A koronavírus-gyanús korai megbetegedések vizsgálatára szólította fel a világ országait kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután előző nap kiderült, hogy Franciaországban egy férfi már december végén megfertőződött, közel egy hónappal az első bizonyított eset felismerése előtt.
Christian Lindmeier, a szervezet szóvivője felszólította a világ országait, hogy ellenőrizzék azokat az ismeretlen eredetű tüdőgyulladásos eseteket, amelyeket a tavalyi év végén regisztráltak.
A WHO nem látja megalapozottnak a koronavírus laboratóriumi eredetéről szóló washingtoni állításokat, és továbbra is azon az állásponton van, hogy a vírus a természetből származik. Michael Ryan, a szervezet vészhelyzeti igazgatója azt mondta, az Egyesült Államok egyelőre semmiféle bizonyítékkal nem szolgált eme állításokra, amelyeket így csupán feltételezéseknek lehet tekinteni.
Scott Morrison ausztrál kormányfő szerint, akinek országa független vizsgálatot szorgalmazott Kínával szemben a koronavírussal kapcsolatos információk vélt elhallgatása miatt, kínai vadhúspiac lehetett a világjárványt okozó új típusú koronavírus legvalószínűbb forrása, de Morrison nem zárta ki Trump elméletét sem.
Kedd este világszerte 3 618 325 fertőzöttet, 253 381 halálesetet és 1 184 145 gyógyultat tartottak nyilván a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.