hacsak nem puccsolják meg őket.
Aztán megtörtént a csoda, vagy legalábbis az, ami annak látszott. A 78 éves Nazarbajev érzelmes beszédben jelentette be, hogy miután közel három évtizedet töltött el az államfői székben, azonnali hatállyal lemond a tisztségről. Az első meglepetés után kiderült azonban, hogy a korrupt és az ellenzékkel kemény kézzel bánó hatalmi rendszert kiépítő Nazarbajev csak úgy tett, mintha menne, mert az utóbbi években több olyan döntést is hozott, amelyek eredményeként továbbra is döntő beleszólása marad a szénhidrogénekben és egyéb ásványi kincsekben gazdag ország életébe.
2018. október 18-án Brüsszelben készített kép Nurszultan Nazarbajev kazah elnökről, aki 2019. március 19-én bejelentette lemondását.
MTI / EPA / Stephanie Lecocq
A 2010-ben elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a politikus az élete végéig tartó „Jelbasi”, azaz népvezetői rang birtokosa lett, jogot kapva az állami döntések elbírálására, s egyben élethossziglani mentelmi jogot is szerzett. A 2017-es alkotmányreform meggyengítette az államfői jogkört, s a Biztonsági Tanácsot tette meg olyan hatalmi központtá, amely meghatározza a politikai prioritásokat, és koordinálja az ezekkel kapcsolatos feladatok végrehajtását. Talán nem meglepő, hogy néhány hónappal a lemondás bejelentése előtt a testület Nazarbajevet választotta meg örökös elnökévé.
Így valószínűleg élete végéig Nazarbajev maradhat Kazahsztán valódi ura, s másodlagos fontosságúvá válik, ki tölti be az államfői tisztséget. Jelenleg Kaszim-Zsomart Tokajev, a szenátus eddigi elnöke ül ebben a székben, s ő volt az, aki június 9-ére előrehozott elnökválasztást írt ki, amelyet alighanem vagy ő, vagy Nazarbajev idősebb lánya, a szenátusi elnökké megtett, 55 éves Dariga Nazarbajeva nyer majd meg. Tokajev volt az is, aki azt javasolta, hogy Nazarbajev tiszteletére a fővárost, Asztanát nevezzék át Nur-Szultanra. Valószínűnek tűnik, hogy miközben az államfői tisztséget ideiglenesen átvevő Tokajev könnyedén megnyeri majd az elnökválasztást, változatlanul Nazarbajev lesz az, aki dönt a legfontosabb kérdésekben, hiszen megtartotta pártvezetői rangját is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) fogadja Kaszim-Zsomart Tokajev kazah államfőt a moszkvai Kremlben 2019. április 3-án. Márciusi hivatalba lépése óta ez Tokajev első külföldi látogatása.
MTI / AP / Alekszandr Zemljanyicsenko
A kazah megoldás figyelemre méltó, mert elemzők szerint a közép-ázsiai ország most olyan hatalmi szerkezetet próbál ki, amely később Vlagyimir Putyin számára is lehetővé teheti, hogy úgy maradjon meg Oroszország élén, hogy az alkotmány szerint 2024-ben már nem indulhat újra az elnöki tisztségért. Korábban Moszkvában is lehetségesnek vélték, hogy az ezredforduló óta miniszterelnökként vagy államfőként folyamatosan kormányzó politikus valamiféle Öregek Tanácsa élén maradhat hatalomban, s akár a megfelelő testület is meglehet már. Ez az Oroszországban is befolyásos ottani Biztonsági Tanács.
Kazahsztán – annak ellenére, hogy ott nem életbiztosítás ellenzékinek lenni – mindeddig még a felvilágosultabb közép-ázsiai önkényuralmi rendszerek közé tartozott, a legkeményebb diktatúra Üzbegisztánban uralkodott. Az ottani vezető, Iszlam Karimov egészen 2016-ban bekövetkezett haláláig szörnyű elnyomás alatt tartotta népét. Vérbe fojtotta az elviselhetetlen életkörülmények miatt kirobbant lázadásokat, ingyen kényszermunkára kötelezett milliókat a gyapotföldeken – köztük sok gyereket is –, teljes mértékben felszámolta a sajtószabadságot, és betiltotta az összes ellenzéki, illetve civil szervezetet. Az általa kijelölt utód, Savkat Mirzijojev korábbi miniszterelnök viszont valóban megindította az országot a nyitás és az óvatos demokratizálás útján. Az ő utasítására szabadlábra helyezték a politikai foglyok jó részét, újra beengedik a külföldi újságírókat, és korábban elképzelhetetlennek tűnő reformokat hirdettek meg.
