Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Stratégiai megállapodást kötött a Cellum Csoport mobiltárca-szolgáltató és a közösségi oldalakon fizetési megoldásokat fejlesztő Fastacash annak érdekében, hogy a mobilfizetés minél szélesebb körben elérhető legyen világszerte.
Az együttműködést csütörtökön írták alá a cégek vezérigazgatói Budapesten.
Kóka János volt gazdasági miniszter, a Cellum Csoport elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a két cég partnerhálózatának és technológiájának megosztásával négy kontinensen több ezer kereskedőt és több százmillió felhasználót érhet el, akik az üzenetküldéssel egy időben tudnak például fizetni, vagy pénzt küldeni.
A Fastacash integrálja a Cellum Csoport biztonságos mobiltárca-megoldását, illetve mobiltranzakciós és kártyatárolási technológiáját, a Cellum pedig felhasználja a Fastacash közösségi médián keresztüli fizetési képességeit és tapasztalatát – tette hozzá.
A megállapodás pénzügyi részleteit nem árulta el a vezérigazgató, de közölte, hogy a tervek szerint az együttműködés legalább 5 millió dollár árbevételt generál a vállalatoknak a következő három évben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.