Putyin kész tárgyalni Trumppal, de ukrajnai céljain nem hajlandó változtatni
Kérdés, mi lesz így Trump azon ígéretével, hogy 24 órán belül véget vet a háborúnak.
Kérdés, mi lesz így Trump azon ígéretével, hogy 24 órán belül véget vet a háborúnak.
hvg.hu
A nemzetbiztonsági okokra hivatkozó puha döntés értelmében csak a cégeknek kell távozniuk, az alkalmazás elérhető marad. Két városban kell irodát bezárni, ami megszünteti az elszámoltathatóság lehetőségét. A döntés ellen fellebbez az adatvédelmi aggályokat „nagyon komolyan vevő” cég.
hvg.hu
Trump próbára fogja tenni az európai szolidaritást, írja a New York Times szerzője. Az Economist szerint a jelenlegi gazdaság, politikai helyzet helyzet erőszakolhatja ki, hogy az EU a szorosabb integráció felé vegye az irányt. A Washington Post újságírója azt állítja, a trumpizmus már megfertőzte Európát. A volt NATO-főparancsnok szerint a katonai szervezet túlélheti az új amerikai elnököt. Továbbra is az amerikai elnökválasztás tovagyűrűző hullámai uralják a világsajtót, mi pedig ezekből a hírekből és véleményekből nyújtunk át újabb válogatást.
hvg360
Nem rossz szögben kivitelezett nyújtózkodásról van szó, a vádlott Hitlert és a fehér felsőbbrendűséget éltető felkiáltással hajtotta végre a performanszot a sajtó előtt folyó bírósági tárgyalásán, ahol éppen erőszakos rendbontás vádja alól mentették fel.
hvg.hu
A Maccabi Tel-Aviv szurkolóira palesztinpárti tüntetők támadtak, 57 embert letartóztatott a holland rendőrség.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozója áll a nemzetközi sajtó fókuszában. Erről ír többek közt a Die Welt, a Der Standard, a Politico, a Washington Post és a New York Times. A beszámolók kiemelik, hogy a tanácskozáson részt vett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, valamint hogy Orbán Viktor nem győzte hangsúlyozni, mennyire üdvösnek tartja Donald Trump választási győzelmét. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A zavargások csütörtök este törtek ki, a holland Ajax és az izraeli Maccabi Tel-Aviv futballcsapat között az Európa-ligában játszott meccset követően.
MTI
A vezércikk szerint az amerikai nemzet nyomatékosan letette a garast, jelezte, hogy valami újat akar, ám a következmények viharosak és rendkívüliek lesznek nem csupán az ország, hanem az egész világ számára.
hvg360
Wiles lesz az első nő az Amerikai Egyesült Államok történetében, aki betölti ezt a posztot.
hvg.hu
Szerdán a Kreml szóvivője még azt mondta, az orosz elnök nem kíván gratulálni Trumpnak.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kétséges, hogy az erről elfogadott törvény kiállja-e az alkotmányosság próbáját.
Olaf Scholz kirúgta a pénzügyminiszterét, ezzel összeomlott a német kormánykoalíció. Január közepén a kancellár bizalmi szavazást kér önmagával szemben, utána valószínűleg előrehozott választások lesznek. Kik ezek az emberek? Mi lesz addig? Kormányra kerülhet a szélsőjobb? Kinek drukkol Orbán Viktor? Válaszolunk a legfontosabb kérdésekre.
Ez egy történelmi elnökség volt – jelentette ki Joe Biden.
hvg.hu
Az ukránok korábban jelezték, hogy az oroszok már aktívan terjesztik a képeket.
hvg.hu
Inkább arra várnak, hogy Trump telefonáljon Putyinnak.
MTI
Brüsszelben ismét előtérbe került a terv, hogy meg kellene fosztani Oroszországot az utolsó adujától, amivel továbbra is befolyásolni tudja Európa energiaellátását, azaz be kellene szüntetni vele az atomenergetikai együttműködést. Már ha a magyar kormányfő hozzájárul.
hvg360
Jörg Kukies váltja a szerdán elbocsátott Christian Lindnert.
hvg.hu
Mostanra már biztos, hogy a republikánusok fordítottak a Szenátusban, érdemes tehát megnézni, hogy milyen lehetőségeket nyújt az amerikai parlamentarizmus Donald Trumpnak a hatalma bebetonozására. Eljön-e a demokrácia vége, ha a republikánusok a Képviselőházban is megszerzik a többséget?
Továbbra is sorjáznak az amerikai elnökválasztásról szóló elemzések a világlapokban. A Die Welt főszerkesztője szerint a választás kimenetele az elittel szembeni bizalmatlansági indítvánnyal ér fel. A lapot kiadó Springer-konszern vezérigazgatója szerint Trump győzelme esély Európa számára az európai-amerikai kapcsolat újraértelmezésére. A Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja, az amerikai polgárok nagyobb része nem kérte abból a status quóból, amit Kamala Harris jelentett. A Neue Zürcher Zeitung szerint Donald Trump kampánya Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping kezére játszott. Trump győzelme a mai budapesti csúcson is érezteti majd hatását, írja a Times. Nemzetközi cikkválogatásunk.
hvg360