szerző:
hvg.hu

Ezúttal a Győri Törvényszék döntött úgy, hogy ki kell adni az utóbbi két év adatait.

Ma jogerős ítélet született a Győri Törvényszéken, hogy ki kell adni a Felcsúti Utánpótlás Akadémiának, hogy mire költötte a 2015 és 2017 közötti, társasági adókedvezményből származó bevételeit – közölte a Demokratikus Koalíció, amely hozzátette, ki fogják kérni az iratokat és azok tartalmáról tájékoztatni fogják a nyilvánosságot.

Mint azt korábban megírtuk, a Fővárosi Ítélőtábla 2017 március végén jogerősen kimondta, hogy kötelező kiadni, honnan érkeztek a tao-támogatások. Akkor a bíróság kimondta, aki közpénzt használ fel, annak számolnia kell a nyilvánossággal, a tao-pénzek pedig közpénzek, és a bíróság szerint közvetett állami támogatásnak minősülnek, a támogató cégek ugyanis az államtól olyan kedvezményben részesülnek a támogatásért cserébe, mely "közpénzjelleggel bír". 

Ezután a kormány bejelentette, hogy a Kúriához fordulnak, hogy továbbra is titkolni lehessen, honnan érkeznek a tao-támogatások, majd a felcsúti fociakadémiát működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány is bejelentette, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtanak be a Székesfehérvári Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla döntése ellen, amely a 2013-2015 közötti taós pályázatokhoz kapcsolódó adatok kiadására kötelezte őket.

Akkor arról volt szó, hogy a jogerős döntés végrehajtásának felfüggesztését is kérték a Kúriától, és "amíg a felfüggesztés iránti kérelmet a Kúria nem utasítja el, addig jogszerűen tartják vissza az adatokat".

Tavaly októberben a Kúria viszont szintén úgy döntött, hogy a tao-támogatás közpénznek számít, és nyilvánossá kell tenni az ezzel kapcsolatos adatokat, novemberben pedig a felcsúti akadémia is vesztett a Kúrián.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
T. R. Itthon

A kampány kellős közepén kiderül, ki támogatta Orbán hobbiját

Nyilvánosak a tao-pénzek, az erre vonatkozó adatokat ki kell adni – mondta ki a Kúria szerdán abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen. De ettől még a magyar sport továbbra is tele lesz nehezen követhető pénzekkel.