Savkat Mirzijojev
AFP / Tobias Schwarz
Az új üzbég államfő célja visszaszorítani a korrupciót a bíróságokon, liberalizálni a gazdaságot, átláthatóbbá tenni az állami szervek munkáját, s a törvényhozás két házával ellenőriztetni a kormány munkáját. A reformokra azért is szükség van, mert Karimov alatt az ország felélte tartalékait. A nemzetközi elszigeteltség és a tőkehiány miatt a gazdaság az összeomlás szélére került, s Taskentben úgy gondolják, ebből a helyzetből már csak külföldi segítséggel lehet kilábalni. Mirzijojev egyik újítása, hogy virtuális fogadóórát hozott létre az interneten, ahol a polgárok bejelenthetik, ha korrupt hivatalnokok nehezítik meg az életüket. A korábban elnyomott és cenzúrázott közösségi oldalakon komoly vita dúl az újságírók és bloggerek között, hogy mi lenne a követendő út, s a bíróságok már elítéltek öt olyan személyt, akik Karimov idején kínozták a foglyokat.
Az is jelzésértékű, hogy a napokban a rendőrök bevitték a börtönbe Gulnara Karimovát, a néhai elnök lányát, akit korábban korrupciós vádak miatt ítéltek házi őrizetben letöltendő szabadságvesztésre. Az egykor „trónörökösként” emlegetett üzletasszony elhagyta azonban kijelölt lakhelyét, s ezért került rács mögé. A változások ellenére a szakértők úgy vélik, a reformok nem lesznek túl gyorsak, s jó időbe telhet, amíg valódi többpárti demokrácia jön létre az országban.
Míg Üzbegisztánban változást hozott a diktátor halála, Türkmenisztánban egyre jobban hasonlít Saparmyrat Nyyazowra az új vezér, Gurbanguly Berdimuhamedow. S bár a világ elsősorban a néhai elnök orvosából lett államfő különcségeire figyel – minden lóversenyt ő nyer meg, angolul és németül előadott dalokkal fárasztja kivezényelt közönségét, s kötelező olvasmánnyá tette az édesanyjáról írt könyvét –, a magát minden türkmén atyjának, azaz türkménbasinak képzelő Nyyazow és utódja kőkemény diktatúrát épített ki. Türkmenisztánnál például csak Eritreában és Észak-Koreában kevésbé szabad a sajtó, az embereknek még arra sincs joguk, hogy – csökkentendő a tavaly kirobbant gazdasági válság hatásait – az ország egyik feléből a másikba költözzenek. Nincsenek ellenzéki pártok, a börtönökből évente tucatszám tűnnek el a rendszer bírálói, és azok, akik szóba állnak külföldi újságírókkal. A világhálót is a kormány ellenőrzi, s olyan technológiát próbál beszerezni, amellyel szükség esetén azonnal blokkolni lehet a teljes mobil- és internethálózatot.
Gurbanguly Berdimuhamedow
AFP / Sputnik / Aleksey Nikolskyi
Az ugyancsak durva diktatúrának számító Tádzsikisztán lehet az, ahol végül sikerülhet megvalósítani a családi trónöröklést. A közel két évtizeddel ezelőtt véres polgárháborúval sújtott országban jövőre rendeznek parlamenti és elnökválasztást, s míg korábban egyetlen jelölt indult, az idén 66 éves Emomali Rahmon, most akár több próbálkozó is lehet. Persze nem pályázhat akárki: elemzők szerint az a legvalószínűbb, hogy 2020-ban vagy az azt követő elnökválasztáson már a diktátor fia, Rusztam kapja meg a voksok közel száz százalékát. A 31 éves Rusztam már eddig is szép pályát futott be, néhány éve a pénzpiaci felügyelet és a korrupció elleni hivatal élére nevezték ki, 2017-ben pedig ő lett a főváros, Dusanbe főpolgármestere. Ott azonnal tisztogatással kezdett, leváltotta az elődje, Mahmadszaid Ubajdullojev által kinevezett helyetteseket, valamint az összes kerületi polgármestert. Azért a vesztes sem került süllyesztőbe, a 64 éves Ubajdullojev a felsőház elnöke és az államfő legközelebbi szövetségese maradt. A tádzsik vezér a többi gyermekéről is gondoskodik: Ruhsona nevű lánya külügyminisztériumi osztályvezető, a másik, Ozoda az államfő kabinetfőnöke.
NÉMETH ANDRÁS
