szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem érdemes arra számítani, hogy a melegebb idő beköszöntével véget ér az új koronavírus-járvány – jelentette be Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjait irányító ügyvezető igazgatója.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

„Arra kell számítani, hogy a vírus képes lesz terjedni, hiú remény lehet azt várni, hogy az influenzához hasonlóan ez a vírus is eltűnik a melegebb időszak kezdetével. Reméljük, hogy így lesz, ez isten ajándéka lenne. De semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy valóban ez történik majd” – mondta a CNBC beszámolója szerint WHO-vezető.

Ryan arra reagált, hogy korábban több amerikai tudós is azt állította, hogy a matematikai modellek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány is szezonális lesz, és visszavonul a melegebb időszakokban.

A WHO-illetékesek szerint már csak azért sem biztos, hogy a koronavírus visszaszorul, mert ez nem influenzavírus, hanem egy egészen más kórokozó.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Autós kontra motoros ámokfutást vettek fel Olaszországban

Autós kontra motoros ámokfutást vettek fel Olaszországban

25 milliót adott a kormány a 2022-es budapesti karate világbajnokságra

25 milliót adott a kormány a 2022-es budapesti karate világbajnokságra

Magyar orvos végezte a világ első tüdőátültetését aktív vírusfertőzött betegen – Bécsben

Magyar orvos végezte a világ első tüdőátültetését aktív vírusfertőzött betegen – Bécsben