Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Március elején még 3,9 százalékra becsülte a KSH a kiskereskedelmi forgalom volumenét. Ezt ma, szűk két héttel a választások előtt 6,2 százalékra módosították, mert ezentúl a dohánykereskedelmi adatokat nem adatgyűjtésre alapozva becsülik, hanem egyenesen a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-től kapják.
A múlt év második felétől jelentősen javította a kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó adatokat szerdai jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A januári kiskereskedelmi forgalom volumene így 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, szemben az első, március eleji becsléssel, ami 3,9 százalékra lőtte be az adatot.
A korábbi adatoktól való eltérést a dohányforgalmazás szabályozásának és az adatok forrásának megváltozása okozta.
A KSH az élelmiszer-, ital-, dohányáru szaküzletek forgalmán belül a dohányáru-szaküzletek forgalmának megállapításához ugyanis a korábbi mintavételes adatgyűjtésen alapuló becslés helyett március 10-étől a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-től átvett teljes körű dohányforgalmi adatokat alkalmazza.
A kiskereskedelmi forgalom 2013. júliusig visszavezetett adatokból számított volumenindexei – a korábban közzétetthez képest – 1,2 és 2,3 százalékpont közötti mértékben emelkedtek.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.