A vállalatok rezsijét is csökkentenék Vargáék

Varga Mihály szerint érdemes elgondolkodni a lengyel példán - ott ugyanis fordított sorrendben történt a rezsicsökkentés, először a vállalatoknál, majd a lakosságnál szorították le az energiaárakat. Még nem tudni, felborítja-e a költésgvetési egyensúlyt a novemberi lakossági rezsicsökkentés - mondta egy interjúban a Nemzetgazdasági Miniszter.

  • hvg.hu hvg.hu
A vállalatok rezsijét is csökkentenék Vargáék

A kormány első körben a lakossági rezsicsökkentésről döntött, mert ebben a szektorban voltak indokolatlanul magasak az energiaköltségek. Szerinte ez is javítja a versenyképességet, mivel a háztartások fogyasztásra fordítják a rezsicsökkentés miatt felszabaduló összeget - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a keddi Napi Gazdaságnak adott rövid interjúban.

Majd így folytatta: "A vállalati szektor támogatásáról is érdemes gondolkodni. Hogy ez mennyire fontos, azt jól mutatja a lengyel példa, ahol a kormány fordított sorrendben, először a cégek esetében kezdte leszorítani az energiaárakat." Egy ilyen rezsicsökkentés sokkal gyorsabban javíthatja a vállalatok versenyképességét - mondta a miniszter.

Az eddigi rezsicsökkentés az ő számításaik szerint nem borította fel a költségvetési egyensúlyt - tette hozzá. A novemberi lakossági árcsökkentés hatását még ki kell számolni, ez után "lehet megmondani, van-e megfelelő fedezet a költségvetésben, vagy valamilyen pótlolagos intézkedésre lesz szükség".

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.