A francia hatóságok több száz embert tartóztattak le a zavargások ötödik éjszakáján. Gérald Darmanin belügyminiszter közlése szerint vasárnap hajnali 3 óráig országszerte 486 embert tartóztattak le. A Guardian tudósítása szerint azt is mondta, hogy az erőszak mértéke csökkenni látszik azóta, hogy kedden Párizs egyik külvárosában először törtek ki zavargások.
Az erőszakos eseményeket a 17 éves, algériai származású Nahel M. halála váltotta ki, akit igazoltatás közben lőtt le egy rendőr. Péntek este óta 45 ezer rendőr próbálja meg fenntartani a rendet, ám a zavargások folytatódtak és a hatsóágok eddig összesen már több mint 1800 embert vettek őrizetbe.
A francia elnököt már korábban is sokan vádolták azzal, hogy túl távol van a francia néptől.
Nahel M. meggyilkolása miatt tiltakozók középületeket támadtak meg és már több ezer autót felgyújtottak országszerte. Emmanuel Macron francia elnök – aki utasította a kormánytagokat, hogy mondják le tervezett útjaikat, és ő sem utazik vasárnap Németországba – megbocsáthatatlannak és megmagyarázhatatlannak nevezte, hogy meghalt egy tizenéves. Hangsúlyozta:
Semmivel sem lehet igazolni egy fiatalember halálát.”
Szombat éjjel a zavargások gócpontja Marseille-ben volt, ahol a rendőrség könnygázt vetett be, és késő éjszakáig tartó utcai harcokat vívott a fiatalokkal a városközpontban. Éjfélre azonban a marseille-i és lyoni hatóságok kevesebb incidensről számoltak be, mint előző este, és a két városban 56, illetve 21 embert tartóztattak le.
Közben szombaton Nanterre-ban eltemették Nahel M.-et, és zajlik az eljárás a fiút lelövő rendőr ellen is, miután kiderült, nem volt igaz, amit először állított.
A rendőr azt mondta ugyanis, azért lőtt, mert az autó vezetője – aki nem volt hajlandó megállni igazoltatásra – el akarta gázolni őt és társát. A videófelvételek szerint azonban a rendőr akkor lőtte le követlen közelről a 17 éves fiút, amikor az megpróbált elhajtani mellőle. A hatóságok egyébként bíznak abban, hogy sikerül elkerülni a 2005-ös „külvárosi lázadás” megismétlődését, akkor 17 napig tartottak a véres zavargások.