szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Azt tervezték, hogy felszámolják a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezik át az országot.

A berlini kormány megdöntését és az akkori német egészségügyi miniszter, Karl Lauterbach elrablását tervezte öt német szélsőjobboldali, akiket csütörtökön kettő és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélt egy német bíróság.

A csoport négy vezetője, akik az “Egyesült Hazafiak” nevű terrorszervezetet alapították, három, 46 és 58 év közötti férfi és egy 77 éves nő öt év és nyolc év közötti, ötödik társuk pedig két év 10 hónap börtönbüntetést kapott.

A vádhatóság szerint a csoport 2022 januárjának közepén alakult azzal a céllal, hogy “erőszakkal polgárháborús állapotokat teremtsen Németországban”, például áramszünetek, illetve a koronavírus-járvány idején szigorú korlátozásokat sürgető Lauterbach elrablása révén, a kormány és a parlamentáris demokrácia megdöntése érdekében.

A szövetségi ügyészség a per során azt közölte, a vádlottak, akik kapcsolatban álltak a birodalmi polgárok (Reichsbürger) nevű revizionista mozgalommal, illetve az egyesült államokbeli, összeesküvés-elméleteket terjesztő, szélsőséges QAnon mozgalommal is, azt tervezték, hogy felszámolják a demokratikus berendezkedést, és az 1871-ben alapított Német Császárság mintájára szervezik át az országot.

Bár a nyomozás során nem találtak bizonyítékot arra, hogy az “Egyesült Hazafiak” közel jutottak volna ezen célokhoz, az ügyészség rámutatott arra, hogy a csoport már szerzett fegyvereket, illetve pénzeszközökre is szert tett.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!