„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A hatóságok szerint az interneten megjelent felhívás inkább megfélemlítés, mint komoly fenyegetés, de fokozott készültséget rendeltek el miatta.
Egy, az Iszlám Államhoz köthető német nyelvű internetes oldal támadásra szólította fel a terrorszervezet követőit a kölni és nürnbergi farsangi rendezvények résztvevői ellen, emiatt fokozott készültséget rendelt el a rendőrség.
A Reuters azt írja: az interneten egy számítógéppel készített kollázs jelent meg, rajta a „Válaszd ki a következő támadás célpontját” felhívással, és a karneváli események időpontjával és helyszínével. A kollázson egy véres kést, és a „#Mészároljunk”-feliratot is feltüntették.
A kölni rendőrség közölte, hogy az ottani rendezvényekre a fenyegetés figyelembe vételével készülnek, de hozzátették, hogy az interneten közölt kollázs nem feltétlenül jelent közvetlen veszélyt, inkább a lakosság megfélemlítésére és elbizonytalanítására irányulhat. Az ünneplőkre 1400 rendőr vigyáz, a résztvevőket átvizsgálják.
A nürnbergi karnevál szervezői azt közölték, hogy a fenyegetések miatt lemondtak egy eseményt, amit mintegy ötven fő részvételével tartottak volna egy bárban, a helyszín üzemeltetőinek aggodalmai miatt. A nürnbergi rendőrség is foglalkozik a felhívással, de közölték, hogy nincs jele konkrét támadás előkészületének.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.