szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A 26 éves maláj férfi és a 24 éves kínai nő Németországban, Csehországban és Ausztriában is utazott.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Két Szingapúrban dolgozó koronavírusos beteg is Magyarországon járt a hét elején – írta a Channel News Asia portál információira hivatkozva az Index. A portál részletes adatokat közölt a szingapúri fertőzöttekről, ebből derült ki, hogy egy 26 éves maláj férfi és egy 24 éves kínai nő március 9-10-ig Magyarországon járt. Előtte Németországban, Csehországban és Ausztriában utaztak.

Mindketten szingapúri munkavállalói engedéllyel rendelkeznek, és péntek reggel derült ki róluk, hogy koronavírussal fertőződtek. Az országban jelenleg 200 fertőzött van, nemrég jelentették be a 13 új esetet, amibe a két Magyarországon járt ember is tartozik.

Szijjártó Péter pénteken azt jelentette be, hogy jelenleg Szingapúrban egy magyar állampolgár van karanténban, mert fertőzött személlyel utazott együtt egy repülőgépen.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Balin utcai fekvőtámasszal büntetik azt, aki nem hord maszkot

Balin utcai fekvőtámasszal büntetik azt, aki nem hord maszkot

Több mint 800 lóerővel támad a Ferrari F8 Tributo

Több mint 800 lóerővel támad a Ferrari F8 Tributo

Duma Aktuál: 2020 legbénább bűnözői a police.hu-ról

Duma Aktuál: 2020 legbénább bűnözői a police.hu-ról