Háborús bűnök kivizsgálására szakosodott szakértők érkeznek Ukrajnába

„Oroszország elhozta a barbarizmust Ukrajnába, és aljas kegyetlenségeket követett el, többek közt nők ellen is”, mondta a brit külügyminiszter.

  • hvg.hu hvg.hu
Háborús bűnök kivizsgálására szakosodott szakértők érkeznek Ukrajnába

Háború Ukrajnában

Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Brit, háborús bűnök kivizsgálására szakosodott szakértők érkeznek Ukrajnába az oroszok által elkövetett „kegyetlenségek” feltárására – közölte a CNN a brit külügyminisztérium közlése alapján.

A szakértők jövő héten repülnek Lengyelországba, hogy találkozzanak az ukrán kormány tagjaival, nemzetközi partnerekkel, civil szervezetekkel és menekültekkel. A cél, hogy bizonyítékokat gyűjtsenek az orosz háborús bűnök kivizsgálására. A szakértők között van olyan is, akinek a szexuális erőszak a szakterülete, mivel ilyen bűncselekményekről is érkeztek jelentések az ukránoktól.

Liz Truss brit külügyminiszter, aki nemrég Hágába utazott, hogy a Nemzetközi Bíróság elnökével találkozzon, kijelentette:

Oroszország elhozta a barbarizmust Ukrajnába, és aljas kegyetlenségeket követett el, többek közt nők ellen is. A brit szakértők segíteni fognak az igazság felderítésében, hogy felelősségre vonhassák Putyin rezsimjét a cselekedetei miatt. Igazságot kell szolgáltatni.

Az EBESZ nemrég bizonyítékokat talált arra, hogy az orosz katonák megkínoztak és megerőszakoltak ukránokat, valamint hogy több mint félmillió ukrán állampolgárt akarata ellenére deportáltak.