Hiába állt ki Orbán a szélsőjobboldali román jelölt mellett, Magyarországról alig szavazott rá valaki
92 százalékban Nicusor Dant támogatták az itt élő vagy itt tartózkodó román állampolgárok.
92 százalékban Nicusor Dant támogatták az itt élő vagy itt tartózkodó román állampolgárok.
HVG
A vártnál korábban tették közzé a hivatalos adatokat: a kormánypárti jelölt csekély különbséggel győzött, és könnyen lehet, hogy június 1-jén nem ő végez elsőként.
A mostani amerikai politika nacionalista, kíméletlen és korrupt, és ez felbátorítja Orbán Viktort. Trump lemond a puha hatalomról, így meggyengül Amerika, és olyan autoriter hatalmak váltják fel a helyét, mint Oroszország és Kína. Az országoknak közösen kell szembeszállniuk Trumppal, mert csak akkor van rá esély, hogy az emberi jogok érvényesülhetnek. Nem valószínű, hogy valaha is bíróság elé kerülnek az olyan despoták, mint Putyin, és ez részben a Nyugat hibája. Témák és vélemények a világsajtóból.
hvg360
Megtette hatását Orbán Viktor tihanyi beszéde: a magyarok lakta megyék egyértelműen álltak ki a magyar miniszterelnök által nem támogatott jelölt mellett az elnökválasztás második fordulójában. A magyarok mellett a fiatalok, a nők, az Ukrajnával határos körzetekben élők és a városlakók szavazták meg Nicusor Dant, a szélsőjobbos George Simion kihívóját.
A szélsőjobboldali jelölt gratulált Nicusor Dan győzelméhez.
HVG
A kormánypárt jelöltje a vártnál gyengébben szerepelt, összességében jobboldali, ellenzéki jelöltek kaptak több szavazatot.
Az elnökválasztás eredménye: leszámolás a román politikai elit sok évtizedes korrupt kormányzásával – állapítja meg az Economist szerzője. A The New York Times tudósítója pedig arra számít, hogy megnyugszik Európában a politikai közép.
hvg360
A szavazóköri eredmények alapján az erdélyi magyarok egyértelműen elutasították George Simiont.
HVG
A Chega a második legtöbb szavazatot kaphatta az előrehozott voksoláson.
HVG
A prosztatarák már csontáttéteket is képzett a volt amerikai elnök testében.
HVG
A helyzet azonban még igen képlékeny, sokat nyom a latban a külföldön leadott mintegy félmillió szavazat.
George Simion szavazótáboráról azt mondta, jogosan vannak felháborodva amiatt, ahogyan mostanáig a politika folyt Romániában, ezért akartak forradalmat.
MTI
A román elnökválasztás befutójának az első adatok szerint nem a magyarellenes George Simion tűnik. Nem is kevéssel van lemaradva az első exitpoll-adatok szerint.
HVG
Az urnazárás után közölt első exit poll szerint Nicusor Dan nyerhette a romániai államfőválasztást. George Simion EU-ellenes, szélsőjobboldali, magyarellenes jelölt első fordulós győzelme után tömegesen szavaztak a magyarok, a városiak és a fiatalok a romániai elnökválasztáson, a külföldön élők voksai dönthetik el a választást.
Oroszország feltartóztatott egy görög tulajdonban lévő, libériai zászló alatt hajózó tankhajót a Balti-tengeren – közölte vasárnap az észt külügyminisztérium.
MTI
Álhírkampányt indítottak az oroszok, de a hatóságoknak sikerült ezt leleplezniük – közölte a román külügy.
HVG
XIV. Leó pápa vasárnap szolgálatkezdő miséjét követően fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és feleségét, Olenát.
MTI
Már több mint 9 millió román állampolgár szavazott a román elnökválasztáson. Az urnákat 21 órakor zárják.
HVG
Győzni látszik a józanság a Donald Trump által kirobbantott vámháborúban, miután hétfőn az USA és Kína tűzszünetet kötött. A világgazdaság és a globális kereskedelem viszont még szenvedni fogja a Washington keltette bizonytalanságot.
Súlyos sérülésekkel találtak rá a rendőrök, várják a szemtanúk jelentkezését.
HVG