szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Már a második koronavírusos esetet fedezték fel Chicagóban, 22 államban pedig 63 gyanús esetet vizsgálnak.

Koronavírus-világjárvány
Már egymillió fölött jár a koronavírussal megfertőzöttek számban a világon, mintegy 70 ezren vesztették életüket a betegség miatt, a gazdasági hatások pedig kiszámíthatatlanok. Az eseményeket követni is nehéz, de mi igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat. Tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Az Egyesült Államokban újabb feltételezett koronavírusos fertőzéses esetet vizsgálnak – közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC). Azt is közölték, 22 amerikai tagállamban összesen 63 gyanús esetet vizsgálnak, 11 páciens esetében a betegség gyanúja nem igazolódott be, viszont két betegnél már egyértelműen azonosították a koronavírust.

A pénteken azonosított, második bizonyított fertőzést egy hatvanas éveiben járó chicagói nőnél állapították meg pénteken reggel. Ő korábban szintén a kínai Vuhanban járt. Jelenleg kórházban ápolják és tartanak a vizsgálatok annak feltárására, hogy kivel, hol találkozhatott január 13-a, vagyis a Vuhanból visszatérése óta. Csütörtökön este a CDC Texasból jelentett gyanús esetet, de a helyi orvoscsapat még vizsgálja az érintettet, aki szintén a kínai Vuhanból érkezett vissza az Egyesült Államokba.

A kelet-texasi Brazos megye egészségügyi hatóságai közleményben tudatták: "az orvosok rögtön azonosították a páciensnél jelentkező tüneteket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi vélhetően koronavírussal fertőzött". Az illetőt azonnal karanténba helyezték, és még tartanak a vizsgálatok.

Az Egyesült Államokban kedden diagnosztizálták az első, új típusú koronavírusos tüdőgyulladást. A páciens egy harmincas éveiben járó amerikai férfi, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. Az északnyugati Washington államban lévő Seattle városától mintegy 30 kilométernyire északra fekvő Everett kórházában ápolják. Az orvosok szerint állapota kielégítő, de állandó megfigyelés alatt tartják.

A férfi a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett orvosi ellenőrzések előtt érkezett vissza a kínai Vuhan városából, ahol a járványszerű megbetegedést először észlelték.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában – New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban – bevezették a Vuhanból érkezők szigorú repülőtéri egészségügyi szűrését. De már elkezdték az általában Kínából beutazók alapos vizsgálatát is.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Radar360: Súlyosbodó járvány, növekvő nyugdíjak

Radar360: Súlyosbodó járvány, növekvő nyugdíjak

Trump fenyegetőzött a maláriaellenes gyógyszer miatt, India beadta a derekát

Trump fenyegetőzött a maláriaellenes gyógyszer miatt, India beadta a derekát

Nem tudja felszívni a mezőgazdaság a munkanélküliek tömegeit

Nem tudja felszívni a mezőgazdaság a munkanélküliek tömegeit