Irán folytatja az urándúsítást

Kiújulni látszódik az iráni atomkonfliktus, miután Teherán vasárnap bejelentette: az urándúsítás felfüggesztéséről szóló döntésünk ideiglenes.


Szlovákia: az Új Szó szerint Dzurinda csúsztatott

A pozsonyi Új Szó hétfői kommentárja szerint Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő úgy akarta megállítani népszerűségének gyors csökkenését, hogy a szlovák diplomácia óriási sikerének nevezte, hogy az unió alkotmánytervezetéből sikerült kiszorítani a kisebbségek kollektív jogainak védelmét rögzítő utalást.







Nagy-Britannia: a konzervatívok a legnépszerűbbek

Átvette a vezetést a népszerűségi versenyben a kormányzó baloldaltól az ellenzéki brit Konzervatív Párt, amely három hete választott magának belső puccs után új vezért. A Munkáspárt a teljes választói népességre kiterjedő politikai hadjárattal igyekszik visszaszerezni népszerűségét.





Bagdadban járt Bush

George W. Bush amerikai elnök Bagdadba utazott csütörtökön, hogy hálaadás alkalmából köszöntse az iraki fővárosban állomásozó amerikai katonákat. Amerikai elnök még soha nem járt Bagdadban.



Izrael területeket enged át a palesztinoknak

Az izraeli miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy az izraeliek és palesztinok közötti feszültség enyhítésére kénytelen lesz területeket átadni a palesztinoknak; a biztonsági betonkerítés ügyében azonban nem visszakozik.



Gyingyics-gyilkosság: azonosították a fegyvert

Német bűnügyi szakértők kétséget kizáróan megállapították, hogy Zoran Gyingyics szerb miniszterelnököt abból a fegyverből lőtték le, amelyet a március 12-i merénylet után találtak meg a rendőrök Belgrádban.



Izrael zsidó telepek legalizálását tervezi

Az izraeli szándék a közel-keleti rendezést célzó nemzetközi útiterv nyilvánvaló megsértése, és ellentmond a zsidó államnak az Egyesült Államokkal szemben vállalt kötelezettségével is.