Harcok törtek ki Szíriában a kormányerők és Aszad hívei között
Az összecsapásoknak hetvennél is több halálos áldozata is lehet.
Az összecsapásoknak hetvennél is több halálos áldozata is lehet.
hvg.hu
Mit tehet az EU a kötözködő Orbán Viktorral? Mézesmadzagot és korbácsot Putyinnak is? Mit írnak majd az ukrán katonák sírjára? Miért száll el az amerikai üzletembere derűlátása, és miért tűrik szó nélkül, amit Trump csinál? Témák és vélemények a nemzetközi sajtóból.
hvg360
Donald Trump is a techmilliárdos védelmére sietett egy igen sajátos érveléssel, miszerint végső soron nem Musk, hanem a kormányhivatalok vezetői a felelősek a kirúgásokért.
hvg.hu
Orbán Viktor azzal a felkiáltással kívánja betiltatni a Pride-ot, hogy megvédi a gyerekeket. Az UNICEF szerint a fejlett világban kevés helyen bántalmazzák annyit a kicsiket, mint éppen Magyarországon, de a veszély nem az LMBTQ irányából fenyegeti őket – fejti ki a konzervatív lapban Alan Posener brit–német szabadúszó újságíró.
hvg360
Steve Witkoff közölte, hogy a tárgyalások folyamán kiderült: a Hamász részéről nincs megfelelő készség az együttműködésre.
MTI
„Ukrajna fegyveres erőinek támogatása soha nem volt ennyire sürgető, ezért szorosan együtt fogunk működni Ukrajnával és a védelmi iparral annak érdekében, hogy az katonai szükségletei teljesüljenek” – jelentette ki.
MTI
Szaúd-Arábiában ülnek asztalhoz a felek.
HVG
A következő orvosi jelentést szombaton küldik ki.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amerikai-ukrán tárgyalásokban is bízik.
HVG
Azt tervezték, hogy felszámolják a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezik át az országot.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ez lenne az első hivatalos találkozó a két ország között Zelenszkij és Trump összeszólalkozása óta.
HVG
Nem mindegyik küldene feltétlenül csapatokat, de néhányan egyéb támogatást nyújthatnának.
HVG
Egy lebontás alatt álló autópályahídról van szó.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Srí Lanka-i rendőrség csütörtökön nyilvános felhívást tett közzé szökevény főnökük felkutatására, aki akkor tűnt el, amikor az egyik tiszt halála után bírósági végzéssel elrendelték a letartóztatását.
HVG
A rendőrökkel is összeverekedtek a tüntetők, mert több embert is megpróbáltak elvinni.
HVG
Valerij Zaluzsnij jelenleg Ukrajna londoni nagykövete.
HVG
Az ukrajnai gáztranzit újraindítása szembe menne a Kreml pénzügyi forrásainak elzárására tett ígéretekkel.
HVG
A magyar kormányfő szerda este Párizsban találkozott a francia elnökkel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A COMECE azt kérte az EU-tól, hogy bár a nemzetközi közösség egyes tagjainak lépései kiszámíthatatlanok lettek, továbbra is támogassák Ukrajnát.
HVG