A kormány felfüggeszti az ebben a formában értelmetlen mohácsi Duna-híd kivitelezési munkáit
Szakmailag nem alátámasztott a híd kétszer kétsávos kialakítása, Vitézy Dávid feladata lesz a beruházás felülvizsgálata.
Szakmailag nem alátámasztott a híd kétszer kétsávos kialakítása, Vitézy Dávid feladata lesz a beruházás felülvizsgálata.
HVG
Több mint 3 hónapjuk lesz lezárni az öt éve indult pályázatban futó projekteket, miután a kormány kitolta a határidőt. Két miniszter is megbíztak azzal, hogy biztosítsa a befejezéshez szükséges feltételeket.
HVG
A kedvezmény az olajipari cégeket támogatja, az alacsony jövedelműeket másként kellene támogatni az iráni háború nyomán leselkedő recessziós veszély árnyékában.
HVG
Kovács Zsolt tavaly szeptember óta állt a bank élén. Az elnök-vezérigazgatói feladatokat a jövőben az MNB-től érkező Gerendás János látja el.
HVG
Szinte alapjaiban írja át a Magyar-kormány a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokat. Megjelenik az átlátható gazdasági szereplő fogalma, rengeteg közjogi és állami tisztviselőt kizárnának a jelentkezők köréből, erősítenék a korrupcióellenes szabályokat, és szélesebb adatszolgáltatásra kötelezné a jelentkezőket. Az Integritás Hatóságnak a korábbinál is fontosabb feladat jutna az ellenőrzésben.
„A vagyonadót a nagy jövedelemkülönbségek alkotmányosan is igazolják” – véli egy ismert jogtudós Németországban, ahol ez az adó három évtizede éppen alkotmányossági aggályok miatt szűnt meg. A magyar változat most készül, és az első szakvélemény szerint „rosszul céloz”, ráadásul nem is a leghatékonyabb módja az állami bevétek növelésének.
A vámot ráadásul nem csomagonként, hanem termékkategóriánként kell megfizetni, így azzal sem lehet trükközni, ha a vásárló egybecsomagoltat különböző termékeket.
HVG
A többgyerekesek átlag fölötti, a gyermektelen és egygyerekes családok továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
HVG
Az amerikai elnök szerint remek számok érkeztek.
HVG
A kormány nem is várta meg a társadalmi egyeztetés határidejét a rendelet kiadásával.
HVG
Fásy Ádám mulatós előadó lányának cége a „Munkácsy Művészeti Misszió: A Honfoglalás születése” című vándorkiállítás megvalósítására kapott 101,6 millió forintot.
HVG
A sajtó, a civil szervezetek és a kutatók számára is megismerhetővé tenné a több ezer milliárdnyi közpénzt felszívó tőkealapok rejtőzködő befektetőit a kormány friss törvényjavaslata. Nemcsak az uniós források, hanem az itthon elsíbolt közpénzek visszaszerzése is cél.
A Magyar-kormány beadta azt az uniós források hazahozatala érdekében írt törvénycsomagot, amelynek egyik fontos része az, hogy megszünteti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokat. Megnéztük, ez pontosan mit jelent.
2023 óta nem látott szintre, 4 százalék fölé gyorsult az infláció az USA-ban, köszönhetően elsősorban az iráni háború miatti energiaár-emelkedésnek.
HVG
A bankok kétharmada veszteséggel kezdte az évet, részben azért, mert az első negyedévben számolják el a különadóikat. A több különböző sarcból a szektor összesen 540 milliárd forintot fizetett be.
HVG
Bóna Szabolcs agrárminiszter cégénél is diagnosztizálták a fertőzést, ezért a teljes állományt, 9972 sertést, 875 szarvasmarhát és 1802 szopós malacot kellett leölni.
HVG
A forint felértékelődése drágábbá tette a Szigetet a külföldiek számára, a jegyértékesítések pedig ettől függetlenül is elmaradnak a várakozásoktól. Az idei évre továbbra is 1,5 milliárd forint veszteséggel számolnak, jövőre cél a nullszaldó.
HVG
Kritikus gondolkodást és együttműködést kell tanulni az új szakképzési és felnőttképzési államtitkár szerint.
A villamosenergia-hálózat fejlesztésére és okosmérők beszerzésére írna ki pályázatot a kormány a felszabadított uniós pénzekből, így nagyon szoros határidővel a hálózatüzemeltetőknek. A néhány szereplő egyike Mészáros Lőrinc érdekeltsége.
HVG
Soproni Tamás legalább harminc százalékkal emelné a fővárosban dolgozó rendőrök fizetését, akiket az Orbán-kormány szerinte nem becsült meg eléggé.
HVG