Gyükeri Mercédesz
Gyükeri Mercédesz

Bele kell nyugodnunk abba, hogy a legalacsonyabb fizetésűek között ragadunk az EU-ban? Így alakultak a bérek 2010 óta Magyarországon.

Tündérmese
2010-ben a válság közepén lépett hivatalba a második Orbán-kormány, amely az azóta beindult fellendülésnek köszönhetően ma már sikerekről beszél, sőt, Matolcsy György Tündérmesét emlegetett. Cikksorozatunkban bemutatjuk, mennyiben járult hozzá a Fidesz-KDNP gazdaságpolitikája az elmúlt nyolc évben ehhez az eredményhez, mi van a dicshimnuszok mögött, és mire kell számítanunk a gazdaságban, ha a következő négy évben is Orbán Viktor marad a kormány élén.
Friss cikkek a témában

Átlagosan több mint egyhavi bérrel többet vittek haza a munkából élő emberek Magyarországon – így vezette fel pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fizetésekről szóló legfrissebb statisztikát. Ez azt mutatja: 59 hónapja – vagyis majdnem öt éve – emelkednek a reálbérek, amihez persze a béremeléseken túl az alacsony – időnként negatív – infláció is hozzájárult.

De mennyiben járult hozzá a kormány?

A nettó bérek 2010 óta 37 százalékkal – a közfoglalkoztatást nem számítva 43,5 százalékkal – nőttek 2017 végére. Ezen belül a szellemi dolgozók bére éppen a másfélszeresére nőtt, a fizikai dolgozóké pedig átlagosan 40 százalékkal. Különösen ez utóbbi kategóriában látszik azonban, mennyire egyenlőtlen volt a bérek emelkedése a második Orbán-kormány hivatalba lépése, 2010 óta.

A költségvetési szférában fizikai munkát végzők nettó fizetése mindössze 27 százalékkal emelkedett ebben az időszakban, és a legfrissebb, 2017. július-szeptemberi adatok szerint átlagosan mindössze 112 760 forintot tett ki. A képet rontja az, hogy a kormány a válság kellős közepén rendkívül megszigorította a munkanélküli ellátást, és egy olyan közmunkaprogramot vezetett be, amelyben rendeletben rögzítette a béreket.

 

©

A közmunkaprogramot rengeteg bírálat értve az elmúlt években, kezdve mindjárt onnan, hogy kitűzött céljával ellentétben nemigen segíti a piaci munkaerőpiacra kerülést.

Mi most csak a program keretében elérhető bérekre koncentrálunk, ám ott egyenesen lesújtó a kép. A legfrissebb adatok szerint 166 ezer közfoglalkoztatott van, akik a napi nyolc órában végzett munkájukért átlagosan nettó 54 300 forintra számíthatnak havonta – ez az összeg mindössze hétezer forinttal több a 2012-es szintnél, amelyet Zsiga Marcell nyilatkozata égetett a magyarok agyába.

Az azóta a Szerencsejáték Zrt. vezetésébe katapultált fideszes képviselő 2012 februárjában mondta azt, hogy

biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, igen, azt hiszem, igen.

Finomítja a képet a Zsigát megelőző, Matolcsy György akkori nemzetgazdasági miniszterhez köthető kijelentés, amely szerint „kifejezetten szerény, de biztonságos megélhetés felé vezeti azokat, akik 28 500 forintból eddig rejtélyes módon meg tudtak élni”. Ám mindkettő igen messze van a realitástól, ahogy az sem feltétlenül igaz, hogy a minimálbér emelése (a 2010-es bruttó 73 500 forint helyett idén ez már 138 ezer) járult hozzá a fizetések növekedéséhez.

A csodafegyver: az egykulcsos szja

A legalacsonyabb keresetek leszakadását leginkább a második Orbán-kormány egyik legnagyobb hatású intézkedése, a 2011-ben bevezetett egykulcsos (16, majd 15 százalékos) személyi jövedelemadó magyarázza. Ez ugyanis az adójóváírás és a szuperbruttósítás kivezetésével járt – amit a többgyermekesek családi adókedvezménye váltott fel. Vagyis a magasabb keresetűeknek kedvezett a kormány azzal, hogy adóterheiket csökkentette, miközben a legalsó jövedelmi kategóriákban épphogy nőtt az adóteher.

A rendszerrel azonban van egy még ennél is nagyobb baj: a kormány ugyan előszeretettel emlegeti, hogy a munkát terhelő adók csökkentése a célja, ettől még igen messze vagyunk. Az szja ugyan 15 százalékos, ám a bruttó bérköltség majdnem felét teszik ki az adók és járulékok – ez is elveheti a cégek kedvét a béremelésektől.

Adóbevallás leadása egy postán
©

Mielőtt azonban az akadozó bérfelzárkózás okait vizsgálnánk, még néhány adat Galgóczi Béla 2017-es, a kelet-közép-európai bérek rendszerváltás utáni alakulásáról szóló tanulmányából:

  • a reálbérek szintje 8 százalékkal esett vissza 2016-ra 2008-hoz képest;
  • amíg 1995-ben a bérek a GDP 65,9 százalékát tették ki, 2015-re ez az arány 55,7 százalékra csökkent – ennél nagyobb arányú visszaesés csak a lengyeleknél volt tapasztalható;
  • amíg 2008-ban a magyarországi bruttó átlagbér a német szint 31,9 százaléka volt, 2015-ben pedig mindössze a 25,1 százaléka (a helyzet a nálunk 2016-tól felgyorsult bérnövekedés miatt mára valamit javulhatott).

A visszaesésre adja magát egy nagyon rövid magyarázat: a válság, amely a 2010-es kormányválság idején épp úgy tombolt, mint 2008-ban. Az ekkor folyósított IMF-EU mentőcsomagnak ráadásul egyik feltétele volt a közszféra béreinek befagyasztása.

Ám erre hivatkozni 2018-ban már nem nagyon lehet, hiszen időközben a gazdaság is növekedésnek indult, a kormány pedig négy éve – az előző parlamenti választás előtt – visszafizette az IMF-hitelt, öt éve pedig az ugyancsak szoros gazdasági felügyeletet jelentő túlzottdeficit-eljárás alól is kikerült az ország. (Ma legfeljebb azt teszi szóvá évről évre az Európai Bizottság, hogy a keresők jelentős részének még mindig rendkívül alacsony a bére – lásd Közmunkaprogram –, ez ellen lépni azonban nem tud Brüsszel.)

A gazdasági sikerek ellenére várat magára a beígért jelentős munkáltatói járulékcsökkentés is. A legnagyobb engedmény – a 2010 után bevezetett ágazati „válságadók” kivezetésén kívül természetesen – a szociális hozzájárulási adó csökkentése volt. A szocho 2017-ben 27-ről 22 százalékra módosult, idén pedig már 19,5 százalékos – ebből fél százalékpont annak köszönhető, hogy a bérnövekedés a versenyszférában meghaladta a hatéves bérmegállapodásban meghatározott 11 százalékot.

Kivárni, de meddig?

A magas adóteher azonban nem az egyetlen magyarázat arra, miért mozdulnak ki olyan keservesen a magyarországi bérek arról a rendkívül alacsony szintről, ahol a válság idején ragadtak. A költségvetési és a versenyszférában is látható ugyanis, hogy a munkáltatók az utolsó pillanatig próbálják elodázni az emeléseket.

Bizonyos szakmákban az utolsó utáni pillanatig: az egészségügyben például már a 2010 után gyors tempóra kapcsoló elvándorlást igyekeznek – nem túl nagy sikerrel – megakadályozni így. Az emelések ebben az ágazatban 2016-2017-ben gyorsultak fel. Mindkét évben 100-100 ezer forinttal emelték az orvosok fizetését, ennek köszönhetően a nettó bérük a 2010-es átlagos 133 ezerről 202 ezer forintra nőtt a KSH adatai szerint. Ez azonban még mindig jócskán elmaradhat a 253 ezres nemzetgazdasági átlagtól – hogy a nyugati orvosbérekről ne is beszéljünk.

A kapkodás nem csak az állami szférát jellemzi. Bár az elmúlt években rengeteget hallhattunk arról, milyen ágazatokban nem találnak embert a cégek, a béremelés mégsem történik olyan gyorsan, mint azt várnánk. Az ország ráadásul kettészakadt a tőkeerős, termelékeny (jobbára külföldi tulajdonban levő) nagy cégekre, amelyek könnyebben tudják kisakkozni a magasabb béreket, illetve azokra a kis- és közepes vállalkozásokra, amelyek nem, vagy csak jóval nehezebben.

A magyar cégek belerokkannának, ha nyugati béreket fizetnének

Drámai hatása lenne a magyar cégekre, ha gyorsan emelkednének a bérek. Ez azonban elkerülhetetlen, mivel európai összehasonlításban a hazai fizetések igen alacsonyak.

A kiegyenlítés kézenfekvő eszköze lehetne például a differenciált adóteher, ám a kormány épp az ellenkező irányba lépett, amikor 2017-ben egységesen 9 százalékra csökkentette a korábban a kisebb cégeknek 10, a nagyoknak 19 százalékos társasági adót. Kialakították ugyan a kisvállalatokra szabott adónemet, a kivát, ám a kormányzati hírverés ellenére tavaly még mindössze 15 ezer kkv adózott így.

Az adóterheket torzítják a nagy cégeknek nyújtott kedvezmények is: amíg a kkv-knál az effektív, azaz a tényleges társasági adó 10 százalékról csökkent 9-re – vagyis gyakorlatilag észrevehetetlen az eltérés –, addig a nagyoknál a nekik felkínált adókedvezményeknek köszönhetően a ténylegesen fizetendő adóteher átlagosan már mindössze 5 százalékos lehet.

A kedvezmények persze hasznosak, hiszen akár több ezer embernek munkát kínáló beruházásokat remélhet ezektől az ország. Az igazi vonzerő Magyarország esetében azonban még mindig a viszonylag alacsony bér – vagyis sok cégnek lenne ugyan lehetősége emelni, de nem biztos, hogy szívesen teszik meg. Részben ez is magyarázat arra, hogy – mint arról Galgóczi Béla ír:

a bérek nem csak a nyugat-európaiaktól maradnak el, hanem még attól is, amit a magyar gazdaság megengedhetne magának.

A bérfeszültség igazán 2016-ra éleződött ki, amikor a két nagy „multiágazatban”, a gépjárműgyártócégeknél és a kiskereskedelmi láncoknál is sztrájkkal, de legalábbis fenyegetéssel igyekeztek a szakszervezetek hangot adni annak: nem elégedettek a bértárgyalások eredményeivel.

 

©

A leglátványosabb ilyen megmozdulás a Tesco dolgozóinak tavaly szeptemberi munkabeszüntetése volt – amelybe természetesen a kiskereskedelmi multikkal amúgy sem barátságos kormány tagjai is beleszóltak. A bértárgyalások azonban aligha azért vezettek eredményre, mert Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben biztosította támogatásáról a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének akcióját. Ezt erősíti az is, hogy a Tesco után egymással versengve emeltek fizetést a láncok, ahol ma már egy gyakorlott eladó magasabb fizetést is ki tud harcolni, mint egy állami intézményben dolgozó orvos.

Bérunió? Micsoda?

Lázár János levele persze semmiségnek tűnhet a Jobbik hónapok óta tartó akciója mellett, amellyel a hirtelen EU-baráttá vált párt egy bérunió létrehozása mellett kampányol. Az eltelt időben azonban a pártnak nem sikerült igazán kifejtenie, pontosan hogyan is képzeli el az „egyenlő munkáért minden országban egyenlő bért” koncepció megvalósítását, de az sem derült ki, ehhez milyen jogi/politikai támogatást remél az Európai Uniótól.

Így egyelőre bele kell nyugodnunk: hacsak nem indul el egy hirtelen bérnövekedés, a magyarok fizetése – de még a jó sok adóval terhelt munkaerőköltség is – az egyik legalacsonyabb lesz az unióban annak ellenére, hogy a 10 százalékot rendre meghaladó béremelkedés az egyik legnagyobb a tagországok között.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Matolcsy sokat ígért a magánnyugdíjpénztári lenyúláskor, ez lett belőle

Nem csak a nyugdíjpénztárakba befizetett összegeknek mondhattunk búcsút az elmúlt években, de lassan a nyugdíjunknak is, bár Matolcsy György jegybankelnök ennek az ellenkezőjét állítja. Megvontuk a húsz éve indult magánnyugdíjípénztári rendszer és az azt megszüntető furcsa reform mérlegét